Mint ismeretes, a neves természettudósban éppen a galápagosi élővilág, elsősorban az itt honos földipintyek (Darwin-pintyek) tanulmányozása közben fogalmazódott meg az evolúciós gondolat” – olvasható például egy természetfotó-kiállítás ajánlójában.

Ezzel szemben Zemplén Gábor a Népszabadságban megjelent cikkében megjegyzi: A fajok eredete című mű sehol sem tartalmaz utalást a fent említett történetre, sőt, Darwin egyéb nyomtatott munkáiban sem jelennek meg a pintyek mint az evolúció iskolapéldái. Az, hogy a madarak mind egy családba tartoztak, már csak Londonban derült ki, és e felismerés igencsak meglepte Darwint. A kutató ugyanis éppen azzal az elengedhetetlenül fontos információval nem rendelkezett a madarak szokásainak különbségéről, amelyek alapján a földipintyek az adaptív radiáció iskolapéldáivá váltak.

A madarak tehát sem az evolúcióelmélet felfedezésében, sem annak igazolásában nem játszották azt a szerepet, amit a tudományos folklór (és a tankönyvek) nekik tulajdonítanak. A mítosz kialakulása – mutat rá Zemplén – sokkal inkább David Lack nevéhez fűződik, aki 1947-ben egész kötetet szánt a földipintyek anatómiájának és táplálkozási szokásainak bemutatására (Darwin’s Finches), és a csak 1930-as évektől létező “Darwin-pintyek” fogalma a század közepén, az új, ún. neodarwini elmélet sikerével terjedt el – ma ezt az elméletet tanítja a legtöbb tankönyv “darwini evolúcióként”.

A Darwin-pintyek története ironikus szimbóluma annak, ahogy a tudomány időnként fittyet hány a tényeknek – jegyzi meg Zemplén. Mindez történik annak ellenére, hogy a mítoszt Frank Sulloway már több mint negyedszázada leleplezte, és pontosításokkal évtizedek óta tudománytörténeti képzések standard tananyaga.