Pénz- és dicsőségvezérelt tudósok

Igen gyakoriak a csalások a tudományos kutatások körül, gyakoribbak, mint azt a közvélemény feltételezi – írja a hvg.hu a University of Edinburgh hivatkozva.




Hétből egy tudós tapasztalt már olyat, hogy valamelyik kollégája komoly vétséget követett el az eredmények meghamisításával – írja a Times Online. A kutatók szerint nem ritka, hogy kollégáik játszanak a kapott eredményekkel, azokat szelektíven mutatják be a pályázati támogatások elnyerése érdekében. Persze önmagára csupán a megkérdezettek két százaléka vallott, a tudósok főleg kollégáikat mártották be. Daniele Fanelli, a tanulmány készítője szerint rengeteg esetre soha nem is derül fény. A tanulmány készítésekor különféle területeken dolgozó tudósokat vizsgáltak, s az eredmény szerint a félrevezetés gyakrabban fordult elő az orvosi, gyógyszerészeti területen, ami arra enged következtetni, hogy a várható haszon is vezérli a megkérdőjelezhető módszerekkel élő szakembereket. Ha MTI lennék, a hír végére biggyeszteném: arról nincs hír, jelen kutatás a hétből hányadik volt.

Tovább a hvg.hu cikkére.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

2 hozzászólás

  1. zsolce szerint:

    …magára csak a tudósok 2%-a vallott.
    Gondolom ötven megkérdezettből egy. Vagy negyven megkérdezettből, és kerekítettünk… csak így jobban és tudományosabban hangzik. Mintha csakugyan megkérdeztünk volna pl. 500 tudóst.
    …én ezt tettem volna még hozzá :D

  2. Old School Skin szerint:

    A tudományos kutatás lételeme a csalás. Pontosabban a mérési adatok szándékos elferdítése. És ez nem pénzkérdés. Ha a tudósok hiúságával motort lehetne hajtani, akkor nem lenne a világon benzinéhség, és nem egy-kettőt ismerek belőlük. A tudóst az elismerés hajtja, ehhez pedig csalni kell, hogy nagyot durranjon a kutatás. Hát csalnak. Mi nem érthető ezen??? Ők is csak gyarló emberek. Csal a csillagász, amikor “felfedezi” a nap másik oldalán az új kisbolygót, és nem teszi hozzá, hogy “és-még-húszezer-másik-van-lévén-a-kisbolygó-övezetről-beszélünk” csal a gyógyszerész, mert azért fizetik, hogy eredményes legyen a sertésinfluenza oltóanyaga (magyaroknak nem kell, birkákra nem hat!) csal a régész, amikor azonosítja a görög sisakot, mert az egy érdektelen perzsa fazék, (by. LLL) csal a fizikus, amikor közli, hogy a Nagy Hadronütköztetővel most csinálunk egy fekete lyukat, mert tudnia kell, hogy a fekete lyuk létrejöttéhez (nem, nem az a lyuk, ez a csillagászati!) annyi anyag kell, amennyi a naprendszer egészében nincsen, stb, stb, stb… Na EZÉRT hitelesebb a Wikipedia, ott nem kapsz semmilyen elismerést a munkádért, ergo nincs értelme csalni vele. De ha belép a képletbe a pénz, akkor minden felborul.

    Ja, és persze csalok én is, amikor az LLL-t nem írom ki, hogy Lőrincz L. László… :) ))

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link