Üres pizza miatt panaszkodott, aztán megfordította

Több tízezren hallgatták meg azt a hangfelvételt a YouTube-on, amiben egy férfi azon veszekszik egy ügyfélszolgálatossal, hogy az áruházban üres pizzát adtak el neki. Aztán kiderül, csak fordítva nyitotta ki a dobozt. De a történet még ezután sem ér véget.




A férfi akkor sem hagyja abba a vádaskodást, amikor rádöbben saját hülyeségére; ekkor azt kezdi követelni, hogy vegyék vissza a pizzát, mert minden feltét leesett róla. Arra is javaslatot tesz, hogy jelöljék be rendesen a pizzák dobozát, hol kell kinyitni.

Hogy ne legyen olyan szimpla ez a történet se, a Telegraph.co.uk híradása szerint a hívás egy átverés volt, az azt készítő férfi saját bevallása szerint már több hasonló hoaxot készített és tett ki a YouTube-ra. Ha megrendelésre tette, még jobb, hisz remek sajtómegjelenéseket hozott az ASDA pizzájának (lásd a fotót itt). Bár az is igaz, hogy több mint egy évet kellett várni az eredményre (A videó adataiból látszik, hogy az tavaly márciusban került fel).



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

4 hozzászólás

  1. jónévez szerint:

    Kár, hogy nem értek angolul, ezért nem is tudom, a videóban miről is van szó.
    De pizzát legénykoromban hordtam házhoz, ha valaki azt ki tudja nyitni fordítva, úgy, hogy az nem tűnik fel neki, hát az már… Főleg, hogy a pizzafutár ki van oktatva: ha a fene fenét eszik is, a pizzát MINDIG vízszintesen kell átnyújtani. Nem hiszem, hogy az áruházi pizzás másként tenne.
    Az ilyen ember az étteremben is a lefordított pohárra önti a vizet, és reklamál a pincérnél?

  2. RolFic szerint:

    az igazság az, hogy ez alapján úgy tűnik mirelit pizzáról volna szó:
    http://www.thesun.co.uk/sol/homepage/news/article2419310.ece?OTC-RSS&ATTR=News

  3. Adani szerint:

    Hülyék mindig vannak, bár valóban nagy agy kell ahhoz, h fordítva nyissa ki a dobozt pláne, de volt ,aki a kólás dobozt is fordítva nyitotta ki, annak ellenére is ,h van ahol már rá is írják ,h nem itt nyílik.

  4. [...] urbanlegends.hu oldalról talloztam az “Üres pizza miatt panaszkodott, aztán megfordította” és [...]

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link