HVG: Magyarország a II. világháború vége felé szovjet érdekszférának számított. A négyhatalmi egyezményben nem garantálták, hogy a szovjet katonák mikor hagyják el Magyarország területét?

G. P.: Elöljáróban el kell oszlatnom egy nagyon gyakori tévhitet. Nem igaz ugyanis, hogy Magyarországot Jaltában a szovjet érdekterület részévé tették. Magyarország a jaltai konferencia jegyzőkönyveiben talán ha kétszer szerepel, s mindig csak úgy, hogy ott a háború befejezése után szabad választásokat kell tartani. Jaltában főképp Lengyelországról, a lengyel határok nyugatabbra tolásáról, az emigráns kormány elismeréséről, valamint Németország jövőjéről volt szó.

HVG: De hát ott van a híres „cetli”, amely szerint Magyarország a szovjet befolyási övezet része.

G. P.: A „cédulás” história nem Jaltában, hanem 1944 októberében Moszkvában játszódott le. Ez szovjet–angol különmegállapodás volt, de csak a háború időszakára volt érvényes. Eszerint Románia 90 százalékban szovjet, 10 százalékban angol befolyási övezet volt, a bolgár megosztás 75–25, a jugoszláv 50–50, a görög 10–90 százalék volt. A magyarországi befolyást először 50–50 százalékban osztották meg maguk között, ezt azonban két nap múlva a szovjetek javára módosították 75–25 százalékra. A szovjet irodalom sokáig tagadta e cédula létezését, a legjobb esetben is Churchill tódításának nevezte. Én viszont megtaláltam a londoni központi levéltárban. Egyébként be is tartották mindkét részről. Amikor például a szovjetek elfoglalták Bulgáriát, akkor a katonák úgy tudták, hogy tovább mennek Görögországba. Sztálin azonban megállította és Belgrád felé fordította őket. De, mint mondtam, ez a cédula csak a háború időtartamára volt érvényes.

Magyarországról legközelebb Potsdamban esett szó 1945 július–augusztusában: ott határoztak a magyarországi svábok kitelepítéséről, az ottani német vagyonok elkobzásáról, s a szabad választások megtartásáról, ami 1945. november 4-én meg is történt. A Párizsban 1947-ben aláírt békeszerződés – amely három falu híján tulajdonképpen a trianoni határokat állította vissza – a szovjet egységeknek áthaladási, biztosítási jogot adott Románia és Magyarország területén Ausztria felé. Ennek az volt a katonapolitikai alapja, hogy Ausztriában állomásoztak a négy nagyhatalom csapatai, köztük szovjetek is, s az ezek ellátását, mozgatását szolgáló vasúti szerelvények, autókonvojok áthaladását kellett a magyarországi szovjet egységeknek biztosítani, irányítani. A magyar békedelegáció tagjainak, úgy látszik, az nem tűnt fel, hogy a megállapodás nem rögzítette: milyen nagyságú szovjet csapatok lehetnek az ország területén, s az sincs például leírva, hogy e csapatok mikor és hogyan, merre mozoghatnak. A békeszerződés szerint a szovjet hadseregnek az aláírás után 90 napon belül ki kellett volna vonulnia Magyarországról, kivéve az említett biztosító egységeket. Vonultak is, de azóta sincs pontos adatunk arról, mennyien maradtak itt biztosítási feladatok ellátása címén. ”

A 20 éves interjú elolvasható a hvg.hu-n, az azóta történt eseményekről pedig a HVG-ben kaptok egy rövid összefoglalót.

Fotó: fortepan.hu