A pszichopata-teszt

Egy egyszerű kérdéssel meg tudjuk állapítani, ki pszichopata – ígéri egy körlevél, mely a minap egy Narancs-cikkben is felbukkant.




Bármennyire naivnak tűnik, a pszichopata gondolkodását (ha egyáltalán annak lehet nevezni) jól szemlélteti a közismert, ‘laikus’ teszt: Egy nő az anyja temetésén meglát egy férfit, és beleszeret. A körülmények nem alkalmasak rá, hogy megismerje, ezért hazamegy. Egy hét múlva meggyilkolja az öccsét. Miért tette? A teszt szerzője szerint az tekinthető pszichopatának, aki a következőt válaszolja: A nő abban reménykedik, hogy a testvére temetésén újra találkozik a férfival” – olvasható egy áprilisi Magyar Narancs-cikkben. Az írás szerzője ugyan kétszer is jelzi, mennyire tudományos ez a teszt (“laikus”, “naiv”), de ezt nem mondja ki egyértelműen, sőt példaként hozza, így elgondolkodtathatja azokat, akik ugyanerre a befejezésre tippeltek. Ennek aztán az az eredménye, hogy a kis történet a cikknek köszönhetően újra útnak indul, már úgy, mint “pszichopata teszt a magyar narancsból.”

Az eredeti körlevél egyébként így néz ki:

“Ez a történet egy lányról szól! Az édesanyja temetésén találkozik egy férfival, akit eddig nem ismert. Azt gondolta, ez a férfi lenyűgöző, Annyira hitt abban, hogy ő álmai hercege, hogy beleszeretett, de soha nem kérte el a telefonszámát és aztán…….. Néhány nappal késöbb a nő, megölte a nővérét!

Kérdés: Mi motíválta testvére meggyilkolásában? Gondolkozz el rajta egy picit, mielött lejjebb gördíted a sorokat. Az első gondolatod számít!!!

Válasz: Azt remélte a férfi eljön a temetésre megint!

Ha helyesen válaszoltál, úgy gondolkodsz mint egy pszichopata. Ez egy ‘hires amerikai pszichologus’ tesztje, amivel azt nézik meg kinek van gyilkos hajlama. Sok letartóztatott sorozatgyilkos résztvett a tesztben, és azt válaszolta ami feljebb található.”

A Snopes.com szerint a 2002 májusában útjára indult példamese nem egy “híres amerikai pszichológus tesztje”, hanem egy hamis sztereotípiából kiinduló kacsa. A pszichopaták többsége valószínűleg ugyanúgy fogadná ezt a történetet, mint bárki más, és butaság lenne azt hinni, hogy minden pszichopata ugyanazt válaszolja. A Snopes szerint nem létezik varázskérdés a mentális állapot felmérésére, sokszor komplex tesztek sem hoznak biztos eredményt. A körlevél ereje abban rejlik, hogy egyszerű utat kínál egy sokak által félt jelenség leleplezésére, és ezáltal lehetővé teszi, hogy megvédjük magunkat az “ilyen emberektől”.

Ahogy azt egyébként a fent említett Narancs-cikkben Döme László, a Nyírő Gyula Kórház osztályvezető pszichiáter-főorvosa elmondja: “a pszichopátiának nevezett képletet nagyon sok morális kritériummal definiálják, a gyenge akarattal, a kíméletlenséggel, a felelőtlenséggel. Mindehhez a társadalmi normák felrúgása, a többiek kihasználása, valamiféle kizsákmányoló attitűd társul, de a feltűnési vágyról sem feledkezhetünk meg”.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

35 hozzászólás

  1. TCM szerint:

    A nő azért ölte meg a nővérét, mert két éve csalta a férjével és ő volt a biztosítás kedvezményezettje.

  2. semmi szerint:

    Kíváncsi voltam, nem bírtam megállni gondolkozás előtt, elolvastam a választ is :)

  3. sajt szerint:

    Ez a válasz? Azt hittem van nem pszichó válasz is.

  4. Kamera szerint:

    Nyomozó volt a srác.

  5. Toldi szerint:

    Én is megijedtem, mert ugyanerre gondoltam

  6. jónévez szerint:

    Én azt tippeltem, a nővére új férje volt a fikcó, azért ölte meg a nővérét.
    Akkor én most nem pszihopata, hanem kriminalisztikai (ki se látom mondani) eset vagyok? :)
    De ez a pszichopatának nevezett válasz inkább emlékeztet egy Monty Python féle válaszra.

  7. Nibiru szerint:

    Tényleg nincsen nem pszicho válasz? Akkor az is pszicho, aki írta a tesztet, vagy mi?

  8. sun szerint:

    Megölte, mert az mondta neki: SÜN!

  9. róka szerint:

    A gyerekkora óta nem látott nővére volt az a fickó, akit a temetésen meglátott.

  10. Mókár szerint:

    Először arra gondoltam: csíkosszárú mackónadrág. Ez jelent valamit?

  11. qvik szerint:

    pszichopata vagyok

  12. senki szerint:

    én is, de én másra gondoltam, úgyhogy megúsztam!

  13. DJS szerint:

    “A körlevél ereje abban rejlik, hogy egyszerű utat kínál egy sokak által félt jelenség leleplezésére, és ezáltal lehetővé teszi, hogy megvédjük magunkat az ilyen emberektől.”

    Hát ezt azért nehéz elhinni. Hogy bárki is komolyan gondolta volna (mit bárki, tömegesen, minden olvasó), hogy majd ha egy pszichopatával találkozik, akkor egy ilyen találós kérdés segítségével még idejében biztonságba vonulhat… Aki meg így gondolkozik, az betegesen bizalmatlan, mondhatni.

    Manapság sokan vagyunk betegesen bizalmatlanok, de azért még nem annyian, hogy egy körlevél simán túléljen általunk.

  14. fune szerint:

    Na, ezzel csak az a baj, hogy ezt Csáth Géza valamikor 1915 környékén már leírta Az álmodás lélektana című könyvében. Minimális eltéréssel, de ez volt a lényege.

  15. vinitor szerint:

    álmomban minden nap megölök valakit, vagy engem ölnek meg, az probléma?
    lövöldözős játékokkal is szoktam játszani, az is probléma?
    és néha elfojtom a dühömet, az is probléma?

    ez jó nagy faszság, a régi bevált “billgétsz ad neked csilliómillió dollárt” körleveleimet akarom!

  16. real man szerint:

    A nővér szerelmes volt a hugába ezért az szégyenében megölte.

  17. Katona Ágnes szerint:

    Nekem az volt az első gondolatom, hogy a nő azért ölte meg a nővérét, mert az anyja arra hagyott mindent végrendeletileg. Őt pedig kisemmizte. De lehet, hogy ez is elég pszichopata gondolat… A véleményem mindenesetre: nálunk Magyarországon egy pszichiáter hosszú éveket tanul a tudásért és a diplomáért. Ezzel szemben ez az infantilis teszt… Ez Amerika(?)!

  18. balapety szerint:

    Szerintem a komornyik a gyilkos

  19. Azaza szerint:

    Az igazi pszichopata valóban kíméletlen, nagyravágyó, tehetségtelen, másokat kihasználó, többnyire kiégett személy, – bár felvillanásszerű megjelenésében lehet kedélyes, mosolygós is. A jó sorsa mentsen meg tőle minden útjába kerülőt.

  20. Athanáz szerint:

    Egész másra gondoltam. A nő tovább járt, szimatolt a pasi után, de a temetés még mindig bénította, és mivel elfojtotta minden vágyát, összezavarodott benne a vágy az agresszióval, és így robbant.
    Remélem, erre más nem gondolt, sőt remélem, ez is eléggé pszichopata verzió.
    Éljen CsáthG.

  21. Athanáz szerint:

    AZAZA!
    Csáth valósi pszichopata volt, öngyilk. előtt megölte a feleségét. Node tehetségtelen is lett volna? Sajnos nem: a magyar irodalom egyik legnagyobb tehetsége. Most nincs más teendőd, mint olvasgatni.

  22. Athanáz szerint:

    KATONA Á
    A te verziód nem lélektani ihletésű, hanem anyagi. Nem baj, ilyen is van. Én örülök, hogy nekem más jutott eszembe.

  23. algi szerint:

    Vagy, ha nem pszichopata, akkor túl sok krimit olvas/néz.

  24. topp szerint:

    Én pszichopata vagyok :D És ez azért van, mert az a pszichopata, aki elmenne egy ember temetésére, akit ő maga ölt meg?

  25. Bakterbandi szerint:

    Kis buták, azért ölte meg a nővérét, mert ellentétben a húgival, a nővér el merte kérni a pasi számát. Na ezen rágott be a húg. Persze, lehet hogy szihó papa vagyok. Az is.

  26. chuck szerint:

    Haha..Szerintem meg csak logika az egész ,nem pszihóó kérdés.

  27. Wic szerint:

    Bennem az merült fel rögtön, hogy ha pszichopata, miért nem rögtön a temetés után támadta le a hapit? Eljátsza mennyire kiborult, vígasztalásra szorul. Neki nincsennek empatikus gátlásai, amik miatt várna egy hetet.
    Sőt, az is lehet, hogy már aznap megölte volna az öccsét, hogy holnap megint találkozzanak.

  28. fütty imre szerint:

    Nyolc éve öldöklöm a telt prostikat , de nem gondoltam erre a válaszra :)

  29. Tóth Zoltán szerint:

    Zoli vagyok nekem van egy nagy proplémám és pedig az hogy ezelött 3 ével volt egy párom akit nem tudok még mindig ki verni a fejeböl és már probálkoztam az öngyilkoságal nem egyszer de még mindig élek de én ebe bele fogok őrülni hogy akit szeretem nincs! nem tudom hogy mi a tehendő ilyenkor meg őrülök valaki segitsen sós!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  30. a 8.c lányi + 2 pszichopata szerint:

    Hát mi egyből kitaláltuk a választ.XD Azért van a két pszichopata :D Szernted mért tartjuk őket?

  31. Bronco szerint:

    Ezek szerint pszichopata vagyok, mert ez volt az első gondolatom. De aztán rájöttem, hogyha az első temetésen nem szólította meg a férfit, mert nem megfelelő alkalom, miért tenné a másodikon, hiszen az is csak egy temetés lesz?

  32. smartdrive szerint:

    én azt válaszoltam, hogy az örökségért

  33. Klaudia szerint:

    Nem hinném, hogy ki lehet jelenteni azt, hogy pszihopata az, aki “jól” válaszol… Az viszont tény, hogy Csáth Géza egy pszichopata volt és ez valójában az ő fejéből pattant ki. Annyi, hogy aki ebből rájön arra, hogy MIÉRT tehette, ott lehet valami ziccer, mert ennyi erővel úgy gondolkodik, mint Csáth, aki egyértelműen közveszélyes volt…

  34. TCH szerint:

    Ez egy kapitális baromság úgy ahogy van.
    A pszichopaták nem tudnak “szeretni”, ergo nem fognak kinyírni valakit, hogy megint lássák a “szerelmüket”.

  35. steve szerint:

    TCH
    nem az volt a kerdes, hogy a no az e (nem minden gyilkos pszichopata)! Hanem h te az vagy e. Ez a teszt amugy egy nagy szar hoax.

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Rekordösszeget adtak a baseball-legenda pólójáért - Pár hete írtam egy cikket a Play ball! blogra baseballos legendákról. A válogatásban szerepelt egy ... - #link
  • Angyal az áruházban? - A 2011. szeptember 11-einek mondott videó természetesen hamisítvány, méghozzá elég gyenge munka, mivel nincsenek jól ... - #link
  • Így büntetik a szabálytalankodó gyalogost Detroitban? - Az incidens valóban megtörtént, a Snopes szerint azonban nem Detroitban, hanem a dél-afrikai Bloemfonteinben, 2012 ... - #link
  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link

Pinterest

Archive Gallery: BeaSpectacular SinkingSpectacular Sinking
Pazar fotók a gyűrűsOrigami Paper GardenBeautiful Portraits
mail manBruce vs BKVMinnesota Timberwolv