Sissi és Ferenc József manipulált képei

A magyar fotótörténetben a fénykép-manipuláció szinte egyidős az első eseményt ábrázoló fotó születésével – derül ki egy Fotóművészetben megjelent írásból.




Az 1860-as években az élet minden területét átszőtte a politika, s ez a híres embereket ábrázoló fényképek forgalmazásában, gyűjtésében is megnyilvánult – olvasható Tomsics Emőke írásában. A kiegyezés előszeleként foghatjuk fel a királyi család fotográfiái iránti érdeklődés növekedését. A legkeresettebb természetesen Erzsébet királyné volt, bájos alakjában egyszerre testesült meg a nemzet és a dinasztia iránti hűség. Főleg, hogy az 1860-as évek a magyar viselet reformkor utáni reneszánszának kora volt, és Erzsébet több alkalommal is rendelt magyar ruhákat.

Fotózni azonban csak egyszer engedte magát ezekben, ezért a magyar fotográfusok a megnövekedett kereslet kielégítése érdekében kis csalásra kényszerültek: retus és olló segítségével öltöztették magyar ruhába őfelségét. Volt olyan fotós, aki megfestette a magyaros ruhát egy korábbi Sissi-képre, és volt olyan is, aki – drasztikusabb megoldást alkalmazva – egy ismeretlen, magyar ruhát viselő nőalakra testére helyezte Erzsébet királyné egy korábbi képét.

Hasonló manipulációk áldozata lett Ferenc József is, aki ugyan többször vett fel magyaros ruhákat, de ezekben fotográfus elé először csak 1868-ban állt. Minden korábbi ilyen fotója tehát manipuláció eredménye, cikkében Tomsics több példát is hoz erre.

E képek segítségével könnyebbé vált a nemzeti érzés és a királyhűség összeegyeztetése, ráadásul az általuk közvetített információ megfelelt a valóságnak – a fotográfusok divatrajzokat használtak, így nagyot nem tévedhettek. A képek olyan vizuális információ közvetítésére vállalkoztak, melyet közvetlen fotográfiai úton nem lehetett beszerezni, de nagy igény mutatkozott irántuk az alattvalók felől.

További részletek és képek a Fotóművészet 2009/1-es számában.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

52 hozzászólás

  1. Fender szerint:

    Érdekes látni, hogy a magyarok mindig is nagyon találékonyak voltak, ha pénzről, és csalásról volt szó:)

  2. Joko szerint:

    A fotósok inkább németek voltak akkoriban, nem?

  3. labanc szerint:

    A fotósok németek voltak? Nem gondolnám. Ha itt éltek és magyar ruhát satíroztak az uralkodóra, valószinűleg magyarok voltak. Legfeljebb őseik nem Vereckénél jöttek Árpáddal, de ez másoknál is nehezen bizonyítható.
    Az érdekes kérdés viszont, hogy a Monarchia a magyarok számára pozitív volt vagy nem. Erről érdekes lenne ebben az új geopolitikai körben is gondolkodni. Meggyőződésem, hogy a magyarság egészének is, pláne elitjének egyértelműen pozitív ez a korszak. Legutóbb Itália északi részén túráztunk és gyakran futottunk bele angolul ebbe a kiírásba “Austro-Hungarian Empire” . No comment.
    Most Kelet Európai kisország vagyunk? Jól tudom?

  4. Tímea szerint:

    Erre mi szükség van? Mit lehet még hozzátenni a korábbi filmekhez?

    Újra megfilmesítik Sissi életét

    A bécsi Hofburgban kezdődtek meg az Erzsébet osztrák császárné életéről szóló új kétrészes film forgatási munkálatai. Xaver Schwarzenberger, a film rendezője kijelentette, el akarja különíteni filmjét az 50-es években, Ernst Marischka által, Romy Schneider főszereplésével forgatott klasszikustól.

    Elmondása szerint Sissit mint lázadó, önmegvalósító királynét akarja megmutatni. A készítők nagy hangsúlyt fektetnek az emancipáció témájára, a középpontba az intelligens és szabadságszerető Sissi és anyósa, Zsófia főhercegnő konfliktusát helyezik.

    A produkció a RAI olasz, a ZDF német és az ORF osztrák tévétársaságok megbízásából készül, és 11 millió euróba kerül. A film főszerepét Cristiana Capotondi olasz színésznő játssza, aki a Gőg című filmsorozattal nyerte el az olasz – és később a magyar – nézők tetszését. Ferenc Józsefet David Rott német színész, Zsófia főhercegnőt pedig Martina Gedeck játssza.

  5. Dömdödöm szerint:

    Drága Timike !
    Hát mikor lázadt volna ?
    Napi programja :
    - 3 – 4 óra ‘kínlódás’ a hajával
    - előtte : 1 – 2 óra testedzés – mint az első fitnesz-királynő .
    - 1 – 2 óra séta a parkban / ‘erőltetett menetben’
    - újabb 1 – 2 óra társalkodónőjével .
    - ebéd
    - 1 – 2 óra pihizés
    - 1 – 2 óra lovaglás
    - 2 – 3 óra ‘bosszúállás hites urának félreugrásaiért – huszártisztekkek – ép Andrássy gr.-al
    - ‘csendespihenő’
    - vacsora
    - esti vakolat-felkenés min 1 óra
    - csicsika
    .
    Most mondja meg: mikor lázadt volna ?!
    Csak ‘bosszút állt’ és tengerpartokon időzött.
    A sós, jódos levegőre betegsége miatt valóban szüksége volt !
    .
    Mellesleg 3 gyereket is összehoztak F.J.-vel !
    .
    Azt a fehér márvány mellszobrát mindig elmentem megnézni .
    Gyönyörű volt ‘Sziszi Fuszi’ !
    .
    Jól van na ! Fiatal voltam – ‘ő’ meg márvány / sajnos !!
    .
    Már a Romy S. is illuzió fékező volt ! Most szét akarják rombolni ami még van ??
    .

  6. Dömdödöm szerint:

    Igen ! Feltaláló is volt !
    Ő találta fel – és gyakorolta – az aerobic-ot , a női fitneszt.
    Látszott is mindenén ! : )
    .
    Labanc úrral maximális az egyetértésünk !
    Vissza a Monarchiát, rögtön !
    Sajnos félő, hogy az osztrákok nem kérnének belőle . : ((

  7. S.L. szerint:

    Kedves Dömdödöm!

    Javaslom, hogy amennyiben ismeretei ennyire hiányosak Erzsébet királynét illetően, előbb olvasson utána, aztán szóljon hozzá egy témához.

    Erzsébetnek nem volt viszonya Andrássyval, és egyetlen más férfival sem a férjén kívül. Ajánlom, hogy keresse a témában F. Dózsa Katalin vagy Brigitte Hamann írásait erre vonatkozólag. Persze ha az a megrögzött véleménye, hogy a magyarok szeretett királynéja egy útszéli volt, azon bizonyára semmi nem fog változtatni. Bár csendben megjegyzem, tudja hogy mondják: mindenki magából indul ki…

    Bizonyára azt sem tudja, hogy Erzsébet királyné egy napjában aligha volt olyasmire idő, főleg órákig, amit ön csendespihenőnek és pihizésnek nevez. Pedig köztudott, legalábbis annak, aki olvasott már róla, hogy minden üres időt kihasznált arra, hogy pl. magyarul (később görögül) tanuljon. Tipikusan az az ember volt, aki nem bírta elviselni a tétlenséget.

    Teljességgel helytelen a megállapítása, hogy csak bosszút állt, és tengerpartokon időzött. Több nyelven beszélt folyékonyan, rengeteg verset írt, Európa legjobb női lovasa vált belőle. Nagyon művelt és olvasott ember volt. Valóban sokat utazott és volt a tenger mellett, de főként a fia, Rudolf halála után, onnantól kezdve nem találta a helyét a világban, és kezdett véget nem érő utazásokba.

    Amit pedig ön lázadásnak nevez, igen gúnyos stílusban, az menekülés volt egy olyan rendszerből, ami az ő személyiségétől a lehető legtávolabb állt. Nagyon érdekelne, ha önt olyan helyzetbe kényszerítenék, ami ellentétes a lelki világával, mit tenne? Állítom, hogy bárki, aki azt mondja, inkább megadná magát, az hazudik.

    A szépségápolásról pedig röviden csak annyit, hogy inkább legyen valaki ilyen, mint igénytelen és ápolatlan. Ön gondolom férfi, azért ír így erről, de tudja egy férfi sem attól lesz férfias, hogy igénytelen. Attól inkább visszataszítóvá válik.
    Tény, hogy Erzsébet nagyon sok időt áldozott a külsejére, de ezt nem az egyéb, fontosabb tevékenységek rovására tette.

    És még egy helyreigazítás, mert ezt is rosszul tudja: 4 gyerekük volt, nem 3.

    Üdvözlettel:

    S.L.

  8. S.L. szerint:

    Kedves labanc!

    Hogy melyik manipulált fotót milyen nemzetiségű fotós készített, nehéz megállapítani, mert évekig készültek még példányok, és nem csak az eredeti fotós műhelyében, mert ők gyakran kiadták más műhelyeknek is a negatívokat.

    Erzsébet királynéról a legtöbb képet Emil Rabending (leghíresebb a koronázási fotósorozata), Josef Albert és Ludwig Angerer készítette. Albert német volt, a másik kettő osztrák. A kor híres magyar fotósai (Borsos, Kollár, Strelisky) nem fényképezték Erzsébet királynét, viszont készítettek eredeti képeket udvarhölgyeiről. Strelisky műhelyéből ismert egy manipulált kép Erzsébetről, amihez az arcot Angerer egyik fotójáról vette.

    A divatképek, divatfényképek bármilyen nemzetiségű fényképésznek elérhetőek voltak, így nem okozott gondot, hogy egy osztrák fényképész magyar ruhát “adjon” a királyi párra.

    Martha Schad írónő egy nagyon igényes könyvben végigvette Erzsébet összes eredeti fotóját és az azok alapján készült montázsokat, manipulált képeket. Ezt a könyvet Erzsébet leghitelesebb életrajzírói is elismerik.

    Üdvözlettel:

    S.L.

  9. Dömdödöm szerint:

    Kedves SL !
    Ön ‘felkészült’. Érezhetően feltételek nélkül hisz abban, amiben AKAR.
    Szíve joga. De miért nem látható az én írásom, amiről ír?! Ne lássa senki mi volt ott , mihez fűzi ‘expozéját’ ?!
    Ennyit erről. Ez mindent elmond.
    Pesze, hogy szép, inteligens, jó lovas, stb. . Senki nem mondta, hogy nem.
    Javaslom tegyen kirándulást Gödöllőn. Ha szerencséje van jó idegenvezetőt ‘fog ki’, aki tájékoztatja a ‘csendespihenőkről’. Tudja: a jó megjelenés első ‘alapja’ a kipihentség !!
    Utána a többi.
    .
    Folyt.köv.

  10. Dömdödöm szerint:

    folyt.

    Nem folytatom. Értelmetlen időpazarló, felesleges ‘disputa’ lenne.
    .
    ‘Tájékozatlanságom alapja’:
    elolvastam, sőt megvettem – nagyon rég’
    .
    - M. Von Ingenheim: Sissy c. (nekem 6 kötetes) könyvét,
    - Niederhauser Emil: Merénylet Erzsébet királyné ellen c. könyvét,
    - Bart István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös,
    .
    (Ezeken túl, elolvastam, olvasok minden tanulmányt, újságcikket róla – amikkel találkozom)
    Múzeumokban nyitott szemekkel, fülekkel járok.

    A könyveket őszintén ajánlom- ‘gyarapodására

  11. Dömdödöm szerint:

    S.L.-nek!

    Feltételezem tudja, hogy Ferenc József nagyon nem csípte a magyarokat.

    Erzsébet nagyon pontosan tudta ezt és hogy bosszantsa férjét: feltünően fogadott magyar nemeseket, és tüntetőleg ‘disputált’ velük (Andrássy gr-ról most nem beszélek ! : )

    És megtanult pár magyar szót. Részben ‘protokol’, nyomósabb okként: férje bosszantására !

    DE: sohasem tudott magyarul !

    Míly okból írt ‘útszéliségről’.
    Ugyan!
    Az más ‘műfaj’- érzem, h. tudja mi az! : )

    Pihenjen, az éjszaka rossz tanácsadó! akkor írt

  12. M.I.K.I. szerint:

    Kedves Dömdödöm! (Bár Lázár Erviné kedvesebb!)

    Nem másolgatok be ide részleteket, amkire nagy bosszankodva felkaptam a fejem, mert sok lenne. De mégis:
    >>‘Tájékozatlanságom alapja’:
    elolvastam, sőt megvettem – nagyon rég’.

    - M. Von Ingenheim: Sissy c. (nekem 6 kötetes) könyvét,
    - Niederhauser Emil: Merénylet Erzsébet királyné ellen c. könyvét,
    - Bart István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös, <<

    Nos, ha megengedi, úgy gondolom, ez igen hiányos műveltséget ad a magyar királynéról! Járjon nyitottabb szemekkel, de ne a múzeumokban, sokkal inkább a könyvesboltokban, akár online is!

    Ami a magyart illeti, Erzsébet tudásáról meggyőződhet a “Kedves Idám!” című leveleskönyv olvasása közben!

    M.I.K.I.

  13. Dömdödöm szerint:

    Kedves MIKI – SL !
    Tudtam, hogy elégedetlen lesz !
    Most mit tegyek ‘műveletlen vagyok’.
    Írtam, g. ‘szökőévekben’ ‘beszokok’ szimatolni könyvesboltokba. Mi több! ‘Megvetendően: előfordul, h. néha veszek ezt-azt.
    Viszont ígérem: több Sissy tárgyút már nem, mivel nem szándékom ‘Sissy-lógusnak’ képezni magam.
    Igen, igaza van!
    Lázár E. Dömdödömje kedves.

    De higyje el:
    Én is nagyon
    kedves vagyok.

    Csak sajnálatos tény: Sissy nem tudott társalgási szinten magyarul!
    A társalkodónője igen. Magyar volt : )

    Üdv

  14. Dömdödöm szerint:

    Kedves MIKI-SL!
    Szivesen megküldöm az email címem, miután megkaptam az Önét – hogy Sissyről bővebb diskurzust folytassunk.

    Mi magyarok túl elfogultak vagyunk vele, az ismert történelmi előzmények miatt. És, hogy F.J. kedvenc népe a csehek voltak.
    Az osztrákok is -elismerve minden pozitívumát- realistábbak vele.
    Pl Bad Ishl-ben a kastély előtti szobra nem ‘túl misztifikált’ nőt ábrázol – realistát.
    Egyébként egy kéz ujja sok megszámolni hányszor járt Mországon Sissy.
    És nem beszélte a nyelvünket. : )

    Üdvöz

  15. Névtelen szerint:

    idióták nem h moziba járnának azon veszekednek mit csinált az a kurva

  16. Névtelen szerint:

    elit idióták

  17. Névtelen szerint:

    Üdvözlettel: Jótakarótok XD

  18. Dömdödöm szerint:

    Kedves MIKI, SL, Anonymous2, ‘alias Sanya’ !
    .
    ‘Hálás’ köszönet a ‘tartalmas, nívós’ hozzászólásaidért !
    .
    Majd ‘hasznosítjuk’ őket .
    .
    ‘adidas’!
    .

  19. Dömdödöm szerint:

    ‘Kedves’ Sanya!

    Na ez túl lett kombinálva!
    - egyszer tanult magyarul és görögül
    míg máskor
    MÁR több nyelven beszélt : ( ? Hogyan, ha nem tanult? Ugye a németre gondolsz?
    - Nicolett írta …, és az én fejemre akarod szórni!
    - kikéred, hogy bárki ‘útszélinek’ gondolja ‘szeretett királynénkat’!
    MOST meg KURVA !?

    Sissy legfőbb pszihés problémája mindig az volt, h. jó anya-e?!

    Rendkívül művelt, széleslátókörű volt – a magyar társalkodónője!
    Biztos az írta az ‘Idámat’! : )

    Mert Sissy no beszélt magyar!

  20. Dömdödöm szerint:

    ‘Kedves’ Anonymous Sanya !

    ‘Európa legjobb lovasnője..’

    Hát nem olvastam az Európa bajnoki címéről a sportrovatokban !
    Különben is csak pónikon mert ügetni – mint általában a ‘lovasbajnokok’!

    Igenis volt Andrássy gróf!
    Én is letagadnám a félre’lovaglásokat’ – mint Te is!

    És sajnos nem beszélni magyar !

    Ma már ‘nem vonzó’.
    Tudod milyen lehangoló a Habsburg kripta ?
    Ott az egész család sok évszád halottja. Egyik, másik üvegkoporsóban

    Tiszta ‘horror’ a sok foszló hulla!

    Nem javasolt program!

    Adidas !

  21. Mamika szerint:

    Ejnye,ejnye,mai ifjuság,micsoda szöveg,hogy merik k.-nak nevezni azon nagytekintélyü Hölgyet,aki oly sokat tett a magyarokért,meg kell nézni egy levéltárban örzött Erzsébet királyné kézirásokat.Én,mint idegenvezető nagyon sok olyan dologgal talákoztam ugy Bécsben,Pozsonyban stb.,ahol az Ő kézjegyét véltem felfedezni,himzésen,festményen,sőt még saját készitésü ételek receptjein is.Csak egy kicsit oda kéne figyelni a történelmi emlékeinkre és akkor nagyobb tudásra tennének szert és nem lenne előitéleik,főleg ilyen nagytekintélyü Hölgyről,mint a Királyné volt.Sajnos azt kell mondanom,hogy a mai fiatalság tudása,főleg magyar,illetve történelem tudása,tisztelet a kivételnek,nagyon is hiányos.Ezt támassza alá egy felmérés is a pesti utcán több fiatalt megkérdeztek,hogy soroljon fel néhány Ady,József A.költeményt,a középkoru emberek tudták csak.Vagy tovább menve,ugyszintén fiatalok társaságában hangzottak el olyan kérdések,hogy ki irta a Himnuszt,Szózatot,mikor volt a mohácsi vész,vagy kinek a tiszteletére rendelték el a déli harangszót,egy sem tudta,itt is a helyes megoldást az idős emberektől kapták.Ilyen régen nem volt,falun gyermekeskedtem,soha nem felejtem el,élt ott egy “szegény jancsinak”nevezett idős bácsika még el is tudta szavalni a Himnuszt,Szózatot,sőt azt is tudta,hogy ki zenésitette meg,tovább menve eltudta mondani a Mama,Anyám tyukja,vagy Katona J.Bánk Bánjából a monologot is/Királynőt megölni,nem kell….’Szóval nagy baj van ,higgyék el,matematikáról nem is beszélve,politologusok felmérései alapján a mai lakosság 24 %-a analfabéta.Régen,még a nagyszüleim,szüleim idejében 6 elemi volt a kötelező,de aki nem tudott irni,olvasni,számolni egy faluban,azt bizony kigunyolták.Éppen tegnap történt a következő,egy nagy áruházban 2 fiatal hölgy és l férfi/jól öltözöttek voltak/fizetni akartak ésamikor fizettek,reklamáltak a visszajáró miatt,ötöjük közül egy ember nem volt,aki megmondta volna,hogy bizony jobb lett volna,bölcsebbek lettek volna,ha hallgatnak.Annyit szeretnék még megjegyezni,ha hiányosak az ismeretségeim azzal a témával kapcsolatosan,akkor elöször utánna nézek,némi ismeretséget szerzek,mert ugye ismerik azt a közmondást,hogy “a jó pap is holtig tanul…”.

  22. Mamika szerint:

    Szeretném kiegésziteni,azért irtam azt,hogy ötöjük közül,mert a nagy vita hevében még két hölgy csatlakozott hozzájuk.

  23. kriszti szerint:

    Ezek a kísérletek is mutatják, hogy nem mint császárné, hanem mint egyéniség akart érvényesülni. Ugyanakkor kifejezik, mennyire megvetette a monarchikus államformát, melyet idejétmúlt romhalmaznak tartott. A XIX. század individualizmusát a végletekig fokozta. Császárnéi kötelességeiröl szándékosan nem akart tudomást venni, s kizárólag az önmegvalósításnak élt. Föleg szépsége segítette abban, hogy felülemelkedhessen a bécsi udvar – szemében – kicsinyes nyüzsgésén. Erzsébet ugyanakkor nagyon müvelt nö is volt. Nemcsak magyarul, de újgörögül is tökéletesen megtanult. Idös korában szinte az antik Görögország világában élt: Korfun építtetett egy kastélyt, melyet kedvenc höse, Achilleus után Achilleionnak nevezett el.

    egy életrajzi részlet, tudott magyarul,nem tom mért kell feszegetni.

  24. Dömdödöm szerint:

    ‘Drága ”Mamika” ‘ !

    Ha ‘hiányosak az ismerettséi’ : találjon ISMERŐSÖKET ! Akkor bővülnek ‘ismeretségei’ , amiben ‘él’ a korrupt maffia alvilágból !
    ‘Papikám’ : az élet nem a korrupciozó maffiózást jelenti , ami beléd ivódott ! Még van tisztességes életmőd is ! -amit te már elfelejtettél .

    Ha ISMERETEKET ‘akarsz’ kapni : pl. ott a könyvtár és más helyek, ahol hozzá juthatsz !

    Hidd el : jó helyek! Ahol nem bántanának!

    Nagyon rászorulnál !

  25. amara szerint:

    Kedves Dömdödöm,

    ajánlom szíves figyelmébe, a Gödöllői kastélyban Ferenczy Ida lakosztályának második szobájában, az ajtó melletti tárlót. Talál benne egy levelet, melyet Erzsébet királyné saját kezével írt, MAGYARUL!
    Magyar újságíró, író Falk Miksa volt a magyartanára.

    Bosszantás: Nem a férjét akarta bosszantani, hanem az anyósát Zsófia főhercegnét, akivel köztudottan, fogalmazzunk úgy, feszült volt a viszonya. Zsófia írtózott a magyaroktól. De amikor Erzsébet megismerte a magyarságot, megszerette, mert ahogy Ő maga is, a magyarok is a szabadságukért a végletekig harcoltak.

    Ajánlom továbbá szíves figyelmébe Brigitte Hamann: Erzsébet királyné című igen vaskos kötetét, sajnos már boltban nem beszerezhető,de a Szabó Ervin könyvtárban meg fogja találni. Tájékozottsága további bővítése érdekében érdemes elolvasni.

    Üdvözletettel: V. Amara (tárlatvezető a Gödöllői Királyi Kastélyban)

  26. Dömdödöm szerint:

    ‘Kedves’ Mindenki az 1-ben !

    Web ‘szakzsargonban’ : ‘F.A.S.T’ !

    Még ennyi ökörséget!

    Egy bajor királylányból lett császárné – ‘köztársaságpárti’ akart lenni ?!
    Konklúzió: f..ság !

    A ‘Zsófit’ akarta bosszantani Andrássy gr-al ?! Morbid !
    Konklúzió : f…ság !

    Korfun ‘megtanult ógörögül, újgörögül’. ‘Hiányos’!
    Mert ‘folyékonyan beszélt ó-kínaiul is !’ (Ő már tudta, h. rövidesen jönnek erre! És sokan! De ‘tudott finnugorul is’ !
    Konklúzió: f..ság !

    Folyt.köv.

  27. Dömdödöm szerint:

    Folyt.

    Gödöllői ‘levélszekrény’. Hány Erzsébet aláírású levelet küldjek ?
    ‘Igény szerinti’ menyiséget írok ! Akár ‘Kedves Idámat’ is.
    A név’aláírást’ egy hotentotta is megtanulja – pár év alatt.
    Konklúzió: f..ság !

    A ‘hal a tortán’ : ‘anarchista is volt’ – merthogy olyan valaki ölte meg. (Nem lehet, h. hitese küldte ?)
    Konklúzió: nincs

    Olvasson el a 3,14 csacsa még egy Sissy könyvet! Meg aki ‘Sissy-lógus’ akar lenni .

    Konyec a téma.

    Achilleus
    Sissylógus
    .

  28. Dömdödöm szerint:

    Hú !

    Nagyon fontos !

    Állandóan magánál tartotta és ‘menetközben’ folyamatosan olvasta Mao ‘könyvecskéjét’ !
    Csak hogy el ne felejtse – mert már kívülről el tudta mondani az egészet.

    Na és közben -szintén folyamatosan- énekelte az ‘ Oh Carol ‘ dalt – felváltva a Neil Sedekáét és Smokiét !

    Mert ő már azt is tudta, hogy rövidesen megszállnak minket a ‘ Yahoogle ‘-k ! ( Egyesek szerint a ‘ GooYa ‘-k. )

    Hi ! old-mape maffia .

    Kunta Kinte
    .

  29. Dalma szerint:

    Kedves Dömdödöm!

    Én az a fajta ember vagyok,aki tiszteletben tartom mások véleményét, de most már muszáj konfrontálódnom.

    Először is, ha nem sértem meg, ajánlanám, hogy ne csak volt osztrák arisztokraták leszármazottak cseppet sem helytálló és egyáltalán nem korhű irományait olvassa el, nem is beszélve Brigitte Haumanról, hisz az ő dédnagyapja Zsófia hercegnő csicskája volt…, És mint már tudjuk, az anyós-meny kapcsolat esetükben ne volt túl felhőtlen. Sőt…

    Visszatérve Önhöz, az Ingenheim könyvek (nálam is 6 kötet :]) igen jó művek, azonban az írónő igencsak belevitte a romantikus lelkét művébe, itt-ott szépít egy kicsit F.J. nőügyein, és ennek folyománya képpen nem enged teret megismerni Sissy szenvedésének valódi okát.

    Amennyiben megengedi, tisztelettel ajánlanám figyelmébe Ángeles Caso – Sziszi, Egy császárné napjója című könyvét. Ugyan Sissy eredeti naplóját halála után (személyes kérésére) Ferenczi Ida elégette az összes érdeminek nevezhető levéllel együtt, ez mégis 90%-ban hitelesnek mondható,hiszen bizalmasai feljegyzései szolgáltattak alapot a műhöz.

    Végezetül kívánok további szép napot, kellemes olvasást, és remélem változik a véleménye az első számú példaképemről. :)

    Tisztelettel

    Dalma

  30. Dalma szerint:

    u.i.: A magyar nyelv bosszantásért való megtanulásához csak annyit, hogy az az ember, aki “csak” azért tanulja meg a Föld 3. legnehezebb nyelvét, hogy bosszantson valakit, tehát semmi egyéb célja nincs vele, már magában is tiszteletet érdemel!!!

    A bizonyítékok az alábbi linken olvasható tanulmányban magukért beszélnek.
    http://kiralyikastely.hu/erzsebet/index.php?mid=55

    Vagy esetleg még ajánlom Sigrid Laube: Sziszi titkos szerelme -című gyermekkorról szóló könyvét, amely beszámol a 12 éves Sissy érdeklődéséről a magyarok iránt. :)

  31. Dömdödöm szerint:

    ‘Dalmácska’!
    Jól van Uram?
    Ez túl tömény és skizoid volt!
    ‘B.Haumann’? Előzőleg ‘B.Haumann’ volt! : (
    12 évesen rajongott a magyarokért? ‘ja’! Már mikor világrajött, Bajorországban: magyarnak tartotta önmagát! Tudta, h. Gizella – Szt.István- ‘köbükunokája’ minden magyar!
    A többi töménységet hagyjuk!
    Dalma! Neked alma!
    ‘to you need emergency’?

    Amara!
    ‘ja’! Falk Miksa stb ostobaság!
    ‘you see’: amarra!

    Kriszti ! -tiszta …- NICHT HISZTI !

    Mamóka! Ennyi baromság! Még nem ‘ocsúdtam’!

    Nyet Doszvidányija !

  32. Dömdödöm szerint:

    Daaalma, Alma ‘Uraság’!

    Még ezen sem tértem magamhoz – de nem is akarok!

    ‘Angeles Caso’?
    Úgymint: los angeles el paso?

    ‘Megvilágosított’ miért reinkalnálódott s.comb-ban! Qrvára szerette a ‘hotdogot’! És hiányolta már ott a kriptában!
    Ezért ‘párom.hu’ ! No meg tovább akarta bosszantani a K u K -t !
    Hiába no.

    ‘Sigrid Loube’??

    Úgymint
    Sigfrid Lohengrin ??

    Ursula !!!

    Elkaparom !!
    -magam-

    Pof. Phd. Sissylógus
    .

  33. Dömdödöm szerint:

    ‘Drága’ V. Amarra !

    Írta : ‘kegyed/uraságod’ ‘tárlatvezető’ Gödöllőn !

    Akkor jól ismeri azt a rejtek (titkos) ajtót, amin Andrássy gr. (fene a pofáját) suttyomban be tudott ‘lovagolni’ Sissyke hálójába !

    Na ugye !!

    Kérés !!

    A megírandó memoárjaihoz készítsen róla (a ‘rejtekről’) fotót és ‘tegye bele’!

    Míg ‘tárlatvezet’ kiemelten mutassa meg mindenkinek a ‘titkok ajtaját’ !

    Szpasziva !

    Prof. Phd.
    Sissy-lógus

  34. Dömdödöm szerint:

    V. Amarra !

    ‘Drága’!

    ‘Meghívhatom egy teára ??’
    Jó FORRÓRA !

    By ‘szivi’ ! : ))

  35. Eszti szerint:

    Nagyon kicsi koromtól követem figyelemmel Erzsébet császárné és királyné életét.Zsigray Julianna róla szóló könyvét éppen most olvasom, de részem volt már megismerkedni M. von Ingenheim róla szóló könyvsorozatának első kötetével is.Minden tisztelem azé asszonyé aki ennyi időt kibírt Bécsben, szomorúság és kínok között.A gyermekeit elszakították tőle, a férje hűtlenségeiről nem is beszélve.Tisztelem őt és sajnálom, hogy te Dömdödöm nem vagy képes felfogni Sissy magyarokhoz iránt érzett szeretetének szépségét.Sajnos hazánkat sok ártalom érte már, de az hogy egy ilyen nemes asszony gondolt a magyarságra erőt adott az országnak.Azt hiszem életének legfontosabb tetteit nem vagy képes felfogni, és ilyen gondolatokkal azt hiszem nem érdemled meg azt sem hogy kimond a nevét!

  36. Dömdödöm szerint:

    Estike! Bocs’ Sanya, Nicole: Esztike!
    Ez ‘szép monológ’ volt!
    Engem spec. 12 -13 éves koromban abszolút nem érdkeltek /STOP ! Nem szabad kimondanom! Ezért:/ Sziszifuszi lelki életi v. szexuális problémái! Később sem őt, hanem hites urát sajnáltam! Imádta a ‘Fuszit’, de nem bírta ki, hogy javarészt nem volt otthon a Fuszi? V. ha igen csak minden másnap volt hajlandó! Mert v. ‘hajápolt’, v. lovagolt, v. fitneszkedett,v. A. gr!
    Most mondja meg el kellett viselnie ezt?
    Kárpótolnia kellet magát egy művésznővel !

  37. Dömdödöm szerint:

    ‘Estike’!

    Úgy értse: minden másnap : minden Karácsony és Húsvét MÁSNAP !!
    Szegény F.J.!
    Tudja Eszti : a muszáj nagy úr !

    Jól tette, h. nem hagyta magát ‘kisemmizni’ ! Megérdemelte SziszFusz !

    De ha a ‘Gödöllői Királyi Kastély’ emeleti 5., F.J. lila dolgozószobájában levő tárlóban jobb felső sor, elovassa F.J. Fuszinak írt levelét, olyan őszintén rajongó szerelmeslevelet olvashat, ami ritkaság ! ‘Kegyed’ örülne ha olyat kapna !
    És szédelgett a Fuszi!

    Úgy kellett a bolyongó némbernek !

    Jó olvasást !

  38. Dömdödöm szerint:

    Estike – Sanya – Nicole !
    Zárszó !

    A Zsigrai J. könyvedhez, meg a mások által ajánlott, teljes Szabó E. könyvtárhoz jó olvasást !
    Én már több Sziszi Fuszit nem olvasok !
    Ezek után végképp nem !
    Én már képzett Sissy-lógus vagyok!

    Nem mondom: ha megadatott volna egyébként, közelebbről szívesen elmerültem volna benne !
    De a ‘ha’-knak, meg a ‘volna’-knak nincs értelme !

    Így a Sissy témában véglegesen ‘lehúztam a rolót’ !
    Részemről konyec a téma !

    Prof. Phd.
    Sissylógus
    .

  39. Virág szerint:

    Kedves Eszti! Teljesen egyet értek veled, mert sokan fikázzák Sissy-t. Amikor Gödöllőn voltam a kastély parkban volt egy kocsis aki 1500 ft ért körbe vitt minket a parkon. De ez az idő azzal telt el, hogy Sissy- t szidta!!!!!!!!!! Mi a fenének dolgozik ott olyan ember akit teljesen hidegen hagy a Sissy- s kultusz? Pénzéhes pöcs!!!!! Remélem, hogy a jövőben olyan ember fogja ezt a munkát betölteni aki szereti Sissy- t!

  40. Kati szerint:

    Arról meg nem is irt senki, hogy Sissi nem is úgy ismerkedett meg Ferenc Józseffel, ahogy a Sissi filmben bemutattak. Már olyat is olvastam a kapcsolatukról, hogy Ferenc József tapasztalat hiányában a nászéjszakán mondhatni megerőszakolta a fiatal császárnét. Ferenc Józsefet, a császárt katonának neveltek és más emberi érzéseknek híján volt, így nem tudom elképzelni, hogy Erzsébetet komoly érzelmek fűztek egy ilyen érzéketlen emberhez. Talán a császárné túlságosan hiú volt, ez abból is latszik, hogy elég fiatalon elvesztette a fogait, ezert nem is engedte fényképeztetni magát utána egyáltalán. Az, hogy Rudolf vajon a császártól vagy Andrássytól volt e, mar soha nem fog kiderülni. Mindenesetre olvasható néhány tanulmányban, hogy Rudolfot látták halála után Törökországban, ami bár felér egy igazi összeesküvés elmélettel, nem lehet kizárni a lehetőséget. Ezt az is alátámasztja, hogy nem viselte meg a családot a halála.

  41. Virág szerint:

    Kati mindenben igazad van és erről én is olvastam! Ferenc József halála után Törökországban misét mondatott egy ember és azt mondta a papnak, hogy az apám volt…. Bár akkoriban a császárt és a királyt a férfiak többsége úgy tekintette, mint az “apjukat”! Rudolfnak született egy gyermeke a Stefániával kötött házasságából és őt is Erzsébetnek hívták. Az is kiderült, hogy egy nemes meg jelenésű Osztrák fiatal hölgy látogatta őt, aki valószínűleg Erzsébet volt! Rudolf halála szerintem a mai napig nem tisztázódtak, mondhatjuk akár Döglött aktának is! Bár furcsa egy hasonlat… halála után egy Török kis faluban lévő házánan megtaláltak pár ezüst poharat F.J. felirattal…. rengeteg dolog lehetséges a halálával kapcsolatban de szerintem Ottó herceg ölette meg és Maerlingben az gyilkosság volt! A létra nyomok és a cipő nyomok is ezt az elvet támasztják alá, mivel a Burgban a tetőn még a fehér asszony is megjelent…..

  42. S.L. szerint:

    Kedves Hozzászólók!
    Nem veszitek észre, hogy a Dömdödöm típusú embereknek az egyetlen öröme az életben, ha direkt olyan hozzászólásokat írhat, amivel tudja, hogy néhány embert felidegesíthet, kiprovokálva ezzel az egymás után születő válaszokat? Vagy semmit sem tud Erzsébet királyné életéről, és azért mondja bizonyított tényekről, hogy nem igazak, vagy nagyon is sokat tud, és direkt ír olyat, amiről tudja, hogy felháborodást fog kiváltani. Bármelyikről is van szó, az ilyen emberre nem kell haragudni. Én inkább sajnálom. Mert akinek van célja, boldogsága az életben, az nem érzi szükségét az ilyen viselkedésnek. Végtelenül magányos ember lehet, megkeseredett az élettől, és ezt így vezeti le. Nem kell komolyan venni. Amíg ír, addig nem kell szembenéznie a valósággal, hogy körülötte csupa jókedvű, boldog ember van, és ő nem tartozik közéjük.

    Mi, akik jól ismerjük Erzsébet királyné életét, tudjuk, mi igaz róla és mi nem. Nem is kell mindenkinek ismernie őt, szerencsére így is elég sokan vagyunk. Dömdödöm pedig itt van egyedül. És ez sosem lesz másképp. Senkinek sem árt azzal, hogy ide írogat mindenfélét, mert senkit sem érdekel. Nem kell reagálni rá többet, hadd írjon magában, magának, amit akar, egyszer majd csak észreveszi, hogy egyedül van.
    Csak azt várja, hogy majd jönnek a felháborodott válaszok. És csak rajtunk múlik, megkapja-e ezeket. Én részemről azt mondom: lepereg rólam. Nem tud felidegesíteni, nem tud elérni engem egyetlen szavával sem, mert lepereg rólam minden, amit ír.
    Tegyetek így ti is. Ne vegyétek komolyan. Ez a legfontosabb.

    S.L.

  43. Paranoid Android szerint:

    Kedves olvasók – hozzászólók!
    Végigolvastam az össze hsz-t és okultam sokat, olyanokat is hallottam nektek/önöknek köszönhetően, amiről eddig még nem volt fogalmam. És ezt köszönöm.
    S.L. utolsó hozzászólásával bizonyos szinten egyet értek- azzal, hogy nem kell figyelembe venni az ilyen megnyilvánulásokat. Mindig lesznek olyanok, akik akkor érzik jól magukat, hogy mások rosszul. Ráadásul skizoid módon érthetetlen is volt amit összehordott, de ez már mellékes.
    És kedves S.L. bocsánat, de nincs olyan, hogy “Mi, akik jól ismerjük Erzsébet királyné életét..” ezt nem pejoratíve értem, hanem teljesen pozitívan. Hiszen nagyon sok olyan pont van a Királyné életében, amire csak következtetni lehet mások elmondása ill. leírása alapján.
    Véleményem szerint pont ez a szép benne. Hogy vannak nyitott kérdések. Hiszen csak így alakulhat ki az utókor számára egy mítosz.

    P.

  44. Dömdödöm szerint:

    Na ‘figyu’ kis ‘S.L pöcs-paródia! Nem neked szól a köv.! Kulturáltaknak!
    .
    Sziszi Fuszi ‘szellemi mozgatórugója, gondolkodó társa’: Ferenczy Ida.
    Ha valaki meg akar emlékezni róla, esetleg pár szár virággal a sírjára, megteheti! Poros, lepusztulóban levő vidéki városunk, szintén pusztuló egyik temetöje hulla-(halottas) házának közelében levő síremlékénél!

    Megközelítés: “gugol mapr”:
    A volt Lenin szobor ‘háta mögött” egyenesen 200m, majd jobbra, 30m balra, 50m egyenesen, drótkerítés,a lelakatolt kapu. 2 altermatíva: 1 kerítésmászás – veszély: bírság! 2 jobbra 800m, majd balra 90m. Kovácsoltvas kapu – lelakatolva. Bejutás kapu v. kerítésmászás. Veszély: a rendetlenség őre helyszini bírság.

    Ha megúsztad: 200-300m kúszás, majd 300m gyaloglás és ott vagy Ferenczy Ida síremlékénél. EMBER vagy ?: elmondsz érte egy imát, majd miután megtisztítottad a sirhely környékét: elhelyezed az emlékezésed virágait!

    Magam -Sárvárról- évente 1-szer elmegyek a poros városban levő sírhelyhez.

    Prof.Phd
    Sissylogus
    .

  45. Dömdödöm szerint:

    Most se figyelj S.L. !
    Ez se neked, hanem értelmeseknek szól!
    Szóval ‘Kedves’ mindenki -S.L. nélkül- !
    Írtam ‘forrásaimról’. Nos voltak könyvek. Mikor a Győri KSH-nál dolgoztam hozott össze a véletlen ama ‘poros, pusztuló’ város KSH-ájának egyik dolgozójával: Ferenczy G.-val – aki így kvázi kollegám volt.
    Nos neki nagybátyja Josef v. Ferenczy, valamint közeli rokona volt egyik ‘felmenője: Ferenczy Ida .
    .
    A munkából eredően jópárszor találkoztunk, beszélgettünk -nyílt, beszédes, őszinte fiú volt-.
    Érdekes dolgok – ’tiszta forrásból’ !
    Elég ‘autentikus ismeretforrás’ te ‘sötétben bujkáló kerti törpe – miniatúra !?
    .
    Prof.Phd.
    Sissylogus
    .

  46. Dödödöm szerint:

    Kis pö…k !
    Hogy tanuljatok.
    4 nap múlva -szept. 17.-én – lesz a Sissy temetésének 111. ‘évfordulója /1898.szept.17.-ei temetésének/ , a Bécsi Kapucinusokban levő, a Habsburg családi kriptába.
    Európa császárai, királyai jelenlétében.
    A szertartás utolsó ‘nyilvános epizódja’ a kripta zárt ajtaja előtt:
    - kívülről kopognak,
    - belülről egy barát: “Ki az?”
    - kintiek: ..-teljes név-, Ausztria császárnéja, Magyaro. királynéja, Cseho. stb, stb …
    -bentről: “nem ismerem.”

    Majd mégegyszer megismétlődnek ezek.
    Harmadszor:
    Kopogás.
    Bentről:
    - “ki van ott?”
    Kintről:
    - teljes név után már csak: “…szegény bűnös lélek.”

    És kinyílik a kripta ajtaja …
    .
    1898.szept.17. 16 ó körül
    eltemették –
    a Genfi tó partján Lucheni által történt, szept. 10.-ei meggyilkolása után.
    .
    Bécs, Kapucinusok templomában levő Habsburg családi kripta.
    .
    Tanulságos temetési szertartás – nem?
    “..SZEGÉNY BŰNÖS LÉLEK.”

    Gondolkodjunk ezen!
    .
    111 év !

  47. Dömdödöm szerint:

    SL – neked ez se! Neked magas.
    .
    Elgondolkodtató kötelező szertartási rend a Habsburg családi temetéseken.
    .
    Mélyen igaz. A halál után “eltünnek a cafrangok”, értelmüket vesztik a földi “hívságok”, az egykor vágyott, áhított címek, rangok – amikért sokszor verekednek, háborúznak, egymást marják, taszítják, tapossák az “emberek” olyan típusai, hogy átgázoljanak a másikon.
    .
    Halál. Mindezek értelmetlen, értelmezhetetlen dolgok, hívságok.
    Melléd temetik a lovad, a BMW-d, pénzed? A “röhögő örökösök”? Hülyék lennének! Inkább lehúzzák az ujjadról azt a kb 5 eFt értékű gyűrűt is, mert “arany”…
    .
    Halál.
    Marad a “csupasz ember”! A bűneivel.
    Igen! A bűneivel. “..SZEGÉNY BŰNÖS LÉLEK” …
    .
    Mert:
    .
    “..az … aki bűntelen köztetek.”
    .
    És mindenki letette a követ, belátta gyilkos indulata szánalmasságát megfordult és elment.
    MINDENKI HALANDÓ és követ el “bűnöket” /kicsit, nagyot/- BŰNÖS LÉLEK.
    .
    Csak szerencsétlen “S.L”-félék hiszik, h., bűntelenek, és e “jogon” pálcát törhetnek, minősíthetnek, “rendszabalyoznak”.
    .

  48. mani szerint:

    Sajnos, ezért tart itt ez az Ország…

    Sok-sok liberális, magát okosnak, műveltnek tartó dömdödömmel (szándékos a kisbetű) teli, akik úgy gondolják, joguk van “osztani az észt”.

    Semmi magyarságtudat, semmi erkölcs, semmi hagyománytisztelet! De, hogy is lehetne, ha nem magyar, csak “magyarkodó”???

    VIGYÁZZ DÖMDÖDÖM, AZ IGAZ MAGYAR TŰR, DE AZTÁN ELHAJTJA A TE “FAJTÁDAT”, VISSZA A “CSINÁLT” ORSZÁGOTOKBA!!!

    Irkálhatsz az én monológomra is, szánalmas, kis senki vagy, aki angol szavakkal dobálózva becsmérelsz embereket. Tipikus libi-dumád van: “mindenhez jogom van”! Az ilyenek, mint te, és a szöveged semmit sem érnek! Mi, Magyarok, túléltünk már tatárt, törököt, kommunistát, a mocsok-libi “barkósok” sem fognak ki rajtunk!

    Az a baj, hogy a te fajtád még rabszolgának sem volt jó, ezért űzték el őket! Még a 10 parancsolat is azért kellett, mert nem tudtatok viselkedni! Mutass tiszteletet, mert MI mutattuk meg a világnak azt is, hogyan kell alsóneműt hordani, és tisztálkodni!

    Menj inkább vissza az “őshazádba”!

  49. PP szerint:

    Hello kedves szakertok!
    Sissy eküvojerol keresünk minel tobb adatot. Ugy latjuk ti nagyon sokat tudtok az eleterol. Minden segiseget szivesen fogadunk!

    Elöre is köszi: PP

  50. Maffci szerint:

    Gróf Corti “Erzsébet” című könyvében nagyon sok értékes információt lehet találni Erzsébet királyné életéről. Többek között az esküvőjéről, a császárral való megismerkedésükről, utazásairól, gyermekeiről, baráti kapcsolatairól stb.

    Magyarul valóban tudott, sőt! Mária Valéria főhercegnőtől megkövetelte, hogy magyarul beszélgessenek a magánéletben is, amit lánya egy idő után nehezményezett, mert ő nem volt olyan mértékben magyarbarát. Erről a wikipedián is lehet olvasni.

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Rekordösszeget adtak a baseball-legenda pólójáért - Pár hete írtam egy cikket a Play ball! blogra baseballos legendákról. A válogatásban szerepelt egy ... - #link
  • Angyal az áruházban? - A 2011. szeptember 11-einek mondott videó természetesen hamisítvány, méghozzá elég gyenge munka, mivel nincsenek jól ... - #link
  • Így büntetik a szabálytalankodó gyalogost Detroitban? - Az incidens valóban megtörtént, a Snopes szerint azonban nem Detroitban, hanem a dél-afrikai Bloemfonteinben, 2012 ... - #link
  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link

Pinterest

Archive Gallery: BeaSpectacular SinkingSpectacular Sinking
Pazar fotók a gyűrűsOrigami Paper GardenBeautiful Portraits
mail manBruce vs BKVMinnesota Timberwolv