2009. feb. 10.
Sesum papa elintézi a cigányokat?
marinovMessiásként várja az ország egy része Sesum apjának Arkant szolgált 300 (meg nem erősített infók szerint a thermopülai csatában is részt vett) katonájának érkezését, akik “talán végre rendet raknak itt, ha már a rendőrség impotens.” A hír terjedése percről percre.
“A szerbeket is felháborította kiváló játékosuk, Zerko (sic!) Sesum elleni támadás. Sesum apja a Prosport című román online magazin szerint 300 harcost toboroz a délvidéki harcokban hírhedtté vált Arkan egykori katonái közül. A papa, aki Szerbia legnagyobb vagyonvédelmi és testőrcégének tulajdonosa, Magyarországra készül, hogy “seregével” álljon bosszút Marian Cozma gyilkosain és fia támadóin” – adja hírül vasárnap délután fél négykor a Kisalföld.hu. A lap a Prosport című román online magazinra hivatkozik, és a cikk linkjét is csatolva rámutat, hogy a hír eredetileg a a GSP TV-ben jelent meg. A linkre kattintva látható a szépen illusztrált cikk: egy Wikipedián is megtalálható fotó, melyen a 2000-ben meggyilkolt Arkan látható, amint tankon gyülekező, álarcos és állig fegyverzett katonái előtt egy kölyöktigrist tart a kezében.
Öt órakor a Hírextra már szó szerint, forrásmegjelölés nélkül, de idézőjelben idézi az apukát: “Azok, akik megtámadták a fiamat nem fognak egykönnyen elmenekülni előlem. Nem fogok a magyar rendőrségre várni! Háromszáz kommandóssal megyek a fiam támadóiért.” Majd a cikkíró elelmélkedik: “Az mindenesetre biztos, hogy ha ezek az alakulatok azzal a céllal lépik át a határt, hogy megkeressék Zarko támadóit, akkor nagy eséllyel lehet fogadni arra, hogy meg is találják. És akkor az Isten irgalmazzon nekik…”
Aztán az MTI is csatlakozik a Sesum apja és a 300 arkanista katona sztorihoz, ők azonban már hozzáteszik, hogy a román hírportál nem ad bizonyítékokat állításaira. Sőt, egy kicsit utána is keresnek, és közlik, hogy ilyen készülődésről sem a Tanjug szerb hírügynökségben, sem az RTS szerb állami tévé honlapján nem jelent meg semmi. A B92 belgrádi tv és rádió mindössze annyit közölt a szerb kézilabda szövetség elnökére hivatkozva, hogy Sesum apja elutazott Magyarországra.
Az MTI híre után nagyüzemben jelennek meg a cikkek a vérbosszúról, a nagy hír a fórumokon is terjed. “Meg fogtok kövezni, de az a szomorú, h szerbiából kell bejönnie valakinek h rendet tegyen. Bezzeg ha egy cigót megversz egyből jön az egész család megtorolni…” – olvasható például az egyiken. A hírdömping hamar megteszi a hatását: az indexveszprem este 11-kor megjelent cikke szerint “az enyingiek azonban most nemcsak a helyi bandától félnek, hanem az egyik megtámadt sportoló, a szerb Zarko Sesum apjától is, aki a hírek szerint Arkan harcosaiból verbuvált háromszáz fős seregével indult Magyarországra bosszút állni. ‘Igazi háborús állapotok is kialakulhatnak’, mondták el a riporternek, mert a településen lakók biztosak abban, hogy a bűnöző csoportok géppisztolyokkal várják a szerbeket.” Az enyingiek félelméről szóló hírt másnap átveszi a Hír Tv honlapja is.
Hétfő délben aztán az MTI hírül adja, hogy “Mila és Steva Sesum, a megtámadott kézilabdás szülei vasárnap Magyarországra utaztak, de nem vittek magukkal fegyvereseket.” A Hírextránál ráéreznek a nép várakozására, és kora délutáni cikküket már a sokatmondó Megjöttek a szerbek címmel jegyzik, persze ők is csak a szülők érkezéséről beszámoló MTI hírt közlik.

Az ügy hétfő délutánra odáig fajul, hogy a Szerbia és Magyarország közötti vízummentesség, a Budapest és Belgrád között közlekedő repülőjárat és a januári gázkrízis ügyében Magyarországon tárgyaló szerb külügyminiszter, Vuk Jeremics sajtótájékoztatóján az újságírók másra nem is kíváncsiak. Jeremics aztán elmondja: teljes képtelenség, hogy paramilitáris egységek jönnének Magyarországra; ennek veszélyéről nem is hallott.
Hétfő este a Napló.hu elcsípi a Magyarországra érkezett Sesum szülőket, fotót készít róluk, majd idézi a szülőket: “nincs semmilyen őrző-védő cégem, nem jövők ‘hadsereggel’ bosszút állni Magyarországra! Egy mezőgazdasági cég igazgatóhelyettese vagyok, s maximálisan megbízom az itteni igazságszolgáltatásban.” A Tanjug szerb hírügynökség részletesebb interjút is közöl az apával, ahol Stevan Sesum nagyjából ugyanezt elmondja.
A Napló híre és Stevan Sesum délszáv sajtónak adott nyilatkozatai azonban nem jutnak el a mainstream médiába, így nem csoda, ha kedd délután a stop.hu újra kezdi. “Szintén egy neve elhallgatását kérő forrásból a STOP úgy értesült, hogy Sztojka sokkal jobban jár, ha a rendőrök kapják el. A szerbek ugyanis nem fogják annyiban hagyni a dolgot, és már készülnek a bosszúállásra. Amint arról a STOP korábban beszámolt: Zsarko Sesum Szerbiában élő édesapja Arkan parancsnok volt harcosaiból háromszáz embert toborzott, hogy Magyarországon álljon bosszút a fián elkövetett gaztettekért. Az apa egyébként egy testőr cég tulajdonosa. A rendőrök nem erősítették meg ezt az értesülést, viszont más – nevük elhallgatását kérő forrásokból – úgy tudjuk, a fent említett zsoldosok már Magyarországon vannak és mindenképp le akarnak számolni azzal az enyingi bűnözői körrel melynek Raffael és Sztojka is a tagjai. Információink szerint ez a csoport mintegy 100-150 főt számlál.”
Az információt kicsivel később az ATV portálja a Mégis jönnek Arkan vezér katonái címmel közli. A cikk egyetlen kapcsolódó mondata az írás utolsó mondata: “A Stop arról ír, hogy információik szerint mégis csak eljött Szerbiából Magyarországra egy mintegy 100-150 fős csoport, hogy bosszút álljon a támadókon.”
Itt járunk kedd éjszaka, de attól tartok, a sztorinak még nincs vége. Ahogy Sesum papa – igaziból - mondta: “Elképzelni nem tudom, kinek juthatott eszébe, hogy ilyen nehéz pillanatokban ilyenekkel ijesztegesse az embereket.”
Update: másfél nappal a Napló cikke, és fél nappal ez után a blogbejegyzés után az MTI szerda délben rálel egy keddi Vecsernye Novoszti cikkre, és lehozza a Sesum apja nem tervez bosszút című hírét. Ebből megtudjuk. hogy Sesum apja a Vecsernye Novoszti című belgrádi újságnak nyilatkozva felháborodottan szólt a román sajtóban megjelent híresztelésről. “Sosem álltam bosszút senkin semmiért, és nem is fogok” – mondta Stevan Sesum, hozzátéve, hogy foglalkozását tekintve közgazdász, és egy mezőgazdasági termékek forgalmazását végző cégnél dolgozik. A lapok pedig örülnek, hogy még egy bőrt lehúzhatnak egy már haldokló témáról.
Update 2.: hosszú lett volna, ezért a második hét történései új cikkbe kerültek.
(Csatlakozva a Komment.hu gyakorlatához, kivételesen most itt sem lehet kommentálni. Bocsánat azoktól, akik elmondták volna azt, aminek lenne itt helye.)
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:











[...] Szerdától folytatom, amikor az MTI végre hírt adott Sesum apjának ezer helyen megismételt nyilatkozatáról, miszerint ő egy egyszerű dolgozó ember, akinek semmiféle biztonsági cége nincs. Ezt ezután a magyar média is lehozta, de nem kellett sokat várni a következő, déli szomszédainkkal kapcsolatos szóbeszédre. [...]
[...] és mesterséges, üvöltő dezinformációkat kohol belőlük, mint aképpen tette ezt a roma kisebbség megfélemlítésére is nem is oly régen. Aki nem ásta volna bele magát a súlyosan sérült szerb kézilabdázó [...]
[...] című könyvből 5515 hozzászólás a blogbejegyzésekhez 10438 egyedi látogató egy nap, február 11-én 17300 találat a Google-ben az “urbanlegends.hu” címszóra 40275 látogatás az [...]
[...] A bilbaói szurkolók eltévedéséről tudósító hírt először az Origón olvastam. Az első reakció egy szerkesztőségbe ordítás volt, a második meg egy várjunk csak – jól emlékeztem ugyanis még a román online lap híradásából útnak induló 300 arkanista csetnik Magyarországra jövetelére. [...]