2009. feb. 21.
Harminc méteres óriáskígyó Borneón?
marinovKét gyenge minőségű kép megy körbe rekordgyorsasággal az interneten. Jó szöveggel minden elmegy, még két olyan manipulált kép is, amit már tíz éve is szégyelltünk volna.
“Néhány mai újság és még mértékadó lapok is közzétettek egy fotót, amit a helyi katasztrófavédelmi egység fotózott le. A képen egy 30 méter hosszú tengeri kígyó látszik, amint a folyó közepén hasít. A helyiek állítják, hogy a lény létezik, bár lefotózni még csak most sikerült először” – olvasható világszerte, s mindenhol két homályos fotóval illusztrálják a történetet.

A hírt valóban lehozta a Daily Mail és a Telegraph is, ám még – az olvasók által nem a szavahihetősége miatt szeretett – Daily Mail is kétkedésének adott hangot. S ugyan megpróbálták továbbadni a felelősséget a malajziai The New Straits Time Online-nak, azt állítva, hogy még e mérvadó lap is az olvasókra bízta annak eldöntését, hogy a képek valódiak-e, valójában az NSTO elég világosan elmondja véleményét a kígyót ábrázoló képről. (A cikkben egyébként egy fotót is láthattok, ami valószínűleg a fent látható második képből készült, vagy ugyanazt örökíti meg még homályosabb kivitelezésben.)
A weben egyébként megtalálható az egyik fotó eredetije is, természetesen jobb minőségben és kígyó nélkül. Meg lehet nyugodni: ez a kép is onnan jött, ahonnan a többi hasonló – Worth1000, Giant Congo Snake. (A képmanipuláló verseny szlogenje ez volt: “All the animals rumored to exist, but haven’t been caught.”)

Ráadásul a két fotó még hoaxnak sem új: ugyan a képeket a kísérőszöveg szerint a minap készítették, valójában egy Youtube-ra 2007 júliusában feltöltött, és azóta 1,8 millió ember által látott videóban már mindkettő megtalálható.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:











az inforádió gyorsan át is esett a szörny túloldalára:
http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-258833
(2009. február 21., szombat 10:21 InfoRádió / The Daily Telegraph(
Itt meg Humor Józsiék játszanak olvasóikkal, újságírás címén:
http://www.zoom.hu/bulvar/borneo-utan-a-balatonnal-tamadnak-az-oriaskigyok-40453.html
Valahol 10 méter körül van a lélektani határ. Ha jól tudom, egy kockás piton – Python reticulatus.
Itt bővebben : http://www.bioport.hu/masvilag/mitoszok/anaconda.htm
Azt tudják a tudósok, hogy az anakonda élete végéig növekszik.
A 30 méter kis túlzás, de szerintem 10 méternél simán lehetnek nagyobbak is.
szerintem fantaziA!
NEM LEHET IJEN NAGY!
nagyon jó ez a videó szeretném meg tudni hnnan van ?
[...] megállapítható, hogy csalásról van szó – példaként Radford az Urbanlegends.hu-n is elemzett „borneói szörnyet” hozza. A másik csoportba – és ez a gyakoribb – olyan esetek sorolhatók, amikor az emberek [...]
Python reticulatus.
a videóban lévő állatok legalább fele tényleg létezik
Szerintem valamilyen elfajzott és mutálodott nem tom mik lehetnek xdx
[...] a partot. Két másik vízi szörnyes felvétel is aratott idén: az egyik egy harminc méteres, borneói óriáskígyóval rémisztgetett, a másik pedig azt állította: a Google leleplezte a Loch Ness-i [...]
Szerintem a 30 méteres kígyó csak egy a sok óriás közül. És az óriás emberek csontvázaihoz mit szólnak a kételkedők? Némelyiknek a feje akkora mint egy mai ember. Amit az iskolában tanítanak az csak egy kreált valami. A valóság az pedig a valóság.
az elfajzás vagy a mutáció lehet egy faj változása is, nem ez az evolúció? Ha életképesebb mint a “hagyományos” társai, ki tudja mi lesz belőle 100-500-1000év múlva. Szerintem van valóság alapja a különleges állatoknak, de inkább a felfedezetlen vízben, mint a szárazföldön.
Kurva anyátok
ez úgy kamu ahogy van
úgy lehet látni az egyik képen hogy ül a fán az ember beöltözve valami idióta madárnak szerintem az is aki ezt el hiszi az tényleg 1 nagyon buta 1 ember
biztos nem nyúlt hozzá a hülyegyerek PS-al
sztem télleg vannak ilyen teremtmények…
aki hiszi hiszi, aki nem za nem…
ez az egesz egy hazugsag ijenek nincsennek ti marhak ,nem akarok begbantani senkit de ez az igfazsag nem ijen nem letezik ne historgassak az embereket ijenekkel mert ez nem tesz jot senkinek (de legalabb az t irtak volna ide ki hogy igaz )(de nem irtak ezert nehezen lehet elhinni ) csak a kicsiket ijjesztrik cele amugy a kepek jol vannak megcsinalva szamitogeppel ,ne haragudjanak ram azert mert ijet irtam de ez az igazsag BOCS (*)
sztem tök jooo az egész!(viccnek)
mindenki tudja h nincsenek ilyen lények!habáár….
Ezek nemnormálisak
Ez olyan mint egy mmmmmmmmmmmmm fa
Ki az a hülye aki ezt elhiszi