Dabics, a kuruzsló

Dragandabic.com – ezen a címen érhető el dr. Dragan Dabics honlapja, a Radovan Karadzsics által kitalált alternatív gyógyász internetes oldala – írja a Népszabadság. Úgy tűnik, mégse.




A háborús bűnös olyan magabiztosan mozgott új bőrében, hogy ezen a ‘hivatalos oldalon’ több portréja is fent van, igaz, mind a megtévesztő szakállal és bizarr hajviselettel. Az áléletrajz szerint dr. Dragan “David” Dabics hat évtizede született a Kovaci nevu kis szerb faluban, Kraljevo mellett. Dabics gyerekkorában szeretett gyógyító hatású füveket gyűjteni az erdőben – áll az egykori népvezér-költő által kitalált életútban. … Még a címét is megadja: Gagarin utca, Új-Belgrád. Ha előadásra hívnánk, írjunk a healingwounds@ dragandabic.com címre” – olvasható a lap mai számában.

Az oldalról tegnap délelőtt posztolt Vágó István is saját blogjukon, aztán valamikor délután meg is kapta a magáét egy olvasójától:

Vágó István!

Egy jó barátom írta, most kaptam: “K. honlapja fake-gyanús. A képek az internetről leszedettek, az életrajz nem egyezik azzal, amit én tudok (szarajevói, ahol elvesztette a családját). Impresszum sincs. A BBC képén látható névjegy eredetiségében jobban hiszek.

follow up: beírtam a google-be a honlap nevét és a “fake” szót. Íme: forum.srpskinacionalisti.com/viewtopic.php?f=1&t=16547&start=630

Nézd meg az expiratory date-ket. E honlapot júl 22-én hozták létre.”

Sorry, nagyon úgy néz ki, a cikked ÁTVERÉSRE épül…

És valóban, az oldal reg adatai szerint a szájtot 2008. július 22-én regisztrálták, tehát már azután, hogy Karadzsicsot elkapták.

Domain Name: DRAGANDABIC.COM

   Registrar: ENOM, INC.
   Whois Server: whois.enom.com
   Referral URL:
http://www.enom.com
   Name Server: NS1.DREAMHOST.COM
   Name Server: NS2.DREAMHOST.COM
   Name Server: NS3.DREAMHOST.COM
   Status: clientTransferProhibited
   Updated Date: 22-jul-2008
   Creation Date: 22-jul-2008
   Expiration Date: 22-jul-2009

A weblapok régi állapotait mentő webarchive.org-ban rákeresve, a dragandabic.com-ra nincs archív találat.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

  • Sorozatok a való világban
    Kamuhonlapok, amelyek a legnépszerűbb tévésorozatokat próbálják még valóságosabbá tenni és még közel...
  • Kurnyikova meztelenül?
    A Fake Detectiv című weboldal szerint az alábbi Anna Kurnyikova képek a mai napig valódiként vannak ...
  • Illusztrálj a Lostból!
    Egy Dél-Amerikában lezuhant repülőgép egyik szerencsétlenül járt utasának fotóit ígéri egy lánclevél...
  • Gwyneth Paltrow kölcsöntestben
    Gwyneth Paltrow-ról sok meztelen kép kering az interneten, az alábbi képen azonban nem ő látható – b...
  • Újabb partra vetett szörnyek
    Az alábbi, barátságos kinézetű kreatúráról készült fotót már több olvasónk is beküldte, hogy derítsü...

7 hozzászólás

  1. Kovács Dávid szerint:

    kiráááááááááááály

  2. vki szerint:

    Valamikor valami újdonság?!
    UL, nincs semmi cáfolni való??

  3. Krumpli szerint:

    Igen-igen-igen, új anyagokat akarunk. Tele a világ kérdéses dolgokkal. Állitólag az amerikai elnök fekete lesz, de lehet hogy nem igaz mert a Borsban olvastam.

  4. hal szerint:

    Az az igazság, hogy csoda egyáltalán elkapták !

  5. gabro szerint:

    ez az oldal úgy döglött, ahogy van.

  6. tibi szerint:

    Kár érte. Szerettem ide járni.

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link