Média sxc.hu

2008. május 23. péntek | Szerző: marinov

62

Átverés vagy művészet? – a vendégszövegről

Egy pár hónapja megjelent magyar krimi olvasása közben különös érzés kerített hatalmába. A könyvespolchoz ugrottam, átnyálaztam pár klasszikus krimit, és érdekes egyezőségekre bukkantam


Az Agave magyar krimijét, a második világháború előtt játszódó Budapest Noirt lapozgatva az alábbi sorok olvasása közben veszett zakatolásba kezdett az agyam:

„A nő néhány centivel alacsonyabb volt nála, körülbelül egy méter hetvenöt. A válla széles, melle telt, csípője gömbölyű, a lába hosszú és izmos. Amikor kezet fogtak, érezte, hogy a keze puha, meleg és erős. Körülbelül huszonöt éves lehetett, de az arcán már mutatkoztak az öregedés jelei. Húsos, érzéki szája szögletében apró ráncok ültek. Hosszú pillájú szeme körül még apróbb ráncok kezdtek finom hálót szőni. Nagy, kék szeme véraláfutásos volt. Erős szálú, barna hajára ráfért volna egy kis fésülés, még a választéka sem volt egyenes. Felső ajka az egyik oldalon szélesebbre volt rúzsozva, mint a másikon. Selyem pongyolát viselt, borvöröset, nagyon rosszul állt neki, és az egyik oldalon szétnyílt. A bal lábán elöl leszaladt egy szem a harisnyáján. Ez volt hát Vörös Margó, aki – Gordon informátora szerint – a politikusok színe-javát a hálójába kerítette, és mindent megtett azért, hogy igényeiket kielégítse”. (Budapest Noir)

A könyvespolcomhoz ugrottam, és lapozgatni kezdtem a nagy klasszikus krimiírókat, és Dashiell Hammett könyvében meg is találtam, amit kerestem:
 
“A nő néhány centivel magasabb volt nálam, körülbelül egy méter hetvenöt. A válla széles, melle telt, csípője gömbölyű, a lába hosszú és izmos. Mikor kezet fogtunk, éreztem, hogy a keze puha, meleg és erős. Körülbelül huszonöt éves lehetett, de az arcán már mutatkoztak az öregedés jelei. Húsos, érzéki szája szögletében apró ráncok ültek. Hosszú pillájú szeme körül még apróbb ráncok kezdtek finom hálót szőni. Nagy, kék szeme kicsit véraláfutásos volt. Erős szálú, barna hajára ráfért volna egy kis fésülés, még a választéka sem volt egyenes. Felső ajka az egyik oldalon szélesebbre volt kirúzsozva, mint a másikon. Ruhája borvörös volt, nagyon rosszul állt neki, és az egyik oldalon néhol – ahol elfelejtette bekapcsolni, vagy a kapcsok maguktól kipattantak – kinyílt. A bal lábán elöl leszaladt egy szem a harisnyáján. Ez volt hát Dinah Brand, aki – informátoraim szerint – a poisonville-i férfiak színe-javát a hálójába kerítette”. (Dashiell Hammett: Véres aratás)

Aztán tovább olvastam mindkét könyvet, és szinte egy egész bekezdésen át további hasonlóságokat találtam, íme még egy példa:

“Elmondtam mindent, amit tudok – felelte a leány. – Túlságosan sokat is. Gordon felállt. – Nem. Éppen csak eleget.
- Azt akarja mondani, hogy már tudja is, ki ölte meg a lányt?
- Még nem. Egy-két dolgot még tisztáznom kell, hogy megtudjam.
- Ki az? Kicsoda? – pattant fel hirtelen Margó, teljesen kijózanodva. Megragadta a szurnaliszta kabátját. – Mondja meg, ki ölte meg!
- Még nem tudom.
- Legyen jó fiú!
- Még nem.
A nő erre elengedte Gordon kabátjának hajtókáját, keresztbe fonta háta mögött a karját, és az arcába nevetett.
- Hát jó, tartsa meg magának. És próbálja kiokoskodni, mi igaz abból, amit meséltem.
- Akármi is igaz belőle, köszönet érte. Meg a ginért is – azzal felállt, Margóra nézett, és az ajtó felé indult.”
(Budapest Noir)
 
“Elmondtam mindent, amit tudok – felelte a leány. – Túlságosan sokat is.
Felálltam.
- Nem. Éppen csak eleget.
- Azt akarja mondani, hogy már tudja is, ki ölte meg Willssont?
- Azt. De egy-két dolgot még tisztáznom kell, mielőtt letartóztatom az illetőt.
- Ki az? Kicsoda? – Felállt, hirtelen szinte teljesen kijózanodott. Megragadta a kabátom hajtókáját. – Mondja meg, ki az!
- Most nem.
- Legyen jó fiú!
- Most nem.
Elengedte a hajtókámat, keresztbe fonta háta mögött a karját, és az arcomba nevetett.
- Hát jó. Tartsa meg magának. És próbálja kiokoskodni, mi igaz abból, amit meséltem.
- Akármi igaz, köszönet érte. Meg a ginért is.”
(Véres aratás)

Bámulatos merészség, először nem tudtam mire vélni. Nem gondolnám, hogy a szerző lustaságból emelt volna át teljes mondatokat, de vendégszöveggel szórakoztató irodalomban még találkoztam (vagy nem ismertem fel). A szövegkörnyezetbe illeszkedik, abból nem lóg ki, de hát mégiscsak egy puhafedeles krimiről van szó, még ha szerzője törekedett is a szépirodalmi igényességre.

A vendégszöveg a Világirodalmi lexikon szerint eredetileg „olyan szövegemlék, amely – szándékosan vagy esetlegesen, véletlenül, funkcionálisan vagy funkciótlanul – egy más nyelvű szövegben foglal helyet. … A posztmodernizmus divatjával elterjedt új terminológia szerint olyan szöveg, amelyet valamely író vagy korábbi alkotó szövegéből vesz (vagy fordít) át és iktat be saját művébe anélkül, hogy annak idézet voltát jelezné. Nevezik allúziónak is. Posztmodern divatja V. Nabokov Lolita (1955) c. erotikus bestsellere nyomán terjedt el, egyebek közt Magyarországon is. Az effajta eljárások előképei az ókorig visszavezethetők…”

Legismertebb magyarországi alkalmazója Esterházy Péter, aki több könyvében is élt ezzel az eszközzel. Átemelései tavaly a Narancs egy cikke kapcsán kerültek újra reflektorfénybe. Ebben Forgács Zsuzsa Bruria támadt a szerzőnek, azzal vádolva őt, hogy ő „vezetett be és szentesített a kortárs magyar irodalomban egy gyakorlatot – az Esterházy-féle posztmodern citatológiát -, mely semmibe veszi mások munkáját, kreativitását, szerzőségét, érzéseit”. Szerinte elképesztő ellenérv az a hivatkozás, hogy “a posztmodernben már nem számít a szerző, csak a szöveg”. Forgács úgy véli, Esterházy és utánzói félreértik a posztmodern szövegkezelést. A posztmodern szerinte nem azt jelenti, hogy másoktól jelöletlenül kimásolok szó szerint szövegeket, és beolvasztom a magam jeltelen sírjába, majd utóbb kiteszem a magam névtábláját. Az igazi posztmodern mind az irodalomban, mind a képzőművészetben ilyen vagy olyan formában pontosan jelzi, hogy épp kivel és annak mijével áll dialógusban. Számomra épp ez a dialógus a posztmodern lényege! – írja vitaindító cikkében, melynek folytatása is lett, a litera.hu oldalain lévő topikban.

A módszer megítélése még külföldön sem egyértelmű: az utóbbi években Németországban és Ausztriában perek is voltak, vegyes kimenetellel. Kezelése alapvetően jogi dilemma, ráadásul az adott jogrendektől is sok függ, például az Egyesült Államokban elég szigorúak a szerzői jogok alkalmazásával – tudtam meg Kulcsár-Szabó Zoltán irodalomtörténésztől. Arra a kérdésre, hogy veszít-e egy vendégszöveg a varázsából, ha az azt alkalmazó szerző hivatkozik az eredetire, megfosztva ezzel az olvasót attól, hogy maga leljen rá az azonosságokra és ennek jelentésére, Kulcsár-Szabó T. S. Eliot egy esetét idézte, akinek The Waste Land című műve megjelent a hivatkozásokat megadó jegyzetekkel és azok nélkül is. Utóbb a szerző úgy látta, nem kellett volna megadnia a forrásait, mert az más típusú olvasásmódot váltott ki, mint amit termékenynek látott volna. Kulcsár-Szabó szerint az irodalom mindig is élt vendégszövegekkel, a populáris irodalomnak/kultúrának pedig lételeme ez. Persze vannak olyan esetek is, amikor egyszerűen “lopásnak” érzékeljük a hosszabb átvételeket – például ahol nincs semmi funkciója, azaz nem tesz hozzá az adott szöveg jelentéséhez, szerkezetéhez semmit az a tény, hogy a szerző vendégszövegeket használ.

Hírlevél + Facebook + Médiaajánlat:



A cikk szerzője:

Végzettségét tekintve szociológus-közgazdász. Korábban dolgozott az Internettónál és a hvg.hu-nál, jelenleg a HVG Business és HVG Jövő lapok szerkesztője. Kedveli a történelmi és a városi legendákat. Szabadidejében könyveket fal, kosárlabdázik és vörös-fehér focicsapatok fanatikus rajongója.



62 Responses to Átverés vagy művészet? – a vendégszövegről

  1. Boros Oszkár mondja:

    Hamarosan megjelentetem verskötetemet. Az első benne így kezdődik: “Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, / Még zöldel a nyárfa az ablak előtt…” De beemelem még a Zalán futását, a Toldit, a Mamá-t és az Eclogákat is.

  2. Sudi mondja:

    Maguk a szerzők se tudnak mit kezdeni az ilyennel (pl. Esterházyval). Vörös István mondta egyszer, hogy kicsit böki a csőrét, de legalább látja, hogy Esterházy elolvasta amit írt…
    Amúgy ha a szövegben nem is jelöli, legalább a könyv végén szerepelhetne. Legalább egy lista.

  3. mtibor mondja:

    Természetesen mindenkinek megengedhető, sőt alanyi joga, hogy kritizáljon, nemtetszését fejezze ki. Saját jogommal élve írom le, hogy mélyen sajnálom azokat, akik EP művét(műveit) lesajnálják. Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy egy írásmű -például egy regény- is ugyanolyan egész műnek tekinthető, mint mondjuk egy festmény. Plágiumnak az tekinthető, ha valaki úgy vesz át egy bekezdést (oldalt stb) egy másik írásműből a sajátjába, hogy meghagyja a hangulatát, hasonló szövegkörnyezetben, hasonló mondanivalót sugallva helyezi el. Ha nem ezt teszi, nem a másik regény (mint komplett mű) mondanivalójának leutánzása a célja, akkor egyszerűen csak helyénvalónak érezte a saját művében is és az átvétel karakterek, vagy ha jobban tetszik szavak, mondatok halmazára vonatkozott. Mint ahogyan egy festményen lévő piros foltot sem tekintünk plágiumnak, még akkor sem, ha az korábban egy világhírű festményen ugyanott, ugyanolyan méretben már megjelent. Az a karakterhalmaz a regényben, még ha teljes betű szerinti átvétel is, csak ugyanilyen piros folt a regény egésze szemponjából. Mint ahogy az sem lenne plágium, ha egy író olyan könyvet adna ki, amelyikben egyetlen betű sem az ő saját szellemi terméke, de az átvett részek összerakásából önálló, egyedi művet jelentetne meg, hozna létre, a komplett mű az ő terméke lenne, mint egyedi és meg nem jelent. Az övé lenne a könyv, a regény. Ugyanolyan munka lenne összeraknia egy új művet meglévő bekezdésekből, mint másnak újat létrehozni a létező karakterekből.

  4. hakapeszi mondja:

    Holnaptól kapható lesz az Esterhazy for PC nevű operációs rendszer, ami 100%-osan kompatibilis a MS Windows XP-vel, és majdnem úgy is néz ki.
    De ez fele annyiba fog kerülni.

    Na, mit szóltok hozzá? Van benne vendég-kód is, egy kevés, na és?

  5. ember mondja:

    És ez micsoda? Hallottatok már erről?
    http://bdk.blog.hu/2009/01/26/tompaszoglet

  6. Tompaszöglet – egy új Esterházy !! Tudj meg róla mindent:

    http://href.hu/x/84hk

  7. Eghain mondja:

    Én nem ítélem el azokat az írókat, akik vendégszövegeket alkalmaznak, de az biztos, hogy nem nézném jó szemmel, ha az én írásomat “lopnák” el. Az persze más dolog, ha mindenki által ismert, untig ismételt sorokat szőnek bele a saját művükbe, de ez a krimi-dolog szerintem elég felháborító. De ez csak az én véleményem.

  8. Száva mondja:

    Plágium.Ennyi.

  9. joci mondja:

    nevezzük néven a dolgokat. Pofátlanság, csalás. Szóval nem fogok olyan íróktól olvasni akik becsapják az olvasót.
    Azt hiszem a művészi fantázia és szabadság más, és más az is ha az ember rövidebb, hoszabb idézeteket, és vendégszöveget használ, végül is az irodalom tényleg párbeszéd jeleggel is bír.
    Eszterházy, meg a ponyva krimi írók módszere viszont az olvasók megtévesztésén alapul, őket minősősíti.

  10. Bronco mondja:

    Esterházynak a nagy írónak valószínűleg csak egere van, klaviatúrája nincs, ezért kénytelen állandóan a copy/paste parancsokat használni.
    Mellesleg ha valaki úgy gondolja, hogy a mások által írt dolgok jobban illenek abba, amit ő szeretne kimondani, akkor egyszerűen tegye le a lantot. Ha nem megy, ne erőltesse.
    Ezek szerint akkor is lehet valaki nagy festő, ha még életében nem volt kezében ecset, csak olló meg sulifix.
    És mélységesen lesajnálom azokat, akik lesajnálják azokat, akik lesajnálják EP-t.

  11. dimborough mondja:

    ha nincs megjelölve a forrás, akkor ezt plagizálásnak hívják.

  12. Pingback: Véletlen párhuzamok a mindennapokból | Urban Legends

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Back to Top ↑

Ezt olvastad már?
sxc.hu

Gyermekrablás az Érdi úton

Újabb gyermekrablós történtet terjed az interneten, ezúttal román rendszámú Mercivel ijesztgetnek. Az ORFK cáfol, és örül, hogy van Urban Legends.

Close