Február 16-án tartják az ötödik Budapesti Szkeptikus Konferenciát. A műegyetemi szkeptikus találkozók célja a fizika és a kémia győzelmének elősegítése a szándékos/tudatlan megtévesztés felett. Az eseményre szóló meghívón fedeztem fel a www.szkeptikus.bme.hu honlapot, ahol – sajnos többségében a múlt évtizedből származó, de – remek elméleti írásokat és kisebb esettanulmányokat találhattok. A teljesség igénye nélkül egy kis ízelítő:

A tudomány fejlődésének kényszerű kísérője: az áltudomány (1995)

Ádám György írásában rámutat: a tudomány fejlődését végigkíséri a hiedelmek hirdetése és terjedése. Ennek okai között egyaránt megtalálható egyes területeken ismereteink hézagos vagy csökevényes jellege, valamint az emberi pszichikum esendősége (kíváncsiság, képzelőerő, téves ok-okozati összefüggések generálása, kényszerképzetek kialakulása). Harmadik fő okként az alkotó és kutató elme felelőtlen elzárkózása, gőgös arisztokratizmusa nevezhető meg, amely a hivatásos terjesztők (közoktatás, média) felelősségáthárításával, helyenként súlyos közömbösségével egészül ki.

APOLLO 13 13, 13, 13… (1996)

Almár Iván írása az Apollo 13 című film plakátját veszi górcső alá, egészen pontosan a baljóslatú 13-as szám hangsúlyos ismételgetését. A film posztere szerint április 13-án 13 óra 13 perckor történt a 13. Apollo-misszió katasztrófája. Almár utánanézett a dolognak: a valóságban az űrhajósok a starttól számított idő szerint éltek, és a szakkönyvek szerint a robbanás 55 óra 55 perckor következett be. Ráadásul a dátum sem egyértelmű: az Űrhajózási lexikon április 14-ét adja meg időpontként, Jim Lovell űrhajós és Jeffrey Kluger által írt Apollo 13-könyvben pedig az Apollo 13 startja volt 13 óra 13 perckor nem a helyi, hanem a houstoni idő szerint, de április 11-én. A robbanás viszont ugyanezen houstoni idő szerint április 13-án 21 óra 7 perckor következett be.

Hogyan ne boncoljunk földönkívülit? (1996)

Joseph A. Bauer írása a roswelli “ufóbaleset” egyik áldozatának filmtrükkszagú boncolását bemutató filmet vizsgálja az orvos szemével. Szerinte a boncolást nem hozzáértéssel végezték; csekély anyagi háttérrel, rosszul felkészített amatőrök munkája. A film inkább egy rosszul megtervezett és végrehajtott teátrális szemfényvesztésre enged következtetni, nem pedig egy potenciálisan fertőző, oszlásban lévő idegen tetem szakszerű boncolására.

Gondolkozzunk, ha már vagyunk! (1995)

Interjú Beck Mihály akadémikussal többek között olyan “csodaszerekről”, mint a rákellenes könnyű víz, az 50-es években elterjedt Vajda-csepp vagy a tengerentúlon ismert glyoxylide nevű csodaszer, ami valójában desztillált víz volt. Célkeresztbe kerül az íriszdiagnosztika és a Déri János által vezetett Nulladik típusú találkozások című tévéműsor is.

A koincidencia (2003)

Beck Mihály írása arról a jelenségről szól, amikor események vagy jelenségek látszólagos ok nélkül fordulnak elő együtt, illetve esnek egybe. Az ilyen esetek egy részében a jelenségek, események nagy számából következő statisztikus jelenséget tételez fel a szemlélődő, a másikban pedig a parapszichológiában keresi a magyarázatot. Etimológiai koincidencia például az, hogy Hatvan városa pontosan hatvan kilométerre van Budapesttől, önként sugallva, hogy a város nevének ez a magyarázata. Azonban a Hatvan nevű település már a XIV. században létezett, a méterrendszert pedig csak a francia forradalom után vezették be. Izgalmas példák bemutatása és elemzése után Beck megjegyzi: természetesen mindennek, így a koincidenciáknak is megvannak az okai. Az egyik a nagy számok törvénye, a másik pedig a kis számok törvénye, ami tulajdonképpen nem matematikai, hanem pszichológiai megállapítás, és azt fejezi ki, hogy hajlamosak vagyunk kevésszámú adatból mélyreható következtetéseket levonni.

A bőrlátás (1998)

Vajon bekötött szemű emberek valóban képesek-e arra, hogy a bőrükkel lássanak? Két tekintélyes párizsi laboratórium kutatói úgy gondolják, hogy egyes személyek rendelkeznek ezzel a képességgel. A franciaországi Grenobleban egy kutatócsoport ellenőrző kísérleteket végzett, hogy megbizonyosodjon ennek az állításnak az igazáról.

Hozzászólás a Szkeptikus sarok cikkeihez (1992)

Az áltudományok kritikájának kritikája. “A tudomány képviselői egyre több, számukra érthetetlen jelenséget minősítenek áltudománynak, ami kétségtelenül a legegyszerűbb megoldás. Pedig az áltudomány szóval nagyon kellene vigyázni: ha egy jelenséget ok nélkül sorolunk ide, az nagy vesztesége az igazi tudománynak”.

Teleportáció (1999)

Egy teleportálásról hírt adó cikk nyomában. “A tudósok most sem fedezték fel a teleportáció megvalósításának lehetőségét – legalábbis abban az értelemben, ahogy mi laikusok értelmezzük, de ismét kísérleti bizonyítékokat találtak arra, hogy a kvantumelmélet helyes, még ha néha olyan eredményekre is vezet, amit józan paraszti ésszel nehezen tudunk felfogni” – írja Hraskó Gábor.

Hrúz Mária fia volt-e a barguzini nő? (2001)

1849-ben több szavahihető személy látta a csatából polgári ruhában menekülő Petőfi Sándort, de feltételezett holttestének is akadt szemtanúja. A nép nem akarta tudomásul venni halálát, inkább hittek a távolban fel-felbukkanó ál-Petőfiknek, akiknek a csaló mivolta rendre bebizonyosodott. Kovács László a legismertebb legendák nyomába ered cikkében. Bemutatja a magyar legendák előfutárát, H. F. Boenisch író 1936-ban megjelent cikkét, mely egy 1857-ben, Ikatovo faluban meghalt rabot, Alekszandr Sztyepanovics Petrovicsot is említ. Boenisch nyomában Magyarországon először Barátosi Lénárth jelentkezett, 1938-ban a jakutiai Sziligir folyó melletti, Petőfi alapította Kőrös/Kerizs falu történetével, és az ottani temetőben nyugvó alapító sírjának meséjével. Barátosi meggyőző bizonyítékokat azonban sosem mutatott állandóan változó történetéhez, sőt, Kovács arra is rámutat, hogy sohasem járt Szibériában. Svigel Ferenc nyomdász nemcsak legendát „gyártott”, hanem maga készítette hozzá a bizonyítékokat is. Lefotózta Petőfi állítólagos sírját, sőt, egy újságkivágást is megőrzött felfedezése korabeli említésével. Svigel “dokumentált” sztorijához később a többi legendagyártó is csatlakozott, ám a Petőfi Társaság 1941-es vizsgálata elutasította Svigel bizonyítékait. Erre Svigel újabb dokumentumokat gyártott, de Kovács izgalmas cikkében bemutatja, a csaló állításait hogyan cáfolták meg pontról pontra a tudomány képviselői. Írása második részében a barguzini Petrovicsról is beszámol.