c130_hercules_autobahn_dod.jpg

A nyugatnémet hadsereg a hidegháború alatt rövid idő alatt képes lett volna az ország infrastruktúráját a stratégiailag fontos pontokon romokba dönteni, ha erre szükség lett volna egy Keletről érkező támadás esetén – olvasható a német Spiegel cikkében. E készülődések nyomait tárja fel a német lostplaces.de honlap amatőr történész közössége. Vezetőjük a lapnak nyilatkozva rámutat: a fegyverkezés elképesztő méreteket öltött a második világháborút követő “békeévekben”.

E készülődés része volt az is, hogy megfelelő mennyiségű leszállópályát biztosítsanak a NATO légi erejének, ha a szovjetek vezetésével megindulna a támadás az ország ellen. Hitler büszkeségeit, az autópályákat már a második világháborúban használták repülőgépek indítására és fogadására, a lostplaces fel is sorolja azokat a helyeket, amelyek alkalmasak voltak e célra. A Spiegel infói szerint a vészforgatókönyvek készítői már az útvonaltervezés fázisában bekapcsolódtak az autópálya-építésekbe, s előfordult olyan is, hogy a szavuk fontosabb volt minden egyéb észérvnél. A lostplaces több mint kéttucat, leszállópályaként is használható, 1 km-től 3,5 km hosszúságú autópályaszakaszt is megemlít, ezek mellett pedig másféltucat olyan helyet, ahol tervbe vették vészleszállók kiépítését. Hasonló projektekre egyébként az NDK-ban is felkészültek, és a Wikipedia kapcsolódó bejegyzései szerint Svájcban és Ausztriában is.

E szükségkifutókon nem volt átívelő híd, a szembejövő sávok közti részt zöldesítés helyett lebetonozták, a védőkorlátokat egyszerűen a földbe dugták, hogy szükség esetén könnyen eltávolíthatóak legyenek, a “kifutó” végeihez pedig valószínűtlenül nagy parkolókat építettek. Az üzembe helyezés – a mobilradarok és irányítótornyok telepítését is beleértve – nem lett volna több 24 óránál. A koncepció működött, legalábbis békeidőben: az utolsó nagy nyugatnémet gyakorlaton, 1984-ben vadászgépek és teherautók masíroztak az A29-esen.

Ami az Egyesült Államokat illeti, ott a Snopes – mint arra Diego felhívta a figyelmem – a legendák sorába utalta az autópályás leszállást. A helyzet persze ott teljesen más, mint a világháború utáni Európában: magánleszállópályák ezrei mellett nincs is szükség erre, arról nem is beszélve, hogy a félkontinensnyi országot se lehetne olyan hirtelen és észrevétlenül megközelíteni, mint az egykori NSZK-t. Ugyan 1944-ben felmerült egy javaslat, de az sem arról szólt volna, hogy autópályákon landoljanak a gépek, csupán azok mentén – de még ezt is ejtették.