Fekete István is meghackeli az MTI-t

Terítéken újra a távirati iroda, ezúttal azonban nem a cég, csupán egy megemlékezésük. A hiba apró és akár viccesnek is mondható – de mégiscsak hiba.




“Kétszázhúsz éve, 1787. november 7-én született Vuk Karadzic (Karadzsics) szerb író, kritikus, néprajzkutató, a szerb nyelv és helyesírás megreformálója, a szerb nemzeti öntudat ébresztője. (…) Valamennyi testvére korán meghalt, szülei ezért adták neki a róka jelentésű Vuk keresztnevet – akkoriban azt hitték, a boszorkányok félnek ettől az állattól, s ez megvédi majd a rontástól” – írta a héten az MTI, beugorva Fekete Istán “hackjének”.

Karadzsics a legenda szerint valóban azért kapta a Vuk nevet, mert szülei korábban már több gyermeküket elveszítették, a névben megjelenített állattól pedig azt várták, hogy távol tartja fiuktól a boszorkányokat. Egy valami nem stimmel csak az MTI híradásában: a vuk legfeljebb Fekete István híres művében egy róka neve, szerbül nem azt jelenti. Állatnak persze állat déli szomszédainknál is, méghozzá éppen a népmesei róka legnagyobb riválisa – a farkas.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

16 hozzászólás

  1. Bereczki Zoltán szerint:

    Vadászom
    Utamból
    Kotródj

  2. herzl_tivi szerint:

    háát ez elég ciki,de mit várhatunk az MTI-től,egyáltalán a magyar “újságírástól”…

  3. ganxta szerint:

    Hát minek jött az a sok vajdasági?
    Egy sem jutott az MTI-be, aki szólt volna nekik?

  4. tibor szerint:

    Lehet, hogy ők is a Vukon nőttek fel :)

  5. m szerint:

    Hát igen megint a Magyar Talmudista Iroda

  6. puncsos szerint:

    Hát igen. Az MTI-nél nyílvánvalóan jólfizetett, politikailag nem korrekt, tahó emberek lézengenek. Már bocsánat!

  7. Bunny szerint:

    Viszont lehet innen vette Fekete István a VUK (1965) nevet, megtetszett neki.
    De az is lehet, mikor gondolkodott, mi legyen a neve, éppen csuklott valaki a közelében. :D :P

  8. laci szerint:

    Az első hozzászólásban említett VUK-verzió mennyire vehető komolyan? Máshol is láttam már leírva.

  9. Bunny szerint:

    laci: mesében is mondják, ha jól emlékszem.:)

  10. whollosi szerint:

    Kedves MTI-t szidók!

    Elárulok egy titkok, mivel láthatólag sok közötök nincs (ahogy nekem sem:)) az újságíráshoz. Magyarországon majdhogynem az MTI maradt az egyetlen, mely tartja magát a “hír szent, vélemény szabad” 90-es évek közepén kikiáltott jelszóhoz.

    De citáljatok id példákat, miből gondoljátok, hogy ily pártos, s bűnös a távirati iroda.

    Másik: bocs a szerktől ezért a vitáért.

  11. ipso jure szerint:

    “Tojást sem tudok tojni, de azt érzem, ha záp.”

    Shaw

  12. drsf szerint:

    biztosan az téveszette meg őket hogy a vidra az valóban Lutra Lutra latinul.

  13. dragon szerint:

    W Hollósi!

    Nem az okoz gondot, hogy az MTI melyik híre pártos, hanem az , hogy melyik nem…
    Inkorrekt társaság.
    Vinze óta , totál kár…

  14. Inimma szerint:

    Hátha valaki nem ismeri őket…

    Fekete István állatnevei [Kele; Vuk]

    A nevek az egész fajt, nem egy bizonyos állatot jelölnek.

    Beő őz
    Bruku galamb
    Cin egér
    Citér cinke
    Csám disznó
    Csett gébics
    Csi fecske
    Csirik menyét
    Csisz denevér
    Csuri veréb
    Csusz gyík
    Csuvik kuvik
    Gege liba
    Hu bagoly
    Kakat fácán
    Kalán nyúl
    Karak róka
    Karr kabasólyom
    Kele gólya
    Killi héja
    Kiő ölyv
    Kiz patkány
    Kráó gém
    Kró holló
    Kurri kakas
    Lutra vidra
    Mu marha
    Nerr karvaly
    Nyaú macska
    Paták ló
    Pi ürge
    Rá szürkevarjú
    Suó vándorsólyom
    Szi kígyó
    Szú sün
    Tás kacsa
    Tecs szarka
    Toró vetési varjú
    Uhu uhu
    Unka béka
    Vahur kutya
    Zu bogár

  15. Irodalmi felszabadítási front szerint:

    …írt volna tán egy-két szócikket a búvár zsebkönyvekbe, mindannyian jobban jártunk volna.

  16. Alef szerint:

    Én némileg tájékozott vagyok a tudományok terén. Ha az MTI olyan hírt közöl, aminek van ilyen vonatkozása, már görcsbe is rándul a gyomrom, úgy várom, hogy milyen marhaságot írnak már megint valódi dolgokról, esetleg átvesznek-e valami nyilvánvaló átverést. (A csúcspont az a napfogyatkozás volt, ami csak iszonyú ritkán látható formában jelentkezett szerintük, t.i. a Hold véletlenül pontosan a Föld és a Nap között volt…)

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link
  • Napi szürreál: keresztrejtvényes összeesküvés - Az állami televízióban Miguel Pérez Pirela műsorvezető beszélt arról szerdán, hogy egy keresztrejtvényben az "asesinen", ... - #link
  • Csalás a legviccesebb óvszerreklám - Az átverésről tavaly májusban írt a Sophos bloggere: a videóra kattintva végigmegyünk egy procedúrán, amely ... - #link
  • Pacsival hekkelte meg a pisai turistafotókat - Egy román blogger high5-akciója Pisában - a Mashable által szemlézett videóban. Stiller Ákos korábbi galériája a ... - #link

Pinterest

Variációk – Eiffel-tThe Art of Treesmushroom-house
Huge Marilyn MonroeUnter BerlinPhotos of New York t
The gas-mask family.Banksy Creates New AYves Klein