Wiw-petíció Gera mellett

marinov

Először csak viccnek gondoltam, de hiába kerestem a szmájlikat a szövegben, nem találtam. Aztán petíció ellepte a wiwes üzenőfalakat és azóta sincs megállás.



A szöveg így szól:

“(Ezt írja ki mindenki az üzenőfalra!) Az UEFA állásfoglalásának értelmében, ha össze tudunk szedni 5000 aláírást, miszerint tiltakozunk a szerdai válogatott meccsen történt jogtalan kiállítás ellen, akkor utólag visszavonják Gera piros lapját, megadják a 11-est, eltörlik a 3 török gólt, és 1-0 arányban nekünk adják a meccset! Ha 5000 ember kiírja ezt az üzenőfalára, akkor az UEFA érvényes 5000 aláírásnak fogja tekinteni! A becsületünk a tét! Hajrá!)

Az mlsz.hu híradása szerint az UEFA pénteken valóban válaszolt Kisteleki István Platininek írott levelére. Ebből kiderül, hogy az UEFA vezetője kérte a fegyelmi bizottságot, hogy a kiállított játékost ne tiltsák el. Kisteleki csütörtökön azért fordult Platinihez, mert nehezményezte az isztambuli Eb-selejtező skót játékvezetőjének ténykedését és Gera Zoltán kiállítását.

Nagyon naívnak kell lenni azonban ahhoz, hogy azt gondoljuk: Platini vagy a bizottság árgus szemekkel figyeli a magyar közösségi weboldal üzenőfalát, várva az – azóta egyébként valószínűleg már rég posztolt – ötezredik üzenetet. Nincs mese, sajnos, rövid ideig tartott a magyar világbajnoki cím

Címkék: , , , ,



Megosztások: , Megosztom az iWiW-en

42 hozzászólás

  1. Aurus szerint:

    Na, az ilyenek miatt kapcsoltam ki az üzenőfalat (AdBlock Plus Element Hiding Helper)

  2. teddy szerint:

    Ez még durvább, mint a 30 eurós továbbküldős levél.

  3. G Zoli szerint:

    Szerintetek van olyan ember aki ezt elhitte? De komolyan. Mondjuk az iwiwen biztosan akad…

  4. Diablolac szerint:

    Hát igen, van olyan hülye aki elhitte ezt… Az ismeröseim kb 20%-a kiirta! de vessenek magukra én meg küldöm a kombálynt…

  5. Mina szerint:

    érdekes, nekem csak egy ismerősöm írta ki. szerencsés vagyok :D

  6. Bunny szerint:

    Én nem találkoztam még vele, pedig az ismerőseim 70%-a mindent továbbküld…

  7. grogi szerint:

    Ott vannak, ott vannak sajnos :(

  8. Gezucci szerint:

    Baromság!!

  9. erenon szerint:

    [i]“utólag visszavonják Gera piros lapját, megadják a 11-est, eltörlik a 3 török gólt, és 1-0 arányban nekünk adják a meccset!”[/i]
    ezentúl visszaállítják a trianon előtti határokat, gyurcsány lesz az amerikai miniszterelnök, csökken a gázár, és megépül a négyes metró.

  10. lamboca szerint:

    talán,ha a döntőn történik,akkor talán,de egy tétnélküli meccsen….!Már megint kinevettetjük magunkat!De csak így tovább fiúk!Hajrá Magyarok

  11. Andris szerint:

    Ez akkora hülyeség, hogy szerintem már laza… Ha lenne wiw-em, esküszöm aláírnám vagy felraknám vagy micsoda. Mi magyarok imádjuk a petíciókat, és ez, ez szerintem egy nagyon menő darab, én büszkén csatlakoznék hozzá. Gyerekek, a becsületünk a tét :)

  12. Papesz szerint:

    Én azért piszokul hiányolom eleitől fogva, hogy egy büdös szót nem olvastunk, hallottunk a török vezetés , a válogatott játékosainak, a kapusnak és a török sajtónak a véleményéről!Az, hogy a közönség eufóriás lett érthető!De! Azért a fair-play azt követelte volna, hogy a törökök elismerjék(ték volna) a magyar 1:0 ás vezetésnél egy kapus kiállításnál padlót fogtak volna.

  13. anonim szerint:

    Hát én szorgalmaznám a teniszben is jól bevállt visszajátszás lehetőségét. Szerintem nem rossz dolog.Sőőőt!! Máris ki lehetne szűrni a hibás döntéseket..

  14. Frank szerint:

    Látjátok ahányan hozzászoltak eddig annyi vélemény.És igy van ez mindennel és talán ezért is halad elöbbre a világ csak nem mindegy hogy merre.Én azt mondom hogy az IWIW is meg a többi nyilvános netes oldalfelhasználható nagyon jó és nagyon ostoba dolgokra is.A foci a kedvenc sportom,én azt mondom hogy a legszomorubb az egészben az hogy a mi válogatottunkon ez a 3pont se segitene sajnos.Miért nem történik meg mindez egy Olasz,Brazil,Német,Francia stb.válogatottal?

  15. Laki Zsolt szerint:

    Szia Mindenki!!!!!!!!! Nem értem,hogy-hogy lehetséges ilyen ideióta nevetséges birót egyáltalán büntetés nélkül hagyni.Végre elkezdődött a jó foci az országban ami most már kint is felkeltete mindenkinek az érdeklödését.És akkor jőn két ilyen idiota gyilkologép aki meg akarja ŐLNI!!!! e szép sportot és a MAGYAR SZÍVET!!! ez szégyen!!HAJRÁ MAGYAROK !!!HAJRÁ GERA !!!! SZÉP VOLT FIUK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  16. nomad szerint:

    A nemzetek nevei kisbetűvel írandóak, a vessző után pedig szóközt rakunk. Szép a magyar nyelv…
    ..És utálom a germanizmust. Meg a hoaxokat és küldőiket.

  17. kissne eiler julia szerint:

    hajra fiuk soha ne adjatok fel sokkal jobban jatszottatok mint a torokok tovabbi sok sikert kissne juli

  18. ozi szerint:

    En sokkal jobbat tudok.. Ha legalabb 1 millio ember kivonul az Astoria ele, Arpad savos zaszlokkal akkor meg a tavalyi VB cimet is nekunk fogjak oda adni, vagyis elveszik az olaszoktol.. Szoval utcara magyarok!!

  19. Eli szerint:

    A hibás döntések mindig benne vannak a sportban. A jelenlegi kosárlabda EB-n is vannak ilyen bírói döntések, mégis elfogadják a cspatok úgy, ahogy van. Gerának a helyzetet be kellett volna rugni, nem pedig a kapusra vezetni, és akkor nincs ilyen dilema azzal, hogy mi lett volna ha….? Senkinek sem volna az jó, hogyha az eredmények pályán kívül dőlnének el. Gondoljunk csak bele abba, hogyha egy ilyen döntés minket sújtana negatívan. Abban bízhatunk egyedül, hogy legközelebb egy lesgólt adnak meg nekünk, vagy részünkre lesz a helyzet nyerő.
    Igazán tétje nem is volt ennek a mescnek, ettől függetlenül a magyarjaink nem lettek rosszabb focisták, igaz, jobbak sem. Mindenki utólag csak sajnálja az esetet. Lényegében a törökök is felszívhatták volna magukat egy nekünk megadott 11-es után és úgy is nyernek. Nem tudhatjuk. Ez van. Ilyen a sport. Egy realitást szerettem volna megfogalmazni. Köszi

  20. Skata szerint:

    Pff…ekkora faszságot…ki az a barom aki ilyeneket kitalál?????????????????Nevetséges…és néhány balfasz ezt el is hiszi és kiírogatja…

  21. GD szerint:

    Szerintem ez poénnak indult, aztán elfajult, amikor kikerült az értelmes közegből

  22. Kardos K. szerint:

    még ha lenne is petició amit alá lehetne írni akkor sem magyarországon tartanák mert itt semmi értelme hisz 5 ezer ember biztosan összegyűlne gera mellett. én csak azt remélem hogy legalább utólag igazságos ítélet születik..

  23. jozsi szerint:

    Az eredmény biztosan nem fog változni, azt még egy vb-döntőben sem tennék meg.

  24. soloio szerint:

    19. Eli-nek: nagyrészben egyetértek Veled, de az kicsit erős, hogy “Gerának a helyzetet be kellett volna rugni, nem pedig a kapusra vezetni, és akkor nincs ilyen dilema”. Még a végén Gera lesz a hibás, mert nem félpályáról akart gólt rúgni, ahol pedig még nem bántotta senki.

  25. árpádka szerint:

    Szerintem meg előbb bocsássuk népszavazásra!

  26. dg1017 szerint:

    na még ilyen nem volt de nem is lessz
    nem lehet valaki ennyire naiv
    ne járassa seni le magát annyira hogy ezt elhiszi

  27. GALÓCA szerint:

    Ozi: NAGY VAGY! Tetszik az ötlet, már ki is irtam az IWIW üzifalra, legalább 200-an kivonulunk…..
    Kiváncsi vagyok, hányan veszik be….

  28. Scra314 szerint:

    Sok a galamb, sok a szar:)

  29. nato szerint:

    a wiwen lőttem:

    Ezt írja ki mindenki az üzenőfalára:
    A NATO állásfoglalásának értelmében, ha össze tudunk szedni 54 aláírást, miszerint tiltakozunk a Mohácsi vész ellen, akkor eltörlik a törököket, és 1:0 arányban nekünk ítélik a Mohácsi csatát! Ha 54 ember kiírja ezt az üzenőfalára, akkor azt a NATO 54 aláírásnak fogja venni, és visszaállítja II. Lajost a királyi trónra!

  30. Adani szerint:

    Ez igen! És tényleg sokan elhitték, tele van vele az iwiw üzenőfal, meg kb. a fél megyar internet. Pedig ordít róla,h kamu. Esetleg za elképzelhető,h megállapítják,h jogtalan volt a kitiltás, ilyen már más sportágban és máskor is történt, de, h utólag megváltozzon az eredmény? A Forma1-ben is kiderülhet, h valakit ok nélkül zártak ki, volt is már ilyen, de emiatt kihozni győztesnek, hiszen nem tudni győzött volna ha versenyben marad. Ugyanígy vajon ki tudja 100%-ban bebizonyítani,h ha Gerát nme állítják ki nem ez lett volna-e az eredmény, sőt a győztes változott volna.

  31. kopi szerint:

    Az indexes hoaxkábelnek megint sikerült pár napos késéssel lehozni egy hoaxot.

    http://index.hu/tech/hoax/2007/09/18/visszavonja_az_uefa_gera_piros_lapjat/

  32. Disy szerint:

    ” Bisztő Gyalla 2007.09.18. 14:23:27
    A JMKSZGYSZ álásfoglásának értelmében, ha ösze tudunk szedni 5000 aláírást, miszerint tiltakozunk a jóminőségü körteízü szeszitalgyártás joktalan, törvénysértő és felháboritó befejezése ellen, akor utólag visszavonnyák a már megitt cserkó és barackízü egéssékkárositó hatásu feleseket a gyomrunkbol, megaggyák a 11 felest, eltörlik a Jocó mirigyét, mer ő mos kórházba van, mer mirigye van neki, és 1-0 arányban nekünk aggyák a felesesüveget, persze a jóminőségü körteízüt! Ha 5000 ember kiírja ezt az üzenőfalára, akkor a JMKSZGYSZ érvényes 5000 aláirásnak fogja tekinttel venni! A becsületünk a tét! Hajrá ”

    from Subba

  33. bolosker szerint:

    Kiváncsi vagyok mi lesz a következő…

  34. Pepe szerint:

    :) Mér kell ezt lefikázni sztem tök jó POÉN, na jó azé biztos van aki komolyan elhiszi de akkor is jó poén! jobb mint hogy a Microsoft fizetni fog az emailekért!Na az példaul már tényleg kreténség!
    Szóval én is kiraktam a magyar-törökös szöveget! És sztem aki ezt kitaláltaaz se gondolta komolyan hogy van aki ezt komolyan is veszi! Szal érteni kell a poént, nem lefikázni!

  35. Adani szerint:

    Nem is azt kell fikázni, aki kitalálta, jó poén volt be is jött, hanem aki ezt elhitte és továbbküldte, azoknak az IQ-ját lehetne megnézni.

  36. Andris szerint:

    Ezt magyaráztam én is már az elején, ezt kirakni (nem tudok rá magyar kifejezést) hatalmas flash :D Ilyenkor sajnálom hogy nem vagyok rajta ezen a f*szságon :)

  37. Ezüstliliom szerint:

    3. G. Zoli!
    “Szerintetek van olyan ember aki ezt elhitte? De komolyan.” Van. Simán.:( Továbbfejlesztése: “talán,ha a döntőn történik,akkor talán,de egy tétnélküli meccsen….!Már megint kinevettetjük magunkat!De csak így tovább fiúk!Hajrá Magyarok” (Labonca, 10. hsz.)

    9. Erenon!
    ” ”utólag visszavonják Gera piros lapját, megadják a 11-est, eltörlik a 3 török gólt, és 1-0 arányban nekünk adják a meccset!”
    ezentúl visszaállítják a trianon előtti határokat, gyurcsány lesz az amerikai miniszterelnök, csökken a gázár, és megépül a négyes metró.”
    :D DD

    Néhány hozzászólónak: ez a cikk nem a fociról szól, ha nem vettétek volna észre, hanem az emberi butaságról.:)

    Sajnos nekem is vannak IQ bajnok ismerőseim, akik hasonlókat küldözgetnek, és türelmesen (ami már fogyóban van) el kell nekik magyarázni, hogy ezt nem kéne, de szerencsére fociőrültek nincsenek köztük, erre vigyázok, úgyhogy ezt megúsztam.:)

  38. asd szerint:

    hát már nem azért, de ezt nevezitek Ti a magyar foci felvirágzásának? úristen.. jó volt, szar lett, szar is marad

  39. Horányi László szerint:

    A magyar foci és a válogatott fel fog támadni és világcsoda lesz, mert a fiúk a kereszténységhez csatlakoznak és imádkozni fogunk értük.Ez a folyamat játszódik le több híres csapatnál,ahol már nem a maguk dicsőségét keresik a srácok, hanem ISTENÉT.Emiatt megszünik az értelmetlen rivalizálás, kialakul az önzetlen csapategység és az csodákat teremt. Egy mindenkiért, mindenki egyért! ” Bizony ám, így is lehet élni!

  40. [...] Ahhoz képest, hogy több sebből is vérzett, igen szép karriert futott be az üzenőfalon az a petíció, amely a török-magyar meccs hibás bírói döntésének eltörlését szerette volna elérni. A levelet a kívánt ötezernél jóval többen osztották meg ismerőseikkel, mégis maradt a 3-0. [...]

  41. Pityi szerint:

    Még a MYvip-en is hódított.:D:D:D

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Hirdetés