Börtön pletykálkodásért

marinov

A Museum of Hoaxes-en keresztül jutottam el egy augusztusi hírhez, amely szerint Kínában többtucat embert tartóztattak le városi legendák keringetése miatt.

A Reuters által is lehozott hír szerint Kelet-Kínában idén több mint 60 embert helyeztek őrizetbe vagy figyelmeztettek interneten illetve SMS-en keresztüli legendakeringetés miatt. A hatóságok szerint az új kommunikációs technológiák közvetítésevel történő pletykálkodás, rémisztgetés sokkal veszélyesebb, mint annak hagyományos fajtája.

Az egyébként homályos állami közlés során néhány konkrét esetet is megemlítettek. Júliusban például két embert azért tartóztattak le, mert olyan szöveges üzenetet küldtek szét több mint 200 ismerősüknek, hogy AIDS-betegek étteremben használt fogpiszkálóik dobozba való visszahelyezésével fertőztek meg ártatlan vendégeket. A kínai rendőrség internetes osztálya végül megtalálta azt a két üzletembert, akik az üzenetet körbeküldték. A gyanúsítottak elismerték tettüket, de hozzátették: ők csak továbbították az SMS-t, az abban megfogalmazottak nem az ő kitalációjuk.

A helyi hatóságok nagyobb internetes fórumokon közben olyan ikont helyeztek el, amelyre kattintva a felhasználók felhívhatják figyelmüket az általuk illegálisnak tartott hozzászólásokra.

East China police detain 60 people for spreading rumors, threats

HIV-fertőzés a moziban

Címkék: , , ,

Megosztások: , Megosztom az iWiW-en

11 hozzászólás

  1. G Zoli szerint:

    Végre újra bejegyzés az Urban Legends-en!

  2. tóti szerint:

    És mindjárt kettő is! :) ))

  3. Wintermute szerint:

    Na az ilyenek miatt húzom a szám, amikor valaki iszonyat átéléssel ecseteli a (tényleg) fergetegesen dübörgő kínai gazdaságot…

  4. M szerint:

    Btk 270/A. §
    (1) Aki más elõtt olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

  5. gondolom szerint:

    Azért egy kis rend itt sem ártana.

  6. Wintermute szerint:

    M, az említett konkrét eset tényleg büntetendő (itthon ugye a diszkóban tűvel hülyéskedő eset volt hasonló), de ne feledjük, hogy odaát a Népi Demokratikus kormány mondja meg, mi a pletyka, és mi nem…

  7. Anonymus szerint:

    Hát, szerintem egyébként nem emiatt (az AIDS-es fogpiszkálós pletyka miatt) förmedtek rá a hatóságok a pletykafészkekre (mert azért lássuk be, 200 sms-t megírni már nagyüzem :) , hanem inkább a másik, a rendőrséget befeketítő sztori miatt… Egyrészt valóban hordozhat veszélyeket az ilyen pletyka terjesztése, hiszen a (kitalált) történethez nagyon hasonló esemény miatt – a rendőrök belehajszolnak valakit egy halálos balesetbe egy kisebb kihágás után – tört ki ugye két éve Párizsban a bevándorlók lázadása; másrészt tényleg nem hagyhatják, hogy a rendőrség kiváló elvtársait ilyesmivel megvádolják. A jogszabályt csak azért linkeltem be, hogy mutassam, nem csak a (valóban diktatórikus) kínai politikai rendszerben büntet(het)ik börtönnel a pletykálkodást; bár kétlem, hogy Magyarországon valaha valakit bezártak volna emiatt.

  8. M szerint:

  9. M szerint:

    bocs a duplázásért

  10. masek szerint:

    bankos csődközeli pletykáért úgy emlékszem volt bünti.
    (de lehet hogy csak pletykálkodom….)

  11. rgt szerint:

    Én csak egyszerűen gratulálok a nyomozáshoz.

Szólj hozzá

Az oldalról

Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Hirdetés