2007. feb. 5.
Macskamosó
marinovNem új történet, de a YouTube-ra csak tavaly év végén került fel egy videó, mely egy háziállatmosót mutat be, működés közben. Gyógyfürdő vagy rémálom?
A kevesebb mint három hónap alatti 848 380 letöltés és a 185 komment azt mutatja, a videó igencsak felkavarja az állatbarátokat. Pedig – mint az a Museum of Hoaxes által idézett, 2004-es CBS-cikkből kiderül – a technológia nem új, a számítógépes irányítású szárító használata pedig abszolút veszélytelen. Legalábbis ezt bizonygatta a CBS-nek a gép tulajdonosa, amikor a kamera előtt maga is beszállt a gépbe egy mosakodásra. Eric Hays szerint egyetlen állat esetében sem kellett még leállítaniuk a mosógépet; ennek persze némileg ellentmond az alábbi videó, melyben a kísérleti alany szemmel láthatóan igen elégedetlen a kényeztetéssel.
A piszkos anyagiak: egy fürdés 12-15 dollárba kerül a gazdának, aki pedig otthonra szeretne magának egy ilyen gépet, annak 25 ezer dollárja bánja.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:


Ez megint csak az amíg szar van addig veréb is esete…
sztem egyszerűen csak nem szereti a vizet (mint a macskák általában). márpedig néha meg kell fürdetni őket, így legalább nem karmolják szanaszét az ember kezét.
Az rtlklub Ecopoly műsorában volt valami hasonló.Háááát…sztem itthon nem sikerült meghonosítani az eljárást.:)
Én utálom a macskákat, de ez elég durvára sikerült.
Szemmel láthatólag traumát okoznak csóri állatnak:(
(valamiert nem jelent meg az elozo hozzaszolasom. kezi moderalas az url miatt?)
az ecopolyban tenyleg volt, emlekezetes.
a macskanak nem “kell” furdenie, csak ha eloskodos, akkor is lehet, hogy eleg porban. igaz, neha en is szoktam furdetni, na az tenyleg kihivas.
moli.hu/content/homepage/img_7667.jpg
moli.hu/content/homepage/img_7622.jpg
rohadjon meg az a barom, aki ezt a gepet megalkotta.
moli! nem kézi moderálás van, hanem akismet.
es az nem engedi at a http stringet?! azt hittem, hogy amiben van url, azt kezzel hagyjatok jova.
Ez a macska konkrétan bepánikolt. Kiváncsi lettem volna rá akkor, mikor kinyitották az ajtót, hányan kergették, míg utolérték, és hány embert mart meg, persze most már steril karmokkal… A mosdóvizet pedig utólag elemezhették volna, tuti tele volt vizelettel. Állatkínzás, drága és haszontalan.
hogy elkezdett pattogni:)
a mi cicánk is hasonlóképp reagálna valszeg…
Kegyetlenségnek tartom ezt a bánásmódot és a gépet. Akit zavar, hogy a macskája karmol, ne tartson cicát. Felseleges fürdetni őket. Ugyan melyik embernek lenne olyan rózsaszínű a talpa ha folyton mezítláb járna?
Ahogyan az embereket, úgy az állatokat is olyannak kell szeretni, amilyenek és úgy kell szeretni, ahogy az nekik jó, nem ahogyan nekünk.
És miből gondolja bárki, hogy másodszorra is sikerül belepakolnia a macskáját ebbe az izébe?
Remélem egyszer a cicák is kitalálnak valami olyat, ami úgy halálra rémíti a gazdájukat, mint ez a szörnyű találmány. Vajon aki ilyet csinál, az a gyerekét is betenné egy ilyen mosógépbe? Vagy talán otthon be is teszi? Bár engem ez személy szerint jóval kevésbé érdekelne. Szerencsétlen kis állat! Elképzelhetetlen, hogy mit élt át! Kívánom a gazdájának, hogy gyakran legyen hasonló halálfélelme!! megérdelelné! Hangsúlyozom, csak halálfélelem! A halál maga, az túl jó lenne neki!
Én viszont úgy gondolom, hogy csak a halott cica a jó cica. Remélem minél több cica fogja megtapasztalni eme szerkezet által nyújtott élvezeteket. Én mindenesetre jót röhögtem gépben vergődő állaton.
Dogs forever!
szerintem nem lehet osszefuggest vonni a macskatartas es a szexualitas kozott, annal inkabb az ember viselkedesevel kapcsolatban. a kutyanak ugye parancsolni kell, mint a katonasagban vagy a gyerekneveleskor; mig a macskaval targyalni, mint az uzleti eletben vagy a baratokkal.
ki mit szeret.
de szerintem leginkabb a hozott szokas a legbefolyasosabb szempont a valasztasnal: akinek a szuleinel otthon kutyaja volt, annal kutyaja lesz, es forditva.
na, mi tortent? nem jo ez az ertesites nelkuli moderalas, se a postolasnal (legalabb kiirna, hogy nem engedi a postot, vagy legalabb nem toltene le ujra a html oldalt, hanem egy egy soros http elutasitast adna, az raadasul a webszervert is kimeli), se kezi torlesnel (legalabb kitorolne a szoveget, es helyette beirna, hogy “torolve”). ez igy nem userfriendly
Hello moli,
beírásnál nem tudok szabályokat módosítani, akismet dolgozik – napi 150-250 spamet, és heti 2-3 bejegyzést moderálva. Ha észreveszem a sok szemét közt a hozzászólást, engedélyezem, ha nem, ugrik sajnos az is.
fenti esetben kézi moderálás volt, csúnyán off-topik beszólások, személyeskedés miatt.
üdv:
UL
Szegény macsek!
a miénk egyszer beleesett egy patakba, de magától kiúszott
moli! az első kép nagyon király!
Mélyen elítélem ezt az eljárást, és az alkotónak (+ minden gazdának, aki belerakatja a macskáját) kívánok egy-egy hasonló sokkhelyzetet az életébe, rendszeresen!
És igaz, hogy kellemetlen megfürdetni egy macskát, és ha annyira félős, akár meg is karmolász, de azért az egy teljesen más élmény a macskának, mikor bedobják egy dobozba és összespriccelik, illetve ha a gazda szorongatja és pancsol vele….
Nem hiszem, hogy nem okoz igen nagy lelki traumát ez a dolog szerencsétlen jószágoknak!
Én Spanyolo-ban láttam működésben egy ilyen masinát. Egy 70 kilós kutyust vitt a rokon rendszeresen fürdetni, mert a 7. emelet uszott volna, ha panelben kisérletezett volna… A kutyus teljesen jól bírta, nem volt jobban elanyátlanodva, mint az én vizslám ha a slaggal ledörgöljük. Szerintem nagyon nagy segítség. Azt a kutyust kizárt, hogy bármi módon le tudnánk csutalkolni, a gépbe pedig készségesen ugrik minden alkalommal. A szárítót ki lehet hagyni, ha nyár van…Nem volt még macseszom, de úgy tudom azok kevésbé bírják a vizet…
kutyak tobbsege egyenesen imadja a vizet
légyszi tegyétek fel megint a videót mert ezt már nem lehet lejátszani és érdekelne
Fj0d0r szerintem kibaszott primitív vagy. Én nem szeretem a kutyákat, de attól még nem kívánom a halálukat… Hmm, és érdemes elgondolkodni a kutyatámadásokon, amik nem egyszer emberi életbe kerültek…
Meg akarom nézni!! De már nem “available”!
Esztelen vita.
Pedig soha nem erőltette senki rá.
Van akinek ez segítség, és tűri is az állat, sőt, van amelyik szereti, akkor miért ne.
A jó gazda ezt tudja (hogy fog hozzáállni a kutyus, cicus), és ennek fényében dönthet arról, használja e ezt a szolgáltatást vagy sem.
A macsekom pl magától beül a csap alá ha meleg van
Szerintem ő ennek se lenne annyira ellenére, ha maga a működési elve nem riasztó hatású. Mert ugye az is okozhat félelmet még egy víz kedvelő állatnál is.
Bár amíg van csap, meg neki megfelel, és be is fér alá, addig megnyitom neki ha fűrdőzi akar, nem rakom ilyen szerkezetbe
konklúzió: minden kisállat más, mint az ember. Az igényeikhez kell igazítani. a kutyus esetében nem a gép, hanem a gazda a hibás.
hali
Sztem macskát hülyeség beletenni mert magától is sokat mosakodik, legalábbis az enyém. Amugy van egy 80kg-s kutyám is aki nem szeret fürdeni. És ha nem akar akkor nem tudom megfürdetni csak ha kikötöm, de ahhoz meg sajnálom, bár néha muszáj. Szal én simán bepakolnám a gépbe. Amugy nagypapámnak volt macskája amelyik simán átúszta a folyót ha olyanja volt, nemvolt problémája a vízzel, de a masinát nemhiszem h élvezte volna
.