Az alábbi rövid áttekintést két igen alaposnak tűnő forrásösszefoglaló anyag (a Snopes.com és a Wikipedia angol nyelvű szócikkelye), valamint a nagyra becsült Straight Dope szerzőjének eszmefuttatása alapján állítottam össze.

Ahány forrás, annyi meghatározás

Snuff filmek alatt a különböző források mást és mást értenek. A wikis szócikk azokat a mozgóképeket sorolja ide, amelyek egy emberi lény meggyilkolását örökítik meg, és a kegyetlen aktus célja a filmek terjesztésén keresztüli profitszerzés. E definíció kizárja egyrészt a halálos balesetekről készült felvételeket, másrészt azokat a videókat, amelyek ugyan gyilkosságokat mutatnak be, de azokat nem mások „szórakoztatására” készítették.

A Snopes.com-os Barbara Mikkelson – a Killing for Culture című könyv szerzőit idézve – azokat a speciális effektusok és trükkök nélkül felvett, valódi gyilkosságokat ábrázoló videókat sorolja a snuff filmek körébe, amelyeket később mások is megnéznek. E meghatározás szerint tehát nem alapfeltétel a profitérdek, azaz hogy a filmet áruba bocsátás érdekében készítsék.

A snuff szó magyar jelentése ’gyertya hamva’, ’gyertyát elkoppant’, ’hamvát levágja’. A wikis forrás szerint Edgar Rice Burrough’s 1916-os Tarzan-könyvében már használta a kifejezést a gyilkolni ige szinonimájaként, és snuff it alakban, a meghalni ige szinonimájaként megjelent az 1962-es A Clockwork Orange című regényben is.

A snuff film fogalma a hírhedt Manson-féle Család gyilkosságai kapcsán került a köztudatba, egészen pontosan Ed Sanders 1971-es, The Family: The Story of Charles Manson’s Dune Buggy Attack Battalion című könyvében bukkant fel először. E művében Sanders egy interjúalanya nyilatkozik a videóra vett gyilkosságokról; elismerve azonban, hogy ő maga nem látta e filmeket. Későbbi kiadású könyvében Sanders leírja, a rendőrség kutatásai során nem kerültek elő ilyen kazetták.

Az első „snuff film”

1976-ban aztán megjelent az első snuffnak mondott, állítólag valódi gyilkosságot tartalmazó film, hatalmas felhördülést kiváltva Amerika-szerte. Az alkotásról később kiderült, valójában egy 1971-ben Argentínában forgatott, akkoriban Slaughter néven futó, igen gyenge és eladhatatlan alkotáshoz varrtak hozzá egy új befejezést, a Manson-gyilkosságok körüli híreszteléseket meglovagolva.

A botrányt maga az alkotás producere generálta azáltal, hogy – magát erkölcsös állampolgárnak álcázva – felháborodott hangvételű olvasói levelet írt a New York Timesnak, valamint embereket toborzott a film elleni tüntetésekre.

Mi nem snuff?

Cecil Adams, a legendák, tévhitek leleplezésével foglalkozó Straight Dope című oldal írója csokorba szedte azokat a filmtípusokat, amelyeket általában – tévesen – a snuff filmek közé szoktak sorolni.

kennedyAz első körbe azok a felvételek tartoznak, amelyek véletlenül örökítettek meg egy gyilkosságot. Ide tartozik például Abraham Zapruder 1963-as amatőr felvétele, amely azt a pillanatot ábrázolja, amint Dallas központjában lelövik John F. Kennedy elnököt. Az egyik leghíresebb snuffnak mondott film a Faces of Death című sorozat volt, mely baleseteket, öngyilkosságokat, boncolásokat, kivégzéseket gyűjtött csokorba, hol kiollózva azokat a híradásokból, hol pedig – trükkök segítségével – újraforgatva azokat.

A tragédiába torkollt pornófilmek külön csoportba kerültek Adams listáján. Ted McIlvennny, az Institute for the Adcenced Study of Human Sexuality igazgatója – akinek gyűjteménye saját bevallása szerint 289 000 pornófilmből áll – Adams-nek bevallotta: 25 év alatt mindössze három olyan pornófilmet látott, amiben valóban meghalt valaki. Kettő ezek közül véletlen baleset volt: az egyikben egy színész kapott szívrohamot, a másikban egy férfi fulladt meg, amikor oxigénhiánnyal próbált egy kis örömet szerezni magának. A harmadik film egy bizarr vallási darab volt Marokkóból: ebben egy púpos kisgyermeket téptek szét vadlovak, miközben körülötte férfiak maszturbáltak.

Megint egy másik kategóriába sorolhatók a kivégezéseket megörökítő videók: legutóbb a Szaddám-akasztás mobilkamerás felvételei sokkolták a világot, korábban Daniel Pearl vagy Nick Berg lefejezése került fel az internetre.

Az ál-snuff filmek egyik leghíresebb darabja a már említett Snuffon kívül a Guinea Pigs-sorozat. A rossz minőségű, szemcsés felvételek olyannyira hatásosak voltak, hogy Charlie Sheen színész, miután a kezébe került egy ilyen kazetta, feljelentést tett az ismeretlen alkotók ellen. Az FBI nyomozásba kezdett, értesítették a japán hatóságokat, akik elérték a készítőt, és kényszerítették őt arra, hogy bizonyítsa, nem valódi gyilkosságokat örökít meg a felvétel. Szintén hatalmas vitát kavart a Cannibal Holocaust című alkotás, maelynek gyártóit a bíróság elé citálták, azzal vádolva őket, hogy a film kedvéért megöltek egy nőt.

Adams megemlíti még a pszichopata gyilkosok által készített házi videókat is, amelyek szerinte nem – és a wikis bejegyzés szerzői szerint sem – tekinthetők snuff filmnek, azok ugyanis nem terjesztés céljából készültek. Ráadásul a Snopes.com három olyan sorozatgyilkosságot (Leonard Lake és Charles Ng, Paul Bernardo és Karla Homolka, valamint Lawrence Bittaker és Roy Norris eseteit) is hoz, ahol a gyilkosok leleplezését követően szintén beszéltek olyan videókról, ahol éppen megölnek egy embert, de e felvételek egyike sem került elő soha.

Máig a legkülönfélébb dolgokat mesélik Brandon Lee a Holló című filmben való lelövéséről is. A színészt forgatás közben érte véletlenül halálos lövés, és a legenda szerint a készítők e jelenetet bevágták a film végső változatába. Ezzel szemben rendőrségi források szerint a halálos jelenetet tartalmazó filmet megsemmisítették, s azt dublőr közreműködésével újraforgatták.

A snuff filmek legendája a vásznon és papíron

A gyilkolós felvételekről szóló szóbeszédek népszerűségéhez nagyban hozzájárulnak az erről szóló filmek, könyvek. A Wikin összegyűjtöttek néhányat ezek közül, mi a teljesség igénye nélkül megemlítjük a 8mm című Joel Schumacher-filmet, Bret Easton Ellis A nullánál is kevesebb című művét, valamint a Manhunt néven futó videojátékot.

1992-ben a Nine Inch Nails készíttetett olyan brutális ál-snuff klipet egy számához, hogy az alkotók végül lemondtak annak megjelentetéséről. A klip, amelyben egy férfit kínoznak, majd darabolnak fel egy NIN-szám alatt, ennek ellenére megtekinthető a YouTube-on, korhatártilalom nélkül.

Most akkor mi van?

Két kedvenc oldalam szerzői igen találóan összegzik snuff filmekről alkotott véleményét. Cecil Adams szerint nem az a kérdés, hogy léteznek-e olyan beteg emberek, akik ilyen filmekkel kereskednének, hanem az, vajon tényleg meg is teszik-e ezt. Adams rámutat: a snuff filmekről több mint harminc éve beszélnek már, de senki nem látott még ilyet. A Straight Dope szerzője nem zárja ki, hogy valamikor felbukkanjon egy film, de azokat a spekulációkat, amelyek szerint a világban kegyetlen snuff-készítő hálózatok működnek, amelyek elrabolt gyermekeket vagy önfeláldozó felnőtteket ölnek le a profit érdekében, és hogy e készítők tevékenységüket több mint 30 éve titokban tartják a nagyközönség és a hatóságok előtt, abszurdnak tartja.

Hasonlóan vélekedik a Snopes szerzőnője is, megemlítve, hogy egy lapkiadó néhány éve egymillió dollárt ajánlott annak, aki bemutat neki egy kereskedelmi forgalomba hozott snuff filmet – eddig eredmény nélkül. Mikkelson szerint a snuff körüli mítoszt a snuff-iparban való tévhit élteti. Az emberek ugyanis szerinte nem az egyszerű sorozatgyilkosoktól félnek (akik egyébként a fentiek alapján a legközelebb álltak ahhoz, hogy valami snuffszerűséget produkáljanak), mert róluk azt gondolják: egy ilyen eszelőst kilométerekről kiszúrnának, másrészt az ilyen gyilkosok áldozatai valószínűleg nem véletlenül kerülnek megkínzóik markába. Annál jobban tartanak viszont a köztünk élő, felismerhetetlen, pénzéhes üzletemberektől, akik a profit érdekében a legdurvábbtól sem riadnak vissza – zárja elmélkedését Mikkelson.