Aki az előzményeket nem ismerné, könyvünkben olvashat Góliát bálnáról, akinek preparált tetemét 1961-ben állították ki a budapesti Városligetben. Az állatról az a hír járta, hogy az Egyesült Államok titkos ügynöke volt, és nem véletlenül szállították egy olyan kamionnal Nyugat-Európából, amelynek paraméterei az akkori ballisztikus rakétaszállítókra hasonlítottak. A legenda szerint azt tesztelték ezzel az amerikaiak, bírják-e a magyar utak a rakétahordozó járműveket.

Tény, hogy az ötvenes évek elejétől a hatvanas évek közepéig volt a legintenzívebb a kémtevékenység a hidegháború alatt, és erre az időszakra tehető a legtöbb kémügy is. Békés Csaba történész, a Hidegháborútörténeti Kutatóközpont igazgatója szerint azonban a bálna hírszerzői szerepéről szóló teóriát gyengíti, hogy a kívánt adatokat sokkal egyszerűbben is megszerezhette volna az ellenérdekelt titkosszolgálat.

Az U2-es kémrepülőgépeket, amelyek 1956 tavaszától álltak szolgálatba, éppen Kelet-Európa felett tesztelték – emlékeztet Békés. Ráadásul hagyományos kémkedéssel is elérhetők lettek volna az információk, egy jó szakember akár ránézésre meg tudja állapítani a hidakról, utakról azok teherbíró képességét. Nagyon valószínűtlen, hogy egy ilyen akcióra kellett volna felhasználni a bálnát, de amíg az ellenkező bizonyítékok nincsenek a kezünkben, nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget sem – összegzi véleményét a történész. Szerinte az viszont már elképzelhető, hogy a bálnát kísérő személyzetet Nyugaton felkészítették arra, hogy hazatérése után jelentsen.

Góliát (Palpustai) Partiban

A kiállított óriásbálna alakja filmművészeti és szépirodalmi alkotásban is megjelenik: most idemásolok egy részletet Parti novellájából, majd egy rövid videorészletet a Krasznahorkai művön alapuló Tarr Béla-filmből, a Werckmeister Harmóniákból (utóbbi bálna nem kém, de a “titokzatos tengeri lény” itt sem mindenkinek tetszik).

„Palpustai, a hajdani ügynökbálna ennél a példánynál büdösebb volt, igazi levitézlett globetrotter a hatvanas évek elejéről. Rádagadt, szinte ránőtt a súlyos, harckocsi szélességű platóra. Mondhatni, a húsából álltak ki a kerekek, ha nem abból voltak maguk is: gumirádlik eleven húsból és hasból. Mintha egy irdatlan páncélhernyó araszolta volna végig a hajdani béketábor útjait, nyomában tátott szájú városok, kisfiúk bálnavadász-álmai, s gyanakvó, tehetetlenül vigyorgó titkosszolgálatok.

Korán elhasználódott, neuraszténiás bálna volt, pótlás pótlást ért a testén, gipsz, traktorbelső, horganyzott bádog és bitumen. Nem győzték aszfaltozni kívül és klórozni belül, dögkút- és uszodaszaga volt, mélységes mély, kiirthatatlan. Az ifjú Helmuth reggel-este bemászott a szervizajtón, és sikálta dühödten, kilátástalanul. Telifolyt könnyel a gázálarca, s mikor kijött, orvosi jéggel kellett fixálni az arcát, hogy le ne folyjon a hegyes járom- és orrcsontjáról.

Lengtek a légyfogók a gyönge, zöld fényben, megannyi tengeri ostor.

De hiába festés és ácsolat, hiába a vasfüggöny mögötti nézők kitüntetett érdeklődése, Palpustai csak puffadt és erjedt. A fiatal pár szabályosan rettegett, hogy nem tart ki a turné végéig, bár hogy hol lesz a turné vége, azt nem tudta egyikük sem. Kezdő mutatványos létükre ez volt az első és utolsó bálnájuk. A megbízás körülményeire máig nem emlékeznek szívesen, s erre alighanem jó okuk van, noha ismeretlen és nagylelkű megbízójuk semmi egyebet nem kért, mint hogy járjanak be odaát minden közutat, ami csak a nehéz teherrel bejárható, s ha egyszer visszatérnek, Hamburgban várja őket egy ’felejtési megállapodás’, valamint egy – a lefordíthatatlan német szakkifejezéssel szólva – ’életfogytiglanul tetemes összeg’.”

(Parti Nagy Lajos: A Fagyott kutya lába, Magvető 2006)

Fotó: fortepan.hu