A legendák velünk élnek

Történelmi bulvár – ezzel a matricával fut az RTL Klub éjszakai műsorsávjába rejtett, XXI. század című műsora. A televízió után most írott formában is hozzáférhetők a dokusorozat egyes darabjai. Beszereztük, átlapoztuk.




Teljességre, azaz az összefüggések mindenre kiterjedő feltárására aligha van mód, nem csak az adatok hiányossága, hanem az élet rövidsége miatt is. A részletek azonban sokat mondanak el, mint ahogy egy-egy mondat, egy-egy gesztus sokat árul el az emberről. Az anekdoták fontosak hát – három kis történet már jellemez egy embert, egy kort. Ezeknek a történeteknek a segítségével akarja bemutatni a történelmet a XXI. század, ahol a legendák velünk élnek. (…) Tapasztalatunk szerint majdnem minden történet, amelynek a mélyére nézünk, sokkal érdekesebb és regényesebb, mint ahogyan a szájhagyományban él. Ezért a filmek előkészítése viszonylag egyszerű” – áll a műsor honlapján található hitvallásban.

Könyvet írni azonban más, főként ha annak egyes fejezeteit az adott műsor készítői jegyzik. Eldönteni, milyen stílusú szöveget szeretnénk, meghatározni, mi legyen a minta, vagyis mit tartalmazzon egy-egy fejezet – az adott adás teljes forgatókönyvét, netán zanzáját vagy inkább azt mutassa meg, hogyan, milyen körülmények között készült egy-egy epizód -, nem könnyű dolog. A karácsony előtt megjelent, 21 történetet tartalmazó Hogyan éljünk túl vámpírokat és diktátorokat? című könyvben ez nem eldöntött: gördülékeny, jól szerkesztett fejezetek mellett gyakran felbukkannak a csatorna bulvár riportműsorainak jól ismert fordulataival dobálózó („Hogy mennyire nagy és mennyire román ez a színész…, na, erre még visszatérünk”), azok gondolkodásmódjára épülő szövegek, melyek papíron már nem annyira életképesek, mint a képernyőn.

A gyűjtemény azonban még így is hasznos: a műsor készítői végre megmutathatják, hogy egy-egy, a filmben talán nem is használt információ megszerzése mögött mennyi munka van. Feleslegesnek tűnő telefonálások, hiábavaló utazások, technikai okokból meghiúsult felvételek, a témához vagy annak előadóihoz kötődő személyes élmények, vagy esetenként éppen a vakszerencse – mindezek a tévéműsorokban ritkán jelennek meg, de nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az adott témáról a néző a lehető legpontosabb képet kapja. Miket mond Hitler egykori szobalánya a Führerről, és ezzel szemben mi olvasható ki mozdulataiból, viselkedéséből, és a forgatáson mindez milyen hatással van a zsidó származású operatőrre, hogyan köt barátságot és cserkészi be a Szombat esti láz zsűrijébe az RTL fiatal szerkesztőnője riportalanyát, a legendás táncosnőt, Medveczky Ilonát, hogyan vetik rá magukat az apjuk örökségéből jogtalanul hasznot húzó filmforgalmazókra a Lugosi-örökösök – ezek az apró epizódok jól mutatják, hogy a feldolgozott történeteknek néha a film elkészültét követően is van folytatása.

Örömteli hát, hogy e gyűjtemény elkészült, bár igazán ütős akkor lett volna, ha második körben mindez nem papíron kerül az érdeklődők elé, hanem előbb a műsor hihetetlenül lebutított honlapján. Mert ha már van ilyen, ne ennyi legyen egy vetített adás összefoglalója, és ne ennyi a következő műsor beharangozója.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

  • Góliát Partiban
    Parti Nagy Lajos novellagyűjteményét lapozva régi ismerősbe botlottam: Góliátba, a CIA kémbálnájába,...
  • Legendából emlékezet
    Daniel L. Schacter Az emlékezet hét bűne című könyve rávilágít arra, hogyan válhat elménkben egy leg...
  • Legendaépítés felsőfokon
    Az alábbiakban nem egy legenda leleplezésről, hanem tudatos felépítéséről lesz szó. A nemrégiben meg...
  • Legendakutatás a múltban
    A közelmúltban három legendákat, tévhiteket, rejtélyeket elemző könyv is kezünkbe került. Nem mai ki...
  • A repülő könyvek legendája
    A Moonbot Studios animációs kisfilmje, a The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore is az Osc...

5 hozzászólás

  1. vasi szerint:

    Medveczky Ilona a Szombat esti láz zsűrijében volt.

  2. marinov szerint:

    És milyen igzaad van! Javítva.

  3. Melange szerint:

    Igen ám, de ha kitennék a honlapra ezeket az írásokat, akkor ki venné meg a könyvet 2490 Ft-ért…?

  4. urbanlegends szerint:

    Akik megveszik azt követően, hogy már látták a sztorikat a tévében. Hidd el, sokan vannak (vagyunk), akik szeretik papíron, kézben, polcon, egyben, megszerkesztve, még egyszer leellenőrizve, kibővítve látni az anyagokat.

  5. Melange szerint:

    Én is ezt remélem… :p

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link