2006. nov. 5.
Mobil a repülőgépen
marinovMegkérik, hogy kapcsoljuk ki mobiljainkat, nem pedig elveszik azokat repüléseink során. Az engedékeny eljárás sokakat elgondolkoztatott már: ha tényleg ilyen veszélyes, miért bízzák ránk? A HVG cikke a témában.
A légi mobilozás világszerte érvényes tilalmát arra hivatkozva vezették be, hogy a készülékekből kibocsátott jelek zavarják a repülőgépek navigációját – olvasható a lap e heti számában. A tiltás eredetileg más elektronikai eszközökre, például cd-lejátszókra is vonatkozott, újabb mérések szerint azonban a kockázat rendkívül alacsony, az ilyen kütyük használata legfeljebb a fel- és leszállás során jelenthet veszélyt. A tilalom így ma már a világ legtöbb légitársaságánál a repülésnek erre a fázisára szorítkozik.
Ugyanezt szeretnék elérni a mobiltelefonokkal is, amelyek a brit polgári légügyi hatóság (CAA) egy tanulmánya szerint főleg az 1984 előtti fedélzeti navigációs rendszerekben okozhatnak zavart. De még ez is csak elvi lehetőség, amit igazi bizonyíték nem támaszt alá. A NASA eddig csaknem 70 ezer repülés közbeni problémáról gyűjtött be anonim jelentéseket; ezek között alig félszáz esetben gyanítottak elektronikus készülékek használata miatti interferenciát. 1995 májusában például egy Boeing 737-esen megbolondult az első tiszt elektronikus iránytűje, s miután kikapcsoltatták az egyik utas cd-lejátszóját, megjavult. Egy hat évvel ezelőtti washingtoni kongresszusi meghallgatáson viszont az RTCA és a CAA elismerte, hogy ellenőrzött körülmények között nem sikerült bebizonyítani az elektronikus készülékek zavaró hatását.
A HVG cikke rámutat: a légitársaságok többek között azért is lobbiznak a fedélzeti mobiltelefonálás engedélyezéséért, mert az emelt díjas tarifákból származó bevételeken osztoznának a távközlési szolgáltatókkal. Az amerikai belbiztonsági minisztérium azonban nem támogatja a tilalom feloldását, mert attól tart, hogy ezzel megkönnyítenék a terroristák kommunikációját, esetleg egy, a fedélzeten elhelyezett pokolgép távolról történő beindítását. Ezen felül az utasok sem rajonganak az ötletért: különböző felmérések szerint a megkérdezettek háromnegyede irtózik attól a gondolattól, hogy a bezártság érzését keltő utastérben mások csevegését hallgassa.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:


Engem speciel a mellettem ülő beszélgetése is idegesít.
Tehát tök mindegy, ha telefonál vagy ha beszélget.
Repülőgépen mobiltelefont használni nem is annyira egyszerű, mint ahogy azt a filmekben láthatjuk. Honnan a térerő? Hacsak fel nem szerelik a gépet egy külön adóvevővel(mint amilyenek a mobilszolgáltatók tornyaiban vannak) akkor 10000 méter magasságban egyáltalán nem (vagy csak nagy nehézségekel, és rövid időre) lehet elérni a földi mobilhálózatokat. Emlékezzetek, a szeptember 11-i merényletek idején is a telefonbeszélgetések állandóan szakadtak meg, és akkor is az eltérített gép már a normális utazómagasságnál alacsonyabban repült. Én sportepülőzök, és megfigyeltem, hogy 1000 m fölött ritkán, 2000 méteren pedig egyáltalán nem talált hálózatot a telefonom. Megtörténhet, hogy ez az érték máshol, más domborzati viszonyokkal nagyobb, de egy utasszállító túl magasan repül ahhoz, hogy ez számottevő legyen.
Műholdas kapcsolat.
Arra vajmi kevés mobiltelefon képes (igaz, van pár ilyen típus), vagy ha arra alkalmas adó-vevővel szerelnék fel a gépeket, baromi drága percdíjak lennének – a földi árakhoz viszonyítva..
Így igaz, ott csak nagyon ritkán lehet térerő, max. néha elkaphat egy jó terjedést mikor olyan a visszaverődés, de ez ritka. Egyébként pont akkor sugároz a telefon legjobban mikor nincs térerő és folyton hálózatot keres.
Az eredeti cikkben elolvashatjátok: új technológiákat tesztelnek, ezért is a megemelt hívási költség.
http://hvg.hu/hvgfriss/2006.44/200644HVGFriss153.aspx
Igaz, én sem telefonálhattam szeretett anyácskámnak, amikor asztronaut voltam.
csak spéci nűholdas cuccal lehet megoldani, mert a GSM rendszer ha jól emlékszem vhol 200-300km/h -val közlekedő járműveknél már felmondja a szolgálatot. ilyen gyorsan mozgó telefonnal mezei bázisállomáshoz kapcsolódni nem lehet.
ja! vannak járatok ahol nemhogy életben hagynak ha bekapcsolva maradt a laptopod wifi-je, de pénzért wlan-on internetezhetsz… az úgy látszik nem interferál a pilóta kényes herkentyűivel.
Jó szöveg, csakhogy itt derül ki, hogy a dolognak inkább emberi, mint gépi oka van. (“a megkérdezettek háromnegyede irtózik…”) Ha azért lenne kiírva pl. a boltokba, áruházakba is, mert zavarja a tolvajfogó kapujukat, vagy a kasszát, akkor az egyébként éberen figyelő biztonsági őrök rászólnának a telefonálókra. Csakhogy ilyenről még sosem hallottam…
Színházban is bemondják, hogy kapcsolják ki a mobilt. Interferál a színészek játékával
Na ja anno volt a híradóban, h szó volt a parlament leárnyékolásáról is, mert a bölcs honatyáink ott sem bírnak magukkal, és sms-ezeznek meg telefonálnak. Meg ugye az sem újdonság, h volt aki lebukott ,h a közpénzen munkához vett laptopján az ülés alatt játszik.
A Ryanair gépeire mostanában szerelnek majd jelerősítő nemtoom milyen kütyüket azért hogy a gépről is lehessen telefonálni.
egy bázisállomást raknak a gépre, tehát a legközelebbi “mobiltorony” ott lesz az utasok feje fölött, onnan pedig a kapcsolat ugyaúgy lesz mint eddig is.
“Egyébként pont akkor sugároz a telefon legjobban mikor nincs térerő és folyton hálózatot keres.”
Erre kíváncsi lennék hogy tényleg így van-e mert vmelyik Myth Bustersben a hívás kapcsolást tartották a legsugárzóbbnak. Bár azt nem tudom hogy a bekapcsolást nézték-e és hogy ez mennyiben függ a mobil tipusától.
Most akkor nem lehet vagy nem tudod a mobilt használni a repülőgépen?
Üdv mindenkinek:)
Val (2) ha meg tudod szerezni nézd meg a 911-Loose Change c. filmet:
1. az 1ik stewardess elég hulla nyugodt volt ahhoz képest h éppen kollektív bicskázás ment a gépen (kb mintha felolvasást tartana), háttérzaj nuku, egy srác az anyjának a teljes nevén mutatkozott be (minek?) és semmi mást nem bírt kérdezni csak h “hiszel nekem, mama?”, egy másik stewardess “vizet és tornyokat” látott pedig soxor volt Manhattanben stb…:D
2. átjátszóval az utasszállítókat csak 2004-ben kezdték felszerelni
“Kee Dewdney, a Physics911.net-től végzett egy kis magánnyomozást. Achilles-projekt fedőnevű kísérletében egy csomó mobiltelefonnal szállt egy Cessna 172 fedélzetére és 2500m-ig emelkedett hogy ellenőrizze, milyen magasságig lehet sikeresen hívást kezdeményezni. 1250m-en 40% volt az arány, 2500m-en már csak 10%. 10000m-re ahol az utasszállítók járnak, 0,6%-os esélyt számolt egy hívás sikerességére. Vagyis száz próbálkozásból kevesebb mint egyszer sikerülhet.”
“’2004. július 15-én nagy újdonság volt, h az American Airlines utasai immár repülés közben is képesek voltak hívást küldeni és fogadni, mert a gépen mobiltelefon-átjátszó állomást helyeztek el. Kiválóan működött.”
“Miért költött volna az AA több ezer dollárt ilyesmire 2004-ben ha a mobiltelefonok enélkül is kiválóan működtek már 2001 szept.11-én is?”
Joaqin (13): ez így van, térerő nélküli helyen folyamatosan keres. Ha megnézed, absz. térerő nélküli helyen bekapcsolva hagyod, emiatt eszi le sokkal hamarabb az akksit
Dávid (14): MOST lehet DE csak olyan gépen ahol van átjátszó
még vmi: a film rendezője Dylan Avery
“…az ilyen kütyük használata legfeljebb a fel- és leszállás során jelenthet veszélyt…”
Elég az, hiszen ez a két legveszélyesebb része a repülésnek.
a kutya nem ellenőrzi a gépen, hogy ki van-e kapcsolva a telefonod, szóval annyira nem lehet veszélyes a dolog….