A legtöbb hazai kézikönyv, kvízjáték és honlap szerint Puskás Tivadar találta fel az 1881-ben Budapesten működésbe lépett telefonközpontot. Pedig “a telefonközpontot – bármilyen sajátosan hangozzék is – nem kellett feltalálni, mert az már a telefon feltalálása előtt ismeretes volt. Az elektromosság által továbbított hírközlés »központosítására« az első szabadalmat F. M. A. Dumont francia mérnök kapta 1850-ben” – idézi Vajda Pál technikatörténész tanulmányát a cikk szerzője.

De ha egyszer a távíró és a telefonközpont elve hasonló volt, mit tett az ügyben Puskás? – teszi fel a kérdést Lőrinc László. A The Edison Papers archívumban nincs nyoma sem Puskás telefonközpont-ötletének, sem annak, hogy Edisonnál tervezőként dolgozott volna. De nevezettek levelezésében sem utal erre semmi, sőt magától Puskástól sem maradt fenn olyan dokumentum, amelyben magát a telefonközpont feltalálójának állította volna, ahogy ezt a nekrológok sem említették 1893-ban. Puskás Tivadar elsősorban a fonográf, valamint más Edison-találmányok terjesztésével foglalkozott Párizsban.

A telefonközpont-legenda születése feltételezhetően Edisonnak köszönhető, aki 1911-es európai útja során ellátogatott Magyarországra is. E látogatás alkalmával Edison egy portréja dedikációjában Puskás sógornőjének írásba adta: Puskás Tivadar “volt az első a világon, aki a telefonközpont ötletét felvetette”. A feltalálást és tervezést ezúttal Edison sem említette, és bár nem lehet kizárni, hogy Puskás (is) felvetette a központ ötletét, valószínűbbnek tűnik, hogy mindez az eltelt harmincöt év és az udvariasság számlájára írandó – írja a szerző, hozzátéve: az természetesen nem vonható kétségbe, hogy a feltaláló-vállalkozó rengeteg gazdasági-technikai kezdeményezésben vett részt. Többek között egyértelműen a nevéhez köthető az általa 1892-ben szabadalmaztatott újítás, a következő évben beindult Telefonhírmondó, mely előfizetésért szolgáltatott híreket, nyelvleckéket és kulturális műsorokat. Update | A Délmagyarország archívumában járva találtam egy cikket, amelyben már a feltalálás is szóba jön. Idézem: “Én csak egy magyar feltalálót ismerek és ez Puskás, aki évekig volt legkiválóbb munkatársam. Ő találta fel a telefon központi kapcsolóját és még sok más egyebet.

Lőrinc cikkében azt is megjegyzi, a híres Alexander Graham Bell feltaláló telefonhistóriája még a központénál is zavarosabb. Az alapötlet – hogy egy hangtól rezgő membrán által keltett elektromos jelek a vezeték végén egy másik membránt rezegtetve ismét hanggá alakulnak – legkésőbb 1854-ben, 22 évvel Bell első telefonhívása előtt megszületett: ekkor írta le azt egy francia távírdász, Charles Bourseul. Erről azonban nem tudott a német Johann Philipp Reis, aki hat évvel később az első telefonnak elnevezett készülékkel száz méterre továbbította a hangot. A produkció akkor teljes érdektelenségbe fulladt, mindenesetre a németek közül sokan őt tartják a távbeszélő feltalálójának.

2001 szeptemberében aztán a washingtoni képviselőház határozatban jelentette ki, hogy a telefon feltalálója nem Bell, hanem Antonio Meucci. Indoklásuk szerint a firenzei származású színházi technikus már Bourseul tanulmánya előtt használható telefont alkotott, majd az Egyesült Államokba áttelepülve 1860-ban be is mutatta azt a sajtónak. Megnézték, megírták – és elfelejtették. Utólagos rehabilitációját pár éve másokkal együtt Rudolph Giuliani, akkori New York-i polgármester kezdeményezte. Amire viszont a kanadai törvényhozás tagjai 2002 júniusában szintén egyhangú határozatban álltak ki a sajátjuknak tekintett Bell elsősége mellett (Bell Skóciából Kanadán keresztül vándorolt be Amerikába).

Lőrinc arra is rámutat, a legtöbb találmány nem, vagy nem elsősorban attól ered, akihez az ismeretterjesztők közmegegyezése kapcsolja. Az is gyakori, hogy nincs ilyen közmegegyezés, és a különböző országok kézikönyvei mást neveznek meg feltalálónak: mindegyik egy-egy honfitársat.