Hoax bush_hajo

2006. november 10. péntek | Szerző: marinov

11

Mi volt Bush feje felett?

Vágott videó vagy eredeti? Napokig foglalkoztatta az amerikaiakat, megvágtak-e egy Bushra nézve kínos felvételt a Fehér Ház honlapján vagy sem. A nyomozók a YouTube-on tették közzé jelentéseiket. Dupla csavar.


Küldetés teljesítve – olvashattuk az Abraham Lincoln hajó egy hatalmas molinóján, 2003 májusában, George Bush feje fölött. Az amerikai elnök itt tartott szónoklatában jelentette be, hogy Irakban befejeződtek a főbb harcok. Azóta eltelt három és fél esztendő, Irakban mégsincs nyugalom, sőt. Az amerikai választók éppen a napokban tartott félidei szavazáson mutatták meg, mennyire nem érzik sikeresnek az iraki beavatkozást.

A Museum of Hoaxes weboldal a közelmúltban közzétett egy YouTube-videót, mely bemutatja, hogyan „vágták meg” az idők folyamán az ominózus Bush-beszédet, leszedve a ma már nevetségesen hangzó molinót. Az állítólag megdolgozott videó megtekinthető a Fehér Ház honlapján is, a beszédről készült, a feliratot is tartalmazó „leleplező” fotó pedig az alábbi link alatt.

A videó publikálását követően azonnal megindult a vita, valóban történelemhamisításról van-e szó, vagy csupán szerencsétlen félreértelmezésről. Egy cikk szerint az első videóban bemutatott, feliratot is ábrázoló fotó más szögből készült, így férhetett rá az üzenet. Rövidesen előkerült egy újabb videó a Washington Postról, amely ugyanabból a kameraállásból készült, és ezen sem volt látható a felirat.

Aztán jött a leleplezés leleplezése a YouTube-on: abban az évben minden videó ilyen kis fekete csíkkal került fel az oldalra.


Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az oldalt a Facebookon!

Hírlevél + Médiaajánlat




11 hozzászólás ehhez: Mi volt Bush feje felett?

  1. Attila says:

    Hát én ezt az okfejtést nem értem!
    Most akkor mi van ezzel a felirattal? Van, volt, nincs?
    És a videó? Rendben van, vagy csalás?
    “Leleplezés leleplezése”: nekem ez már túl bonyolult :)

  2. justdoit says:

    Szerintem, ha a WH szeretné utólag egy kicsit átszerkeszteni a videóját, ügyesebben csinálná…
    Amúgy is “crop it, and then push up”? A fickó nem igazán tudta miről beszél.

  3. UL says:

    A leleplezőkről kiderült, hogy árnyékra vetődtek, mert nem az volt a háttérben, amire gondoltak. Ennyi :)

  4. celebesz says:

    A molinó azért ott volt!!!! A “leleplezés” csak arról szólt, hogy a Fehérház olyan videót tárol az esetről a honlapján, amin az nem látszik.

  5. Mikee says:

    Bárki aki megnézi a Fahrenfeit 9/11-et (talan jol irom:D)
    lathatja egeszjol mi tortent… szerintem :)

  6. UL says:

    A hátteret átvitt értelemben gondoltam, úgy is mint az ügy hátterében. Nem Bush hátterében :)

  7. Val says:

    a Fahrenheit 9/11-et szerintem azert keszitettek, hogy penzt szerezzenek belole, nem hogy feltarjak az “igazsagot”. Ugyanilyenek az ufokkal, holdraszalassal kapcsolatos naagy divatos (es gyanusan egyszeru) konspiracioelmeletek. Nem azt mondom, hogy konspiraciok nem leteznek, de szerintem ez a fajta, amit annyire egyszeruen, nyilvanvaloan lehet allitolag “bizonyitani” csak szenzaciohajhaszasra valo.

  8. Fahrenheit says:

    A Fahrenheit egy szutyok film, egy hazudozó rendezésében.

  9. Fahrenheit:
    Bocs, de ugy tunik lovesed nincs mi tortenik a vilagban, kulonosen hogy mi megy itt.
    A Fahrenheit film jo volt (nem tom’ mifele szinkronnal nyomtak otthon ha volt 1altalan de ha megertetted volna most nem irnal marhasagokat…)
    Azt alairom hogy nem a legjobb movie mert azota mar kijottek jobbak is de amig itt megveheted a hamburgert es a kocsit, kifizetheted a mortgage-t az atlag kis fizetesedbol addig kutyat nem erdekel ki kit olt meg… igy minden filmet ami problaja kinyitni a szemuket lehurrognak… Nezd meg a Plane Site-ot, Loose Change 2nd ed., es hasznald a jozan eszed. Ha eztan sem latod akkor bocs, senki sem tud segiteni, varj par evet es probald meg ujra.. Mindezt nem rossz szandekkal irtam nem allt szandekomban megserteni senkit csak eppen nehez elkepzelni hogy a magyarok akik mindig is kilogtak a sorbol a jo iskolaikkal, atlagnal jobb kepessegeikkel, kreativitasukkal nem latjak at mi folyik korulottunk…
    Mai hir CNN-en. az oreg bokor total meghatodva/sirva beszel a fiarol aki FL-ban kormanyzo… elso pill-ra azt hittem meghalt… aztan olvasom tovabb es az egesz egy regebbi eset felelevenitese amikor a fiu runningolt a pozicioert… erre megneztem mi ujsag FL-ben Jeb honlapjan es micsoda veletlen Januarban lejar a term-je…. itt minden elore megtervezett szinjatek.

  10. Nekem is rossz a véleményem a Fahrenheitről. Amatőr kis gyagyaság.

    Nincs valakinek egy videója a Bush pesti dumájáról?
    A CNN mutatta annak idején, de azóta sem találom sehol a neten.

  11. Dax says:

    mutassatok egy olyan videót amibe bush nem úgy beszél hogy nem látni rendesen a derekától lefelé… nincs egyse mivel egy zoknibábú és csak tátogja amit mások mondanak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to Top ↑

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ. A honlapra látogatva beleegyezel alkalmazásukba. További információ.

A süti (cookie) egy kis adatcsomag, amely jó pár online szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen. Ennek segítségével jegyzi meg például a szájt az előző hozzászólásod során használt nicknevedet (és így adataidat nem kell újra beírnod), de a sütik révén számlál látogatókat a Google Analytics szolgáltatása is. A sütiket bármikor törölheted gépedről, vagy beállíthatod a tiltásukat. Így persze a szájt működése nem lesz teljes értékű. Az Elfogadom gombra kattintva hozzájárulsz a sütik alkalmazásához.

Bezárom