“A romák az összkomfortos lakásban feltüzelik a parkettát, és a nappaliban fektetik le a lovat aludni”.

“Felszedik a parkettát, kiveszik az ajtót, ablakot, radiátort meg mindent. Amit el lehet adni azt eladják, amit el elehet égetni, azzal fűtenek, beleértve a méregdrága parkettát is. A házból fél év alatt putrit csinálnak, aztán kezdik elölről a panaszkodást. Ez egy gyakran megfigyelhető dolog. … A hatvanas és hetvenes években jópár telepet felszámoltak, és beköltöztették őket a városokba panelházakba. Hol főztek még évekkel később is? Lent az udvaron cserpákokban meg bográcsban. Ja, meg gáztűzhely helyett parketta tüzénél a nagyszobában. Ez egy példa Szegedről.”

A romák efféle előítéletes megítélése a legmagasabb körtökben sem ritka – mutat rá a Nyitott Társadalom Intézet (OSI) Az EU csatlakozási folyamat nyomon követése: Kisebbségek védelme című tanulmánya. Egy 2001-es interjúban az akkori magyar kormányfő a nélkülöző romák támogatására indított lakásépítési programról beszélve kijelentette: „Szomorúan sok lakás sorsa lett az Magyarországon, hogy szépen fölépítették, beköltöztek a roma családok, és akkor azt látták az emberek, még egy év sem kellett, hogy elteljen, hogy ezek a lakások teljes egészében lezüllöttek, föltépkedték a parkettát, tönkrementek a nyílászárók”.

“Szegények nincsenek, csak cigányok”

A szóbeszéd annak ellenére kapott ilyen magas helyről megerősítést, hogy semmiféle adat nem áll rendelkezésre arról, hogy a parkettafelszedés széles körű jelenség lenne. Egy biztos csak: a 1960-as, 1970-es évek vidéki vagy országos lapjai tele voltak parkettát felszedő cigányokkal – mutatott rá egy interjúban Bernáth Gábor. A szóbeszéd eredete tehát erre az időszakra tehető, az akkori hatalom ilyen mítoszokkal próbálta leplezni a tényt, hogy a szocializmusnak is megvannak a maga szegényei. Az akkori ideológia szerint ugyanis szegények nem voltak, csak cigányok, de ők saját hibájukból kerültek ilyen helyzetbe. Persze nem elképzelhetetlen, hogy egy-két rászoruló család néhol lebontotta lakása egy részét, és az építőanyagot eladta, ezek az esetek azonban nem általánosíthatók, és nem olyan gyakoriak, mint azt a szóbeszéd sugallja.

Furcsa csavar a történetben, hogy a legendát olyan pesti lakótelepekkel kapcsolatban is mesélték, ahol bizonyítottan nem is voltak parkettásak a lakások. Ladányi János A lakásrendszer változásai és a cigány népesség térbeni elhelyezkedésének átalakulása Budapesten című, 1988-as tanulmányában leírja: a hetvenes évek közepéig cigányok új pesti lakótelepeken egyáltalán nem kaptak lakást; erre csak azt követően került sor, hogy a privilegizáltabb helyzetű csoportok megindultak a város kedvezőbb fekvésű részei felé. Romákat a cigánytelepek lebontása után kezdtek lakótelepekre költöztetni, de új lakásokba csak azokat engedték, akik „megérdemelték”. A romákat, akik „úgyis csak tönkretennék a szép, új lakótelepi lakást”, többnyire a régiek felé irányították. Ha valamelyik roma családot mégis új lakásba költöztették, ők hamarosan továbbléptek onnan, vagy mert nem tudták fizetni a magas rezsiköltséget, vagy mert a modern lakások elosztása nem felelt meg a cigány nagycsaládok életrendszerének.

Lakossági fórumok visszatérő témája

“Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy alig volt ankét, ahol fel ne merült volna (…) a felszedett és eltüzelt parketta esete (40 vitán 37 említés)” – jelenik meg a legenda a Jel-kép című közvélemény-kutatási lap 1980/2-es számában. – “… az ország bármelyik csücskében volt ankét, szinte mindig akadt felszólaló, aki tapasztalta, vagy tudni vélte, hogy a cigányok felszedik és eltüzelik új lakásaikban a parkettát, amiből általában le is vonták azt a következtetést, amit a legrövidebben ‘kár beléjük!’ szavakkal foglalhatunk össze. Tényként leszögezhető: előfordult valóban olyan eset, hogy felszedtek és eltüzeltek parkettát új lakásban. Anyagaink közt van is egy ilyen, enyhén önkritikus elsőkézbeli beszámoló: ‘Akkor a bátyámnál nem volt tűzrevaló, amikor elmentem meglátogatni – honnan hozzunk? Hát az erdőből nem lehet, mert megbüntették 500 forintra – fölszedte a padlót. Utána mit csinált? Hozott egy kocsi homokot, kitöltötte‘ (Resző u. Munkásszálló.) Már ez a rövid utalás is jelzi a valóságos eset összetevőit: az ínséget (nincs tüzelő), a hagyományos, megszokott megoldás kudarcát (nem lehet fát hozni az erdőről), és egy másik hagyományos megoldás vonzását (a földes padlóét). De ez így egy emberi probléma, emberi dimenziókkal. Semmi köze ahhoz az önmagán túlnövő, országos funkcióhoz, amire szert tett, és teljesen független attól is, hogy hányszor történt meg a valóságban ilyen eset. A cigányoknak juttatott parkettás lakások feltehető száma alapján nem sokszor. (A kedvezményes lakásépítési akcióban felépült, igen szerény kivitelű, ún. Cs-házak legtöbbje hidegpadlós.) Érdektelen, legföljebb minimális jelentőségű a valóságban lezajlott parkettafelszedés vagy felszedések. Fontos viszont, mint feszültségek tünete, annak jele, hogy a hírközlő eszközök és a tömegszervezeti propaganda nem tudta össztársadalmilag elfogadtatni a cigányságnak nyújtott támogatást” – írja a tanulmány szerzője, Szekfű András.

Többet mond el a terjesztőkről

A Tényleg.com-on Nagy Pál történész foglalkozott a témával 2016-ban, rámutatva, hogy “a cigányok lakáshasználatáról keringő történeteket a kutatók városi legendának, vándormondának tartják, a civilizációs fölényét reprezentáló többség kisebbséggel szembeni lenézését látják bennük”. Szerinte az ilyen típusú történetek többet árulnak el a terjesztőkről, mint a történet szereplőiről.

Vannak azonban olyan történeti adatok is, amelyeknek a tényszerűsége nem vethető el – folytatja Nagy Pál, és cikkében néhány példát is hoz. Többek között egy 1947-es, a Népjóléti Minisztériumban tartott tanácskozást, amelyen állítólag ez hangzott el Góczán József minisztériumi segédtitkár hozzászólásában: „A közegészsegügyi kérdés mellett nagyfokban sociális kérdés. Ezen irányban történtek már intézkedések pld. Mezőkövesd községben, ahol 11 db. 1 szoba konyhás házat épitettek a cigányoknak. Ezeket a beköltözöttek nem gondozzák, az ablakokat, ajtókat leszedik, és eltüzelik, helyüket piszkos ronggyal tömik be.”

Emellett a szerző idéz még két sajtócikket, és egy bírósági tárgyalást hasonló visszaélésről, amelyekből viszont szerinte sem az nem derül ki, hogy az azokban említett parkettafelszedés valóban megtörtént, sem az, hogy annak esetleges elkövetői valóban cigányok lettek volna. Megemlíti viszont azt, hogy 1997-ben Miskolc-Perecesen maga is járt olyan lakásban, ahol a cigány lakók tüzet raktak és a falak feketék lettek.

Összefoglalásként viszont megállítja: “abban nem kételkedhetünk, hogy Magyarországon voltak példák szélsőséges lakáshasználatra. Néhány esetben ez cigányoknál fordulhatott elő. Az viszont, hogy a cigányok között széles körben elterjedt volna a parketta felszedése és elégetése, valóban nem más, mint legenda” – írja.

Nemzetközi példák

Hasonló történeteket említ To Good To Be True című könyvében Jan Harold Brunvand legendakutató is. Egy angliai szóbeszéd szerint például szociális munkások állami házakban fűvel betelepített szobákat találtak, amit lusta tulajdonosaik azért alakítottak át, hogy a kutyákat ne kelljen sétálni vinni.

Egy svéd legenda szerint jugoszláv falvakból származó bevándorlók tyúkjaiknak földet hordtak a lakásba, a falakba pedig lyukakat vágtak, hogy rokonaikkal kommunikálhassanak, és a telefonon is osztoztak. Nem jártak jobban a Svédországba települt finnek sem: róluk azt híresztelték, azért szedték fel a parkettát, és tettek a helyére homokot, hogy gyerekeiket ne kelljen a játszótérre vinni, a konyhájukban pedig szaunát alakítottak ki. A lappokat azzal hozták hírbe, hogy állítólag nem tudták: a vécét le kell húzni, így amikor a csésze tele lett, ürítést kértek a ház kezelőjétől.

Fotó: fortepan.hu