angelmaker2Többen kérdeztetek már minket a légyfogóból készített halálos arzénkoktélról, most a Verzió emberi jogi dokumentumfilm fesztiválon meg is tekinthettek egy félórás alkotást e gyilkosságokról. Azoknak, akik még nem hallottak a nagyrévi sorozatgyilkosságról: a 20. század elején helybeli asszonyok – élükön a település bábájával – férfiak tucatjait tették el láb alól úgy, hogy arzént kevertek ételükbe, italukba.

Az áldozatok többnyire háborúból hazatért, feleségeikkel kegyetlenül bánó férjek voltak, néha azonban beteg emberek, megunt szeretők vagy gyerekek. Az asszonyok nem féltek a lelepleződéstől, azt gondolták, a mérget nem lehet kimutatni, a kihantolásról pedig talán nem is hallottak. S bár a filmben megszólaló egyik asszony szerint a légyfogó ilyetén használata az országban máshol is bevett gyakorlat volt, mégis Nagyrév híresült el e gyilkosságokról, ugyanis – így a riportalany – egyedül itt rendeltek el teljes exhumálást az eset kapcsán.

A mérgezéses gyilkosságok csaknem két évtizeden át tartottak, és számok eltérőek azt illetően, mennyi áldozatot szedtek – a film szerint 162-t. A rendőrség 1929-ben kezdett nyomozásba, névtelen levelek alapján. Hat asszonyt ítéltek végül halálra, de csak kettőn hajtották végre az ítéletet. A falu bábája, aki a mérget légyfogó papírból előállította, öngyilkosságot követett el. Burka István nagyrévi polgármester két éve még úgy nyilatkozott, az arzénsztori – jól tálalva – akár turistacsalogató lehet, idén azonban egy hasonló újságírói megkeresésre úgy nyilatkozott: inkább helyi adottságokkal csalogatna turistákat. A falu lelkésze arzénmúzeumot javasolt, ami szerinte lehetővé tenné az embereknek, hogy együtt éljenek múltjukkal.

Költők, írók és filmrendezők azóta is szeretik felidézni az eseményeket, valószínűleg a Nagyréven történtek ihlették a Hukkle című, 2002 és 2003 során többszörösen díjazott alkotást is. 2005-ben egy holland-skót-magyar, egyebek mellett Párizsban, Nyonban és Prizrenben is nagy sikerrel vetített, Astrid Bussink által rendezett dokumentumfilm elevenítette fel a történetet – ez az alkotás látható most november 8. és 12. között a Verzió fesztiválon.

angelmaker1A filmben megszólal többek között az a 93 éves Rózsika néni is, akinek a spejzében felakasztotta magát a rendőrség által keresett egyik elkövető. „Itt vannak a szögek. Itt kettő. Meg itt is. … Itt kellett neki lógni. Én ezt apósomtul hallottam, hogy elmesélte, saját testvérje, hogy itt akasztotta fel magát. … Amikor bementem, önkéntelenül mindig arra a szögre néztem. Szóval zavart. Zavart. Utóbb aztán a szög most is megvan. … utóvégre aztán már szalonnát izéltünk … ugye mink itt vágtunk, aztán oldalszalonnát … ott csüngött, aztán vágtuk le. Nem. Aztán megszoktuk” – meséli a végén szinte nevetve Rózsika néni. Szót kap egy magányos alkoholista is, aki nem tudja elmondani, miért jó inni és már csak a tavasz eljövetelének tud örülni, egy idős házaspár, melynek nőtagja nevetve idézi fel, hogy több mint ötven éve csak azért vette el őt férje, mert értett a hálóhoz és a ladikhoz, és hangot adnak jogaiknak korunk helybéli – jógázó és táncházba járó – asszonyai is, akik ugyan más eszközökkel, de ma is nap mint nap harcot vívnak őket néha használati tárgyként kezelő férjeikkel. Ha pedig e háborút elvesztik, elválnak. Mérgezés helyett.