accidental“56 után hallottam… Kaptunk valami 5 kiló tejport. Eljött egy barátnőm, és ittuk a kakaót, amit az amerikai tejporból készítettem. ’Milyen csokoládét főztél bele? Csak nem az amerikai nagymama porát ettük meg?’ Valaki kapott Amerikából ilyen UNRRA-csomagot, aminek megörültek, mert egy nagy dobozban két kiló kakaó volt. Utólag kapták meg a levelet, hogy remélik, rendben megérkezett a halotti por. Elküldték a nagymama porát, mert az volt az utolsó kívánsága, hogy otthon temessék el.”

A fenti idézet Dobos Ilona Paraszti hagyomány, városi szóbeliség című könyvéből származik, és már csak egy humoros formája annak világháború utáni szóbeszédnek, amely a nagymama/nagypapa maradványainak elfogyasztásáról szólt. Egy Dobos által 1981-ben felvett interjú alanya szerint a történetet 1948-49 telén mesélték, amikor sok külföldi csomag érkezett. Akkoriban a tejporon kívül semmiféle élelmiszerpor nem volt, ezeket külföldről hozták be. E csomagokban szerinte levelet nem lehetett küldeni, így fordulhatott elő, hogy a nagymama maradványai előbb érkeztek meg, mint a haláláról és utolsó kívánságáról tudósító levél.

A sztori azonban nem magyar legenda. Jan Harold Brunvand Encyclopedia of Urban Legends című könyvében megemlíti: a folklórban „véletlen kannibalizmus”-ként emlegetett történetet a 70-es években Romániában és az egykori Jugoszláviában is hallotta mesélni. A szóbeszédnek több verziója létezik, bizonyos esetekben kávénak, más alkalmakkor italpornak vagy sütőpornak hitték az európai rokonok a felmenők maradványait. Néha a levél a csomaggal együtt érkezik, de angolul van írva, és azt csupán a főzés/sütés után fordítja le egy jóbarát. Egy másik, Too Good To Be True című könyvében Brunvand megemlíti: egy 1990-es BBC rádióműsorban beolvastak egy hallgatói levelet, amiben egy ausztráliai rokon hazaszállított maradványainak felét fogyasztotta el a család.

A történet alapja egy ősi rítus: amikor is az utódok megölik és ünnepélyes keretek között elfogyasztják a családfő belső szerveit, hogy jó tulajdonságaikat örököljék. Dobos szerint mindez arra mutat rá, hogy napjaink képtelen történetei az emberiség ősi hiedelmeit hozzák vissza új formában, és ennek köszönhetik megmagyarázhatatlan népszerűségüket.

Kinek kellett a nagyi?

runawayA felmenők holttestének bizarr kezeléséről számol be az a szóbeszéd is, melyben a nagymama/nagyapa holtteste tűnik el. A világszerte ismert történetnek magyar változatát is megtaláltuk Dobos könyvében. Ebben a nagymama váratlanul meghal egy siófoki nyaralás során, és mivel a család ragaszkodik az otthoni temetéshez, szőnyegbe csavarják és hozzáerősítik a Trabant csomagtartójához. Hazafelé betérnek egy presszóba, de míg odabent tartózkodnak, a szőnyeget nagymamástul ellopja valaki. Dobos szerint a történet európai eredetű, és a tengerentúlon is európai bevándorlók terjesztették el. A sztori üzenete az azt feldolgozó Dégh Linda folklórkutató szerint az el nem temetett holttesttől való félelem. (A rajzra kattintva egy mexikói változat képregényverziójához juttok.)

Hasonló „véletlen kannibalizmus” a már e fórumon is említett „Holttest a rumoshordóban” című történet is, melynek magyar változatával is megismerkedhettünk a közelmúltban.