A férfiúi terhességről

Időről-időre előkapja valaki a gondolatot, hogy milyen lenne, ha a férfiak hasában növekedne egy gyermek. Az eredmény néha katasztrofális (lásd Junior), néha zseniális, mint A rátóti legényanya. Pedig ilyen van.




terhesferfiA képen látható indiai férfi 36 éves koráig pontosan így nézett ki. Nem túl férfias, ahogy a hasa pontosan olyan, mint egy kilencedik hónapban lévő terhes nőé, de ő valahogy beépítette az énképébe, sőt, semmiféle komplexusa nem épült furcsasága köré. Aztán egy éjjel a helyzet tarthatatlanná vált. Sanju Bhagatot a mentő vitte kórházba, miután fulladozni kezdett a légszomjtól.
 
Az operáló csapat – joggal – úgy sejtette, hogy hatalmas tumorról lehet szó, cisztáról talán, de azt biztosan tudták, a rekeszizmot is erősen feszítő képződményt mindenképp el kell távolítaniuk. Miután az orvos mélyre vágott a hasfalban, először több liter folyadék távozott. Aztán a csapat teljes megrökönyödésére a sebész apró egy kézhez ért. Aztán további csontokat talált, hajat, egy nemi szerv részleteit, végtagokat. Egy karmot növesztett gyermek várt odabent.
 
Sanju ikertestvére. Igen, van ilyen, bár annyira ritka, hogy az amúgy nem éppen felületességéről ismert orvosi anatómiaoktatásba se nagyon kerül be. A jelenség neve: Foetus in foeto, azaz magzat a magzatban. Ikerből ugyanis többféle lehet: egy- illetve két(három, stb.)petéjű. Utóbbi akkor keletkezik, ha két, vagy több petesejt érik be egy ciklusban, és ebből több meg is termékenyül. Náluk érdekesebbek az egypetéjű ikrek. Ennek a legegyszerűbb és leggyakoribb esete, hogy a megtermékenyítés utáni első sejtosztódásnál egyből teljesen kettéválik a két sejt, majd külön folytatják útjukat. Ez lényegében olyan, mintha két sejt termékenyült volna meg, csak azonos lesz a genetikai állomány. Ilyenkor az esetek többségében két méhlepény, két magzatburok, két köldökzsinór keletkezik.
 
Aztán van olyan is, amikor a későbbi szakaszban keletkezik, az iker kifejlődéséhez vezető úton. De előbb egy kis bioszóra. A megtermékenyítés után a petesejt vad osztódásba kezd. A mérete nem változik, csak egyre több sejt lesz benne. Egy idő után egy olyan képződmény alakul ki, ami tulajdonképpen nem más, mint egy nagy gömb, melyet sejtek alkotnak, belül pedig üres. A gömbön van egy meghatározott hely, ahol a sejtek nem egy vékony réteget, hanem egy csomót alkotnak. Ebből lesz maga a magzat, a gömb többi feléből a méhlepény és további magzatburkok. Ha az osztódások során két csomó alakul ki, egyetlen méhlepényben két gyerek fog fejlődni.
 
Néha az egyik ilyen csomó nagyon közel alakul ki a másikhoz, és az bekebelezi. A bizarr, hogy ilyenkor is tovább fejlődik, és a méhlepény belseje helyett saját ikrével, annak testén belül alakít ki olyan összeköttetéseket, melyek táplálják, ellátják oxigénnel. Többnyire teljesen életképtelen lesz és halva születik a gazdatest és parazitája is, de ritkán (tényleg nagyon ritkán, eleddig száznál is kevesebbet jegyeznek az orvosok) megszületik egy gyerek és a benne hordozott szövetcsomó is, ami formára hasonlít egy gyerekre. Néha képes „továbbélni” is a hordozótesttel együtt, azaz maguk a szövetek élnek, sőt növekednek is. Ez történt Sanjuval is. A bent fejlődő szövetcsomók ugyan formára egy csecsemőt adnak ki (fejjel, kézzel-lábbal, szőrrel, ami kell), valójában azonban nem élnek. Olyanok, mint egy hatalmas daganat, felesleges terhet jelentenek a szervezetnek. Agy nélkül és iszonyatos deformációkkal fejlődnek tovább. Aztán eljön a pillanat, hogy a gazdatest nem bírja tovább, és olyan helyzetbe kerül, mint ez a jámbor indiai farmer, aki még hatalmas hasával is meg tudott békélni.
 
Vannak további rendellenességek is, ezek oka egy másik jelenségben keresendő. Ilyenkor nem több szövetcsomó alakul ki, hanem az egyetlen csomó későbbi fejlődése során alakul ki két fejlődési központ. Ezt követően a két központ megint teljesen szétválik és normális ikrek születnek, vagy  egyben marad a két önálló fejlődésnek indult szövettelep. Utóbbi milyenségétől függ, hogy végül sziámi ikrek jönnek-e létre, vagy az egyik központ dominánssá válik és a második ikernek csak egy része alakul ki. Ez utóbbit autoszita ikernek hívják (van egy festmény is, sajnos nem tudjuk a címét és alkotóját, de egy 17. századi németalföldi urat ábrázol, divatos ruhában, amint mutogatja a mellkasából kinőtt gyermeket, de töppedtiker-szarkóma néven South Park epizód is van a dologról – itt meg egy kép egy esetről).

Cikk és videó Sanju Bhagat esetéről az ABCNews-on



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

25 hozzászólás

  1. dd szerint:

    jesszus. ez durva.

  2. Szabolcs szerint:

    Ezek után átrakom az Alien 4-et a dokumentumfilmek polcra.

  3. Ani szerint:

    JúJ!!
    Brrrrrrrrr. Borsódzik a hátamon a hideg.
    A terhesség tényleg olyan Alienes dolog :D

  4. Én szerint:

    először nem értettem, miért csak link volt a második képről…

  5. pox szerint:

    …en meg meg sem szeretnem nezni. Most keszulok ebedelni… :) Viszont a cikk jo.

  6. ib_cyprus szerint:

    Nagyon durvan sokkolo, ezert csak ovatosan:
    http://www.youtube.com/watch?v=lPHLU2c7-sw

    50 perc doku Manar-rol.

  7. matisyahu szerint:

    ez is csak a fejletlen elmaradott országokban történhet meg…….bár India fejlödő, még is az emberek száma miatt megoldhatatlanok egyes problémák pl.:orvosi ellátás

  8. Tünde szerint:

    vannak még furcsaságok a világon.avagy,nagy az isten állatkertje.

  9. BéPé szerint:

    Stephen King: Halálos árnyék :) )

  10. Névtelen szerint:

    Eszméletlen érdekes!!!

  11. Zsuzska szerint:

    Eszméletelnül érdekes!

  12. gerike szerint:

    hú az az uccsó kép az durva én ezt nem mondom el senkinek :D :D :D

  13. H.v.V. szerint:

    Most ez újdonság?
    Nekem is van egy ilyen ikrem!
    Néha kimászik belőlem, és zabál valamit a hűtőből, majd visszabújik belém….
    Újabban rákapott a sörre!
    Mondjuk ez elég gáz, főleg aha rókázik tőle….

  14. Flamen Tenebrarum szerint:

    10: Bépé-nek igaza van. Azt mindenki olvassa el. Mérsékelten alkalmas az okulásra, de nagyon érdekes…

  15. Human Shields szerint:

    Flamen Tenebrarum és Bépé:
    “hogyan magyarázza el King Kongnak hogy éppen az előbb végzett abortuszt a fia agyán”XD
    Szabolcs:
    a Halálos árnyék filmváltozatát és a SP: Gólem nővér c. részt is tedd át a doku-polcra:D

    Amúgy igencsak félrevezető a cím, maga a jelenség parazita iker néven ismeretes az orvosi és az ismeretterjesztő irodalomban (és töppedtiker-szarkóma néven a SP- kultiválók között)

  16. pepe szerint:

    ÉN IS TERHES AKAROK LENNI NEKED EZ HOGYAN SIKERÜLT?:

  17. Timi szerint:

    Ez durva.

  18. Inimma szerint:

    Stephen King: Halálos árnyék
    Ott a főszereplő agyából operálták ki a testvére szemét, haját és pár csontját.

  19. Lümm szerint:

    úristen O.O’

  20. szemüveg szerint:

    A legfantasztikusabb dolgokat , maga az élet produkálja !

  21. nol szerint:

    Sajnos ez nem olyan ritka dolog, persze nem szabad hagyni elharapózni. Először csak eg pici daganatnak tűnik. Engem pont ezzel operáltak a nyár elején.
    A petefészkemben volt egy daganat, amiben haj, meg csontdarabok voltak. Állítólag ezek a daganatok hihetetlen nagyra is megnőlhetnek (mint a fenti eset), nekem még időben kiszedték, de így is golflabda méretű volt. Senkinek nem kívánom.

  22. almosehes szerint:

    Nem tudom, ogy mennyire ritka, de anyu egyik munkatársának is ilyenje volt. Sokszor éreze, hogy valami nincs rendben a szivével, elment az orvoshoz.
    Ott a CT után annyit állapítottak meg, hogy van valami a szive körül, és nyumja. Azt hitték, hogy felgyűlt a folyadék a szívburokban.
    Mikor felnyitották, akkor lepődtek meg, mert egy ki nem fejlődött ikertestvért találtak benne. Hajat, körmöket, fogakat…
    Kivették, azóta jól van, visszament dolgozni.
    Azért nem semmi lehet ezt megtudni. Nem tudom, hogy reagálnék, ha vlem közölné ezt valaki….

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link