Az igazságosztó vonat

Olvasói megkeresést követően jártunk utána annak a vasutas körökben mesélt morbid történetnek, amely szerint egy vonat által elcsapott kisbuszban vasúti átjárókból ellopott vezetékekre bukkantak a rend őrei.




„Még a nyár elején hatalmas késésekkel indultak a vonatok a Déliből Székesfehérvár felé, állítólag azért, mert Tárnok és Martonvásár között elloptak egy rakat vezetéket. Ebben még semmi hihetetlen nincs, csakhogy egy vasutas azt mesélte kábé egy hete, hogy miután helyreállították a rendet, az egyik vonat elütött egy kisbuszt az egyik átjáróban, és láss csodát, a furgonban rátaláltak az ellopott vezetékekre.”

A térségben a nyár elején egy komoly baleset történt, július 3-án a fehérvári vasútvonal Érd felső-Tárnok közötti szakaszán. A szerencsétlenség bekövetkeztekor a sorompókészülék nem működött, és a szakemberek a szándékos rongálást sem zárták ki. A balesetben a sorompó-készülék irányító szerkezete _is_ tönkrement, de a vasúttársaság ezt még aznap pótolta.

Ezt követően július 11-én a Tárnok és Martonvásár közötti vasútvonalon lopták el a biztonsági szerkezet kábeleit, így a két állomás között nem működött a fénysorompó. A vonatok az érintett szakaszon emiatt csak 15 kilométeres óránkénti sebességgel mehettek.

Megkerestük a vasúttársaság sajtószóvivőjét, Kavalecz Imrét, akitől megtudtuk: vasúti körökben tényleg az a hír járja, hogy egy balesetet szenvedő autóban ellopott vezetékek voltak. A MÁV-szóvivő a történetet egy diszpécsertől hallotta, de – mint azt többször is hangsúlyozta – a rendőrségtől a vasúttársaság hivatalosan nem kapott ilyen információt.

Megkerestük a területileg illetékes rendőrséget is, ahol elmondták: a történet második fele, vagyis hogy korábban ellopott vezetékeket találtak volna vonatbalesetet szenvedett autóban, nem igaz.

Tavaly egyébként 140-nél is többször lopták el a biztosítóberendezések kábeleit és légvezetékeket, emiatt 25 milliós kára lett a vasúttársaságnak. Idén eddig 75-ször vittek el vezetékeket a tolvajok, leginkább Somogy-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Pest-, Csongrád- és Komárom-Esztergom megyében történnek hasonló lopások.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

16 hozzászólás

  1. MrDabolina szerint:

    Vonatos történet, nemtom, hogy igaz-e, vagy nem:

    Valamikor nem is olyan régen, egy vonat állt a taktaharkányi vasútállomáson. Egy hűtőkocsi is volt a szerelvényre kapcsolva. Szoval ez észre is vették a helyi bizonyos személyek, és jo fogás reményében szépen ki is rámolták azt…
    Másnapra gyakorlatilag már meg is voltak a tettesek, mert elterjedt taktaharkányon, hogy aki evett a vonaton találhato dolgokbol, menjen orvoshoz, mert azok emberi szervek voltak, amit valamelyik orvosi egyetemre akartak szállítani…

  2. Túró szerint:

    Dabolina, ez naon nagy XD

  3. Geri szerint:

    Kábellopással kapcsolatban:
    “Brazilok” próbáltak optikai kábelt lopni, de nem tudták elvágni ezért a sínekre rakták Majd a vonat több száz méteren leszakította az oszlopról, melyek ki is dőltek, de az optikát nem vágta el..
    (Persze a hülyék nem tudták, hogy az optikai kábel egy gramm rezet sem tartalmaz..)

  4. Én szerint:

    Levágnám a kezét annak, aki lenyúlja a sorompó rezét.

  5. nagyvili szerint:

    Ha már kábellopás:

    A 90-es években egyeduralkodó telefonszolgáltatónknál esett. Optikai kábel még nem volt, a kommunikáció csúcsát egy száz-valahány eres, réz alapú földkábel jelentette, ebből épültek ki a települések közti gerincvezetékek.
    Nos, ebből a kábelből durrantottak meg egy dobbal erre szakosodott emberkék. Le is égették róla a burkolatot a maradékot meg eladták az átvevőben.
    A nap mérlege:
    13 millió Ft anyagi kár – 13 ezer Ft bevétel
    A kábelből talán a legkevesebb tömegszázalékot a réz tette ki, a többi a szigetelés volt. :)

  6. Cor szerint:

    Geri vazze az optikai kábelt szerintem a föld alá szokták telepíteni… föld alatti vezetéktartó oszlopról meg még nem hallottam :D bár lehet hogy a “dakoták” igen

  7. exmv szerint:

    Cor,
    A vasútvonalak mentén az optikai kábelek a felsővezeték tartóoszlopokra vannak felfüggesztve. Nem ássák az oszlopokat a föld alá.

  8. roth szerint:

    MrDabolina, Geri, Cor,

    “bizonyos személyek”, “”brazilok”", “”dakoták”":
    nem lehetne leírni egy sztorit úgy, hogy abban ne cigányozzunk, még “burkoltan” se? Külön súlyosbító körülmény, hogy ezek nem bizonyítottak ha jól értem, így meg pláne csak alaptalanul szítjátok az előítéleteket.
    Amelyik sztoriban nem cigányok a tettesek, ott is mindig megemlítitek, hogy nem cigányok?
    Üdv

  9. robifiu szerint:

    roth,

    hiszed, vagy sem, normál embernek nem jut eszébe az, hogy a feszültség alatt lévő magasfesz távvezetéket egy mezei vasfűrésszel vágja el. gondolom miután esett 20 métert, majd karok nélkül ébredt a kórházban, már neki is megváltozott a gondolkodása.

    …mi inkább suliba jártunk.

  10. MrDabolina szerint:

    roth,

    úgy látom, te is még csak a megasztárban láttál cigányokat…

  11. wasabi szerint:

    Roth, mi jelent az, hogy “cigányozás”?
    Miért kellene hallgatni a származásról?
    Ha a homokba dugjuk a fejünket, akkor sosem fog a cigányság nagyrészét sújtó szegénység, műveletlenség és önmagukat kirekesztő életmódjuk megszűnni.

  12. Adani szerint:

    Olyan legends is volt, h két ember elment kábelt lopni, és a menetrendben megnézték mikor nem jár ott vonat, csak hiba csúszott a számításba, mert egy régebbi menetrendet vittke magukkal, és mikor fent nyiszálni a kábelt jött a vonat és persze rákapcsolták az áramot. 25 KV meg közvetlen közelről nem kellemes.

    Egy másik vonatos legenda. Egy távoli vidéken egy kis faluban volt egy vasutas bizonyos Béla, aki az egész életét a vasútnál dolgozta le, mindenki ismerte, szeretett és megbecsült dolgozója volt a vasútnak, soha nem késett, sose jelentett beteget, mindig hiba nélkül dolgozott. Az állomásfőnök is ha történt valami Béla véleményét kérte ki, és amit Béla mondott az szent volt és sérthetetlen. Béla az égetett szeszekkel is jó barátságban volt, de mivel a munkájára nem voötl panasz szmeet hunytak felette. Ha meg úgx alakult szóltak neki, h Béla holnap 10-kor rutinszerű szondázás lesz. És a szonda soha sem színeződött el, persze a nap végéig bepótolta a kiesett mennyiséget.

    Aztán mikor nyugdíjba ment, az egész falu eljött elbúcsúztatni. Ott volt az állomásfőnök, a polgármester, mindenki, aki számít. Szép hosszú beszédbe köszönték meg Bélának a 40 év alatt elvégzett munkáját, h állítgatta a falu egyetlen váltóját stb.. Aztán felkérték Bélát, h mondjon valami beszédet. Végül hosszas győzködésre:
    -Hát ha már így állunk akkor cska kérdeznék én már valamit. Miért kellett nekem 40 éven át minden vonat kerekét megkalapálni?

  13. miracle szerint:

    Adani, az nem úgy van ám, hogy a vezetékben akkor van áram, mikor jön a vonat!

  14. Adani szerint:

    Lehet, nem értek hozzá, hallottma valakitől és ennyi. De ha nincs forgalom akkor gondolom lekapcsolják, elvégre másképp nem lehetne ellopni a kábelt. Ha tényleg benen van a 25.000 V akkor még azelőtt agyoncsapná, h hozzáérne ( elég ha csak kb. 2-3 centire megközelíti).

  15. Mycurka szerint:

    Ezt nem értem. Mi az, hogy minden vonat kerekét megkalapálni?

  16. zsandár szerint:

    megkalapálni=megnézni hogy nem repedt-e a kerék
    aki ezt a munkát végzi, ki van okítva mikor milyen visszhangot hall
    vagyis a sztori szerint ő csak kalapált, de fogalma se volt hogy mér
    tehát ha egy repedt kerék is lett volna, ő nem vette volna észre, és ha megtörténik a baj, 40 évet máshol húzott volna le:)
    vágási?:D

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link