Aranyt a tankönyvekből a nemzeti ellenállás és a költői helytállás megtestesítőjeként ismerjük, aki a legenda szerint Őfelsége 1857-es látogatásakor megírta a zsarnokság elleni balladáját, amit azonban a cenzúra sokáig nem engedett megjelentetni. Az Irodalomtörténet című szaktudományi folyóirat friss számában azonban Milbacher Róbert pécsi kutató olyan értelmezéssel állt elő, amellyel szerinte feloldható Arany lojalitást reprezentáló Köszöntő-dala és a királyellenességet közvetítő híres ballada közötti ellentmondás – mutat rá cikkében Murányi Gábor.

Az irodalomtörténet-írás már jó ideje tisztázta: A walesi bárdok születésének fent ismertetett verziója csupán legenda; nem igaz, hogy Arany a költeményt 1857-ben, a császárlátogatás évében írta meg. A bárdokat újraértelmező Milbacher szerint az elsőként 1863 novemberében “óangol” balladaként közzétett művet valójában egy 1859-es Széchenyi István-pamflet ihlette. A ballada első részének gondolatmenete és szóhasználata híven követi a gróf szóban forgó írását, a “koronád legszebb gyémántja” szófordulat például előfordul a Széchenyi-pamfletben is. Irodalmárok egy része szerint a költemény írásképe alapján feltételezhető, hogy a félbehagyott balladát Arany az uralkodóval való első kiegyezési kísérlet kudarcának tekinthető 1861-es országgyűlés után fejezte be.

Milbacher azonban mindezek ellenére nem kívánja a nemzeti ballada “jogos toposzát” megkérdőjelezni. Szerinte a ballada “azt a folyamatot mutatja be, ahogyan az önmagát »jó királyként« értelmező Edward” éppen a bárdok elbeszélésének, felvilágosításának következtében döbben rá, hogy “őt bizony bűnös zsarnoknak tartják”, összeomlásig vezető bűntudata pedig nagyon is emberi. Ez – az irodalomtörténész értelmezése szerint – a maga korában egyfajta Deák-párti kiegyezéses üzenet is lehetett a költőtől Ferenc József címére.

A teljes cikk elolvasható itt.