2006. jún. 28.
Újabb partra vetett szörnyek
zoonAz alábbi, barátságos kinézetű kreatúráról készült fotót már több olvasónk is beküldte, hogy derítsük ki: mi ez a partra vetett, mumifikált tengeri szörnynek látszó teremtmény?
A képen látható Fídzsí Sellő (Feejee Murmaid) névre keresztelt „lény” Juan Cabana szörnykészítő művész kreálmánya. Ilyen sellőket Cabana mellett még Sarina Brewer és Mark Frierson művészek is készítenek, de Cabana teremtményei a legdrágábbak: egy 6 lábas példánya például 6000 dollárért kelt el az interneten, a fotón látható szörnyért pedig 637 dollárt fizettek az eBayen.
Külön érdekesség, hogy a művész – illetve az, aki eladta az eBayen a sellőt – az aukciós szájton azt írta: a mumifikált tengeri szörny tetemét a floridai Tampa egyik tengerparti szakaszán találta. Állítása szerint a helyszínen akkor rajta kívül csak egy nő volt jelen, aki azonban – elszörnyedve a látványtól – hamar elhagyta a strandot. Ő maga hazavitte a fura kreatúrát, majd – megvizsgálva azt – megállapította, hogy a húsa, fogazata, állkapcsa, koponyája 100 százalékig valódi. Az eBayen kínált „nem azonosított” halról a felajánló azt állította: noha mumifikált, különféle kémiai anyagokkal lett kezelve, ezért nincs halszaga.
Cabana munkája ugyanolyan művészi alkotás, mint az ugyancsak e-mailben terjedő, s a rejtélyes chupacabrához hasonlított szörny, amely – bár azt terjesztették róla, hogy a cunami sodorta partra – valójában Jordu Schell hollywoodi filmes szakember munkája.
Cabana többi szörnyét itt tekinthetitek meg.
Címkék: szörny, fake, kriptozoológia, fotóMegosztások: , Megosztom az iWiW-en


Már első ránézésre is viccnek tünt
egyébként van ilyen
persze, hogy van pistike, csak örökéletű, és sosem veti partra a tenger.
Igen, ilyen van, ha nem tudnátok. Én vagyok az.
truth: IDDQD?
Daryl Hannah nem volt a képek között… lehet, hogyő igazi?
Murmaid helyett Mermaidot írj (az első sorban)
Rengeteg ilyen kollégám van!
Engem az érdekel, hogy a tengervízben hogyan mumifikálódik egy ilyen lény? Vagy a tenger már maga olyan sós, hogy a só miatt eltávozik belőle a nedvesség?
Aki ezeket beveszi azok hülyék , né csak nézzétek a képeket , hanem olvassátok is ami alatta van!!!:D;)
Ilyen szörnyet mintha láttam volna már… ÁÁÁÁÁÁ megvan hol!!!!! A mamám pöcegödörjében!!!
azt kérdezi a többi barátnőm hogy igaziake a szörnyek és még mindig élnek-e és ha lehet mutas még képeket róluk ! írj vissza! és küldj!muszáj vissza írnOD!
Ezek a szörnyek műalkotások, sosem léteztek!
De másmilyenek vannak, pl. óriáskalmár.
Óriás tintahalnak is nevezik, krakk-nak , meg
kráken -nek is!
A polip rokona, csak +2 karja(csápja) van,
ami sokkal hosszabb, mint a többi 8.
20 méter, 20 tonna a kifejlett kb.
De mélytengeri állat.
de a google-be beírtam h sellő akkor miért ez jelent meg? és eggyáltalán ilyen létezett? ha igen akkor már kipusztultak az ilyen lények?vagy meik tenger-ben találtátok? mélyen ?stb!
Gyerekek, ez kisértetiesen hasonlít egy páviánkoponyára, haltesttel
Wááá most h mondod..mintha én is tegnap ilyet láttam vna a PANEL LAKÁSUNKBAN a wc-ben…asszem egyszer-kétszer rám is kacsintott. xD sztem akar tőlem vmit…jah és éjjel egy UFO is meglátogatott a szobámban..szal…hihetetlen h van aki el is hiszi..pfff…
Sziasztok!
A Szörnyek oldalt nézegettem és ott láttam egy képet egy kutyárol aminek ember kinézete volt és a kölykeivel van.Így találtam meg ezt az oldalt.Ez a kép igazi?Mi ez?
ebay seller : seamystery
Kitti mielőtt hülyeséget irsz olvasd el a szöveget is, ezek csak műalkotások! Az az emberkutya is az én is olvastam róla, szobrász készitette!
(én ilyeneket szoktam enni a halászlében xD)
NA MEG ILYEN HIHETETLENSEGET NEM LATTAM EZ NEM IGAZ
Ezek sajnos csak műalkotások,de Újzéland partjainál tényleg kivetett egy dögöt az óceán. Kb.40 méter volt a karjai fesztávja.Ez egy mély tengeri kalamájó,(tinta hal) volt.1000- 5000 méteren él.
Na ez nem semmi!
na jó ez bizar
szörnyek nem léteznek nagy fasság aki hisz bennün az egy noob
minden szempontból a szörnyek létezése LEHETETLEN!
Ausztráliában egyszer egy hatalmas kupacot sodort partra a víz. Ez is egy ismeretlen élőlény, tengeri szörny volt, aztán kiderült, hogy oszladozó bálnatetem.
anád de nagy faszság lene ha igazi lenne =)
what language is this?
Szia barátaim. Szeretnék -ni csinál interjú. Legyen szíves kapcsolat én ha érdekelt.
mr.juan_cabana@yahoo.com
szeret nék selöleni denem találtak csak valaki beöltözötéscsak aszememel látnám
nem is em majd ha csak látom ez egy oriás nagy mese:D
ezek tök jók
vagány
ez énszerintem félig hal félig sellö ha léteznek.
ti hallotátok hogy valahol nemrégiben egy 2m sellö,hal,ember,formájú lényt sodort ki a víz a partra??nagyon durva volt.ez az a veboldal:www.sellomese4ever.eoldal.hu/oldal/vajon-tenleg-leteznek-sellok_
ezt muszáj megnéznetek higyétek el,tele lesz tölle a gatyátok:)
ez mind mese óriási hülyeség …….. istenem mért vannak ily hülye oldalak???
sellök meg nem léteznek csipkerózsika!!!!!
csak a mesébe
szerintem ez csak egy babu
ha tenyleg leteznek akkor bizonyitsag be
Tényleg hasonlít egy mélytengeri lámpáscsápú halra, de azok kisebbek és csak 1-2 miliméter vastag a foguk. Ez egy jópofa kreatúra.
szerintem igaz de nagyon rusnya.
egyszerűen hihetetlen..szörnyüen rossz.
Szerintem igaz mert mar mas oldalakon is lattam kepeket.
ez hülyeség!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
szerintem nem igaz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Én mindenütt ilyen hülyeségeket hallok meg olvasok de azt belehet ismerni hogy vannak ilyen deformált szörnyek
kamu
Vicces bábok és nem más.
ez sellő????? de tényleg ha nem,sellő ne bolondítsatok, mert 2.-as vagyok csak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
lol zloi noobok csak játékban vannak te kocka….
ezen kívűl nincs ré okunk hogy azt mondjuk”nincsenek szörnyek”
szörnyek tényleg nincsenek…de ismeretlen élőlények mindig felbukkannak…
pl az a sellő amiről előbb beszélt valaki az egy hegedűs rája volt ami egészen eldeformálódott az evolúció során….valószínűleg olyan értelmes akart lenni mint mi xD…
de az a halas kép az a haélfej….azt még a hülye is tudja hogy egy szobor amit pár hülye befestett….
és aznkívűl azért vannak ilyen “vicces(ez egy kicsit irónikus szó)”sörnyek” a parton mert az emberiség még nem járta be az egész óceánt,sem a mélyebben fekvő állatokat…pl.:a nagy megalodon(óriás cápa)még talán élhet csak éppenséggel nem 100 méterrel a víz alattt hanem sokkal mélyebben,hisz minnél nagyibb annál jobban megél a sokkal mélyebb vízekben…az óriás polip…remélem olvastátok az óriás 8 karúról azt a regényt…nem most kivételesen nem ember vezette hanem tényleg létezhet)ett) egy jó nagy polip ami rohadt mélyen van…nah ennyi sziaztok!:)
Zoli* “nincs RÁ*”
“Legyél az első az ismerőseid közül akinek ez tetszik.”
Ezzel a mondattal volna egy apró jelentéstani problémám: Lehetek én az első, akinek tetszik, de lehetetlen, hogy én legyek az első az ismerőseim közül, akinek tetszik, mivel NEM VAGYOK AZ ISMERŐSÖM!!!