Hogyan mondj fel főnöködnek?

Valódinak és stílusosnak mondott felmondólevél, amely ugyan több helyen is erősen sántít, túlspilázott, de mivel többen kértétek, utánakapartunk a történetnek, melyet maga a vállalat is tagad.




Valódi felmondó levél az amerikai Zantex Computers egy alkalmazottjától, akinek a főnöke napokkal később szintén felmondott.

Tisztelt Mr. Baker,

… Azért vettek fel, mert járatos vagyok a számítógép-hálózatokban, Önt pedig látszólag azért, hogy elszórakoztassa az alkalmazottakat, valamint személyemet, ahogy a századik alkalommal próbálja megérteni a “kivág-beilleszt” fogalmát. Soha nem fogja megérteni a számítógépeket. Egy olyan egyszerű fogalom, mint a bináris még mindig túl sok lehetőséget nyújt Önnek. Azt sem fogja soha megérteni, hogy miért utálják az emberek, de megpróbálom elmagyarázni, bár annyira fogja megérteni, mint azt, hogy mi az az IP cím. Csillogó új számítógépének több személyisége van, mint Önnek. Egész nap a házban járkál, hibákat keresve másokban. Jólöltözött oktalan kinézete hasznos volt, amikor jelentkezett az állásra, de most, hogy felelősséget kellene vállalnia valamiért, áthárítja túldolgoztatott beosztottakra, reménykedve, hogy tudásuk fedezi az Ön alkalmatlanságát. Az igazgatói fejlődés világában Ön a kékes-zöld alga, amit mindenki felzabál és kinevet. Mivel valószínűtlen, hogy a helyzet egy teljes homloklebeny-metszés nélkül megváltozna, kénytelen vagyok benyújtani felmondásomat. Lenne azonban néhány búcsú gondolatom.
 
1. Ha egy munkaadó felhívja ajánlólevelet kérve, a törvény tiltja, hogy lejárasson. A legártóbb, amit mondhat, hogy “Nem nyilatkoznék”. Az elkövetkező évek során barátaim ellenőrizni fogják véletlenszerű hívásokkal, mert tudom, hogy magától képtelen lenne őszinte emberként viselkedni.

2. Ismerem a rendszer összes kódját, jelszavát, s tudom, hogy milyen jelszavakat használt az elmúlt öt évben. Ha megpróbál okoskodni, publikálom a “kedvencek listáját”, melyet elmentettem a többi “hasznos” állományával. Úgy gondolom, hogy a cégvezetés nem tekint jó szemmel a “homo”, “szex” és hasonló szavakra.

3. Amikor kölcsönkérte a digitális kamerát, hogy “lefotózza az anyukáját”, elfelejtett szólni, hogy közben lefényképezi önmagát is meztelenül a tükörben. Aztán, hűen műszaki-idióta személyiségéhez, elfelejtette letörölni őket. Legyen elég annyi, hogy még soha nem láttam ilyen különös tetteket ketchupos üvegekkel, de biztosíthatom, hogy egy csodálatos ajánlólevél elkészültéig biztonságos helyen kerültek tárolásra. Az ajánlólevélben kérem használjon helyesírás-ellenőrzőt; utálom kijavítani a hibáit. Köszönöm figyelmét, s az ajánlólevelet kérem az asztalomra holnap reggel 8 óráig. Ha egy szót szól erről bárkinek, az összes visszataszító, eltorzult mániája nyilvánosságra kerül. Soha ne próbálj kibaszni a rendszergazdával. Miért? Mert ő tudja, hogy mivel töltöd azt a sok szabadidőd!

Nagyszerű és dicső napot Önnek,

Cecelia

A fenti felmondólevél évek óta kering a világhálón, a Snopes szerkesztői például 2001-ben botlottak bele először. A mail az évek során többször újra felbukkant, úgy, hogy miközben a címzett a legtöbb esetben – de nem mindig – ugyanaz a személy volt (Mr. Baker), addig a munkatárs más-más néven szerepelt (pl. Ted Brewer, Daryl Brewer, Jack Cook, Adrian, Cecelia). A levelekben – főleg a korai verziókban – még nem volt nevesítve a vállalat, de a későbbiekben többször nevezték néven a céget, nevezetesen a Zantex Computerst.

Ilyen nevű vállalat tényleg létezik az Egyesült Államokban, méghozzá Floridában, és használt számítógépek értékesítésével foglalkozik. Meglehetősen kis cégről van szó, jól mutatja ezt, hogy többnyire az ominózus felmondólevelek jönnek fel, ha a társaság nevét internetes keresőkbe bepötyögjük. A Snopes megkereste a vállalatot, ahol elmondták nekik: a Zantexnek nincs ilyen komoly vállalati struktúrája, ezért is elképzelhetetlen, hogy náluk történt volna meg ilyesmi.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

10 hozzászólás

  1. Annó szerint:

    Anno, a 80-as években beírt egy vevő a sarki közért panaszkönyvébe. Hogy igaza volt-e, vagy sem azt nem tudom, de a válasz, amit először a bolt vezetőjének kell megadnia, így hangzott:
    “A panaszát nem fogadom el, maga egy hülye, ugyanezt mondják a munkahelyén is.”
    Az említett panaszkönyvi lapot saját szememmel láttam, anyám akkoriban az egyik közért vállalat hálózat-felügyeletén dolgozott, és eléggé el nem ítélhető módon hazahozta, a papírt.

    (Az már külön történet, hogy a vétkes boltvezetőt nem lehetett megbüntetni, valami vállalati pártfunkci volt.)

  2. Black89 szerint:

    nah ez szép :. Most ez tényleg igazi ?? Mert ilyet csak a viccekben tudok elképzelni :)

  3. Zoli szerint:

    Ez a felmondólevél mintha egy egyszerű részlet lenne a pokoli operátor naplójából:
    http://szabilinux.hu/moka/pokoli_operator.html

  4. Godefroy szerint:

    ezt a szöszenette már 97 ben is olvastam de ugy látszik minden új egy újszülötnek.

  5. zSÓKA szerint:

    vICCNEK MODOROS, KOMOLYNAK SZÖRNYEN DURVA.

  6. Mahoni(POR)((Pok.Op.Rajongó)) szerint:

    Kísz…Apokoli operátor az Isten!!!!

  7. Balázs szerint:

    Laza.

  8. Skrabi szerint:

    szerintem, ezzel valaki megírta a pokoli operátor utolsó utáni napja után következő napot:D

  9. Névtelen szerint:

    =p09iijujyul;/’
    6yujiklo;p[‘
    tgyhuyjiolok,lop. lp.olk,;//

  10. Hajnya szerint:

    Vajon milyen szinten volt tele a hócipője a levél írójának ahhoz, hogy ezt így leírja?

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link