Nehéz nyelv nincs, legalábbis a tudomány ugyanúgy nem foglalkozik az egyes nyelvek könnyebb vagy nehezebb voltának kérdésével, mint – idézi Nádasdy Ádám nyelvészt a cikk szerzője – a biológusok annak kutatásával, vannak-e a többinél éhesebb állatok. Anyanyelvét a világ bármelyik egészséges kisgyereke nagyjából ugyanannyi idő alatt sajátítja el, hiszen az újszülöttek hangképző szervei és agysejtjei egyformán alkalmasak bármely nyelv elsajátítására. Ha lennének nehezebb nyelvek, az érintett vidékeken a gyerekek később kezdenének el beszélni.

A cikkben megszólaltatott nyelvtanár, Szlobodáné Zsengellér Katalin szerint a magyar „nem nehéz, csak más.” A zavaró sajátosságok között előkelő helyen említi az alanyi és a tárgyas ragozást, továbbá az igekötők használatát. Tudni kell, mikor tapadnak az igéhez, és mikor kerülnek távol tőle, de arra is ügyelni kell, hogy a több más nyelvben is meglévő befejezettséget a magyar az igekötőkkel érzékelteti: nem mindegy, hogy “intéztünk” valamit vagy “elintéztük”. A magyarral ismerkedők helyzetét az is megnehezíti, hogy a szavaknak – mint Nádasdy mondja – sok ragozott, képzett alakjuk van.

Az idegen nyelvek nehéz voltát fontolgatva Nádasdy elismeri, hogy tudományos szemmel nézve érdekes kérdés lenne, de valójában a nyelvészek egyelőre nem találtak a többinél “logikusabb” nyelvet. Az viszont sokat segít a nyelvet tanulónak, ha ismerős szavakkal, szabályokkal találja szembe magát. A hollandoknak németül, a lengyeleknek csehül tanulni köztudomásúlag könnyebb, mint nem rokon nyelvet. Természetesen ez is a magyar ellen szól, amely legközelebbi európai rokonától, a finntől is oly régen különvált.

Nehéz megítélni, hogy vannak-e olyan nyelvek, amelyek nem pusztán akkor nehezek, ha távoli nyelvcsaládok ismerői közelítenek hozzájuk. A magyar tárgyas ragozáshoz mérhető egzotikumokkal jó néhány más nyelv is büszkélkedhet. A kínai írásjegyeken túl Nádasdy példái közé tartozik az arab és a héber nyelvnek az a sajátossága, hogy a mássalhangzók hordozzák a szó alapjelentését, a magánhangzók csak árnyalják azt. Így az arabban a k-t-b hangsor az írást jelenti, ezen belül a “kitáb” a könyvet, a “kátib” az írnokot, a “maktab” az irodát. Extra kellemetlenségeket okozhat a nyelvtanulóknak továbbá az angolban a kétféle múlt idő finom megkülönböztetése, az oroszban a folyamatos és a befejezett igealak vagy a német der-die-das, azaz a hímnem-nőnem-semleges nem közismert buktatói.

Épp a nyelvtani nem hiánya viszont a magyartanulás egyik könnyebbsége. Kiss Jenő nyelvész további példákat is sorol a magyar könnyű megtanulhatósága mellett érvelő, 1971-es tanulmányában. Egyszerű – mert túlnyomórészt a kiejtést követi – a helyesírása. A szóhangsúly sem gond: mindig az első szótagon van a nyomaték. Persze ennek az éremnek is két oldala van: a csodálkozó külföldiek eleinte bele is sétálnak abba a csapdába, hogy a magánhangzók ékezeteit hangsúlyjelnek vélik.

Illusztráció: Bődey János