A berlini tévékereszt

marinov

Berlinben hallottam, hogy a TV-toronyra eredetileg gömb helyett kockát akartak, de rájöttek, hogy kereszt lenne az árnyéka, a komcsik meg utálják a keresztet, így lett inkább gömb – írta az Urbanlegends.hu egy olvasója. Utánakapartam a legendának.



berlinitorony2A berlini tévétorony már megépítése során sokkal több volt, mint egy adóállomás – sokan egyfajta politikai szimbólumként tekintettek rá. A munkálatok hosszú vitát követően 1964-ben kezdődtek, az Alexanderplatzon. Ötvenhárom hónapra volt szükségük a keletnémeteknek, hogy elkészüljön a monumentális, antennával együtt 368 méter magas mű, mely a mai napig áll – és évente megközelítőleg egymillió látogatónak mutatja be Berlint.

A tévétoronyról rengeteg anekdotát mesélnek a helyiek. Az egyik legismertebb szerint ha a nap megvilágítja az építmény tetején lévő rozsdamentes acélgömböt, egy kereszt rajzolódik ki rajta. Ezt a jelenséget nevezték el a helyiek a pápák bosszújának, utalva az ország ateista és egyházellenes berendezkedésére.

Egyesek azt is tudni vélik, bár erre semmi bizonyítékuk nincs, hogy az építészt az átadást követően a Stasi elfogta, és sokáig faggatta arról, vajon szándékosan követte el a „szentségtörést”. Egy további legenda szerint a szocialista vezetés végül azzal zárta le a vitát, hogy az nem egy kereszt, hanem egy plusz a szocializmusnak.

berlinitorony1Christoph Drösser legendavadász szerint a különleges fényvisszaverődés valóban csípte a szocialista vezetés szemét, de szándékosságról és az építészek meghurcolásáról szerinte szó nincs.

Megemlíti azonban, hogy az épület ünnepélyes avatására az elkészítésben részt vevő építészeket nem hívták meg, és egyikük – Fritz Dieter – ezt a fénykeresztre vezette vissza.

Alaptalan Drösser szerint az a híresztelés is, miszerint a pártvezetés a jelenség miatt komolyan gondolkodott az épület elbontásán.

A tévétorony jelenleg szünetelteti egyházi adását: a focivébére idejére a torna egyik főszponzora, az épület tulajdonosa, a Deutsche Telekom magentapöttyös labdába öltöztette a gömböt.

- A torony honlapja
- Adatok és történet a Wikipediáról
- Műholdfelvétel a toronyról

Címkék: , , , ,



Megosztások: , Megosztom az iWiW-en

5 hozzászólás

  1. pox szerint:

    The Legendary Pink Dots… :)

  2. nevemen szerint:

    eredetileg a pécs városi karácsonyfájáról akarták a vörös 5ágú csillagokat a toronyra, csak még nemtudták, hogy a t-mobil, már azt is rég megvette és évekre előre bebiztosította a város karácsonyfájának a “mindenttudó magenta karácsonyfadíszeket”
    szegény komcsik nemhogy a világuralomról lemaradtak, még ezt is elszúrták…ej-ej

  3. kovácspistike szerint:

    persze meg a vörös csillagocskád horgolkereszt-ányékot vetett volna, miii? :D

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Hirdetés