2005. dec. 16.
Legendaépítés felsőfokon
marinovAz alábbiakban nem egy legenda leleplezésről, hanem tudatos felépítéséről lesz szó. A nemrégiben megjelent Eltérített márkák című könyv a „The Blair Whitch Project” („Ideglelés”) című közepes horrorfilm példáján mutatja be, hogyan lett egy sztárok és borzongató jelenetek nélküli, szinte vizsgafilm minőségű anyagból 241 millió dollárt hozó kasszasiker – a tudatos és precíz legendaépítésnek köszönhetően.
Az alábbiakban nem egy legenda leleplezésről, hanem tudatos felépítéséről lesz szó. A nemrégiben megjelent Eltérített márkák című könyv a „The Blair Whitch Project” („Ideglelés”) című közepes horrorfilm példáján mutatja be, hogyan lett egy sztárok és borzongató jelenetek nélküli, szinte vizsgafilm minőségű anyagból 241 millió dollárt hozó kasszasiker – a tudatos és precíz legendaépítésnek köszönhetően.
A film készítői az alacsony költségvetésből eredő pénzszűkéből előnyt kovácsoltak: marketingkampány helyett a nagy ötletet dobták piacra – az „Ideglelés” mitológiáját. A mozifilm marketingstratégiájának legradikálisabb eleme az volt, hogy a premier előtt már két évvel elkezdték a kampány előkészítését, a városi legenda elhintését. Nem a filmmel kapcsolatos üzeneteket terjesztettek, hanem a helyszínnel kapcsolatos kérdéseket hintettek el: tényleg létezett a blairi boszorkány, és a keresése közben tényleg meghalt három egyetemista? Ahelyett, hogy a szokásos ismertetőkkel a történet nagy részét a közönség elé tárták volna, a pletykaéhségre alapoztak. A hírverést apránként építették ki, a marketingszakmában csigalassúságnak számító ütemben.
A marketingcsapat később óvatosan, ködösítéssel gyorsította fel a mítosz terjedését: nem lehet pontosan tudni, hol húzódik a dokumentumjelleg és a fikció közötti határ. Az első klipeket nem előzetesként, hanem egy dokumentumfilm leleteként mutatták be. Mielőtt egyetemi filmklubokban vetítették volna a filmet, háromfős promóciós csapatok az „eltűnt” filmeseket kereső fiktív hirdetésekkel plakátolták ki az egyetemi épületeket.
1998-ban a készítők elindítottak egy honlapot. A film „legitimitása” ekkor fejlődött a legtöbbet, s a viták során még inkább terjedt a film mítosza. Később az Artisan filmforgalmazó cég „bizonyítékokat” juttatott el az üggyel kapcsolatban az „Ideglelés” honlapjára: álinterjúkat rendőrségiekkel, néhány oldalt az „eltűnt” filmesek naplójegyzeteiből. Készült egy „dokumentumfilm” is, amit néhány nappal a film bemutatása előtt, a késő éjjeli műsorsávban sugároztak. Az áldokumentumfilm nemcsak tovább fokozta a film mítoszát, hanem azt is elérte, hogy a nézők úgy érezzék, különleges információ birtokába jutottak.
A filmet a filmszakmában teljesen szokatlan módon negyven egyetemi filmklubban mutatták be. Miután a Sundance filmfesztivál műsorra tűzte a filmet, a filmesek a Utah állambeli Park City környékén kihelyezték „Eltűnt, keressük!” feliratú plakátjaikat. A leleményes ötlet bevált. A fesztivál után az Artisan megvette a film forgalmazásának jogait.
A készítők a bemutató előtt egy héttel a film honlapját használták elsődleges médiumként a reklámozásra. Ám az „Ideglelés” sikere nem teljesen az internetnek köszönhető. A két filmes, és később a forgalmazó is hagyta, hogy a média felkapja a témát; egyre többen foglalkoztak fele – netes honlapok, kábeltévés csatornák, független magazinok, rádiók és végül a legfontosabb televíziós csatornák és napilapok is. Az Artisan a bemutatóig szűk körű vetítésekkel tartotta fenn az érdeklődést. Hosszú sorok alakultak ki, a film telt házak előtt ment, ami tovább erősítette a nyüzsgést.
A könyv szerzője, Alex Wipperfurth rámutat, hogy az „Ideglelés” cselekménye megdöbbentően hasonlít egy korábban készült film, a „Last Broadcast” történetéhez. Utóbbi egy kábeltévén futó show stábjáról szól, akik Pine Barrens környékén keresik Jersey rémjét. A stáb tagjai egyenként eltűnnek vagy gyilkosság áldozatává válnak. Utolsó forgatásuk borzalmas anyagát valakik megtalálják.
A hasonlóság ellenére a „Last Broadcast” nem futott be olyan karriert, mint az Ideglelés, talán éppen azért, mert a szerzők nem hintették el előre a Jersey réme és az eltűnt stáb hírét. Bár jó honlapot készítettek és ravasz marketinggel támogatták a filmet a fesztiválokon, ezek csak a kész film promócióját szolgálták. John Hegeman, az Artisan marketingese, akinek nagy szerepe volt az „Ideglelés” terjesztésbeli sikerében, azt mondta: „Ennek a filmnek a marketingje utánozhatatlan, mert a sztárok már nem állnak össze ugyanígy.”
The Blair Witch Hunt
Eltérített márkák
Megosztások: , Megosztom az iWiW-en
tény;én befostam tőle… és nem voltam benne biztos, hogy kamu, vagy nem az, vagy… mi???
szal odab@sz,…
a moziban meg a tévében minden kamú. még a dokumentumfilmek is. Egészen egyszerűen mert tényleges dokumentálásra nincs mód. A népszerű krasnogorsk riporterkamera egy felhúzással kb. fél percig jár, de a villanymotorosok sem mennek tovább egyhuzamban, mint 2-3 perc, mert ennyi film fér bele! Utána két perc szünet amíg újratöltik. Ilyen körülmények között kizárólag megrendezett jeleneteket lehet fölvenni! Még az állatokat is “szerepeltetik” a természetfilmesek, hangokkal, szagokkal izgatják, hogy pont akkor és ott legyen akció, amikor és ahol a felvevőgép felberreg. Szóval ne higyjetek el semmit a moziban, ez szórakozásnak talán jó, de a valósághoz tuti semmi köze nincs.
Hozzánk már akkor ért el a dolog,amikor odakint lefutott az őrület és mindenki képben volt. Így maga a film, egy elég satnya áldoku-horror szintjére süllyedt. Vicces volt, hogy a félelemtől remegő arcok saját magukat vették alulnézetből. (Ez például elég hihetetlennek tűnik.)
Sokkal jobban megrendezett áldokukat láttam magyar és cseh rendezőktől. (Wapra-jelentés, Az igazi Mao, Olajfalók)
A mozilátogató közönség undorral fordulna ki, ha egy ótvaros VHS-t vetítenél ki neki 3×4m-esre. Egyébként a videokamerák betegsége az akku, egy akkuval kb. fél órát lehet fölvenni, a többi üzemidő elmegy beállítgatással, képkivágás kereséssel (elektronikus kereső!) meg más efféle bohóckodással. Ezért expedíciós körülmények közt reneszánszukat élik a keskenyfilmkamerák. Kicsik, könnyűek, szélsőséges körülmények közt is üzemkészek. A Kodak, a Fuji és a Sveta újra gyárt és forgalmaz nyersanyagot.
Ha jól emlékszem, akkor az nem csak analóg filmekről volt szó. Hoppá: ezt találtam az oldalon: “Students from the University of Maryland’s Anthropology Department discover a duffel bag containing film cans, DAT tapes, video-cassettes, a Hi-8 video camera, Heather’s journal and a CP-16 film camera buried under the foundation of a 100 year-old cabin. When the evidence is examined, Burkittsville Sheriff Ron Cravens announced that the 11 rolls of black and white film and 10 HI8 video tapes are indeed the property of Heather Donahue and her crew.”
Nekem egy kicsit soknak tűnik a 10 HI8 kazetta. Baromi sok. De mindegy, hiszen csak egy ócska urbanlegend, a fele sem igaz.
Zseniális marketingkampány, le a kalappal a készítők előtt. Szükségük is volt rá, hisz melyen forgalmazó vállalt volna be amúgy egy ilyen rémisztően rossz minőségú filmet? Csak csodálni tudom őket az ötletért, a megvalósításért. Felismerték az internet mindenhatóságát. Ja, és szerintem a film is nagyon jó, habár moziban rendesen tengeribetegséget lehet kapni tőle
)
[...] Eddigre azonban már hatalmas tábora volt az LG15-filmeknek, a YouTube közvetítésével milliónál is több ember ismerte meg a lányt és gondjait. A bevetett gerillaeszközöket látva sokan boszorkányt kiáltottak, és a Blair Witch Project-szerű előkészületekről beszéltek. [...]
[...] Eddigre azonban már hatalmas tábora volt az LG15-filmeknek, a YouTube közvetítésével milliónál is több ember ismerte meg a lányt és gondjait. A bevetett gerillaeszközöket látva sokan boszorkányt kiáltottak, és a Blair Witch Project-szerű előkészületekről beszéltek. [...]
Eldönteni ugyan nem tudtam, h valóság -e, vagy megrendezett horrorfilm, amit láttam, mindenesetre maga a film szörnyű. Másfél órán keresztül már sem történik, mint hogy bolyonganak, ijedeznek, hisztiznek és sikítoznak… Egyébként a “beetetést” remekül végezték, egy kész, “szilárd alapokon álló” helyi legendáat terjesztettek el
Emlékszem még mekkora felhajtás volt a filmmel kapcsolatban. Minden ismerősöm szerint ez valóság volt, hiába magyaráztam nekik,hogy ez csak marketing, meg nézzenek már utána jobban, nem hitték el…jól múködött a legendaépítés:)
Egyébként a filmet a felétől már terekve néztem, valahogy végig kellett nézni ha már kihoztam a tékából