2005. szept. 15.
Báthory Erzsébet, a Vérgrófnő
marinovA legenda szerint “szűz lányok vérében pancsoló”, „szadista és leszbikus” Báthory „Vámpírkirálynő” Erzsébet története.
Ugyan több rém-, sőt szexfilm is meglovagolta Báthory Erzsébet állítólagos perverzitását, a kor egyik legnagyobb hatalmú főura, Nádasdy Ferenc gróf özvegyének mai védői szerint már az is árulkodó jel, hogy sosem indítottak pert ellene – írta Sindelyes Dóra a HVG-ben, még 2005-ben. A bűnösségét alátámasztani igyekvő jegyzőkönyvek a négy szolgálója elleni tanúvallomásokat tartalmazzák, de azt vastagon. “Özvegy Nádasdy úrnő egy lányt oly kegyetlenül megkorbácsoltatott, hogy patakzott a vére. A verés után pedig csalánnal bedörzsöltette, és mezítelenül, kitárt karokkal, egy karóhoz kötöztetve, szolgája által hideg vízzel öntette le” – vallotta például egy Saáry László nevű tanú. A háromszáz tanú vallomásának és a vádlottakból kicsikart beismerésnek meg is lett az eredménye: nyolc lány meggyilkolásának vádjával három szolgálót kivégeztek. Miután állításuk szerint a lányok gyötrését “parancsra tették”, illetve számos tanú beszámolt a Nádasdyné keze által okozott sérülésekről – gyertyával égetés, húskitépés -, az úrnőt házi őrizetbe kényszerítették, és ott is maradt négy évvel későbbi haláláig.
Bűnösségét, amit négyszáz éven keresztül nem vontak kétségbe, sokféleképpen magyarázták. A HVG cikkében idézett egyik első elemző, Túróczi László jezsuita atya 1729-ben írt ellenreformációs tanmeséjéhez csavart egyet az igazságon: a valójában protestánsnak született Báthory Erzsébetet szerinte az sodorta bűnbe, hogy “kézfogójakor elhagyta katolikus hitét”. Másban is túllőtt a célon: megteremtette azt a legendát, hogy Báthory Erzsébet a szerencsétlen leányok vérében fürdött – nem törődve azzal, hogy ilyesmi fel sem bukkan a jegyzőkönyvekben, nyilván már csak azért sem, mert a vér gyors alvadása miatt lehetetlen is lenne kivitelezni.
Értelmezésekből sosem volt hiány, de hogy a szadista orgiák valóban megtörténtek-e – és ha igen, mekkora szerepet is játszott bennük Báthory Erzsébet -, azt először Benda Kálmán történész vette alaposabban szemügyre 1980-ban. A per iratait vizsgálva gyanúsnak találta a szemtanúk hiányát – a tanúk csak mástól hallottak a tortúrákról -, és hogy az egyetlen, kínzásokat túlélő lányt be sem idézték. A per akár “kitalált vagy felnagyított vádakra is épülhetett” – következtetett Benda. “Ma már nyilvánvaló, hogy az elítélt szolgálókat kínvallatásnak vetették alá. Báthory Erzsébetet nemesi előjogai megvédték ettől, a szolgálóktól eltérően így nem is tudott volna olyan bűnöket bevallani, amelyeket nem követett el. A konstruált bizonyítékok pedig nem bizonyultak elegendőnek” – indokolta a HVG-nek Szádeczky-Kardoss Irma, az ügyről könyvet is író jogásznő, miért nem lehetett bíróság elé állítani Báthory Erzsébetet.
Azok a történészek, akik rágalomhadjáratot sejtenek a háttérben, választ találtak arra is, miért kellett kivonni a forgalomból Nádasdy Ferenc özvegyét. A három részre szakadt Magyarországon a Magyar Királyság területén azoknak, akik a Habsburgok híveinek számítottak, érdekei ellen való volt, hogy az erdélyi fejedelemség erőre kapjon. Márpedig Báthory Gábor, Báthory Erzsébet unokaöccse tehetségesen uralkodó fejedelemnek bizonyult, mígnem 1613-ban meggyilkolták. Báthory Erzsébet nevének befeketítése alkalmas lehetett a család hírnevének aláásására – állította Szádeczky-Kardoss Irma. A szolgálók ellen pert indító Thurzó György nádor azért vette célba a Báthory család nevének megtépázását, mert valószínűleg fiának szánta az erdélyi fejedelemséget – feltételezi a jogásznő.
Címkék: báthory, hvgMegosztások: , Megosztom az iWiW-en


Ja azt azért hozzáteszem hogy az olvasottak alapján én nem tartom Erzsébetet vámpirnak.Egyszerűen csak vagy megtébolyult vagy el sem követte ezeket.
Dávid ha szerinted a Hambsburgok undorítóak voltak akkor ők is ugyanezt gondolhatják rólunk. A dolgoknak mindig 2oldaluk van. És aki csak az eggyiket nézi (és persze a hazájának ad igazat) semmiben sem különb a többitől…nem azt mondom hogy nincs igazad de nem árt ha a dolgok mind2oldalát nézzük!
Én már láttam a filmet és szerintem van benne valami igazság….az biztos hogy régebben sok durva dolog történt,de azért 600 ember elég sok.Azért az elég fura hogya film végén egy ágyon fekszik.Vajon hogy került oda,hiszen a lerások szerint élve befalazták.Ezt nem igazán értettem,sem a rózsás megoldást.nekem az is fura volt.De azért a film egész jól sikerült,érdemes megnézni;)
Aki szeretne tudni lenyeges dolgokat a jatekrol az irjon$ Nem is hinnetek mire j0ttem ra?
Miért nem írod ide?
)
Szia Nóra,megkérdezhetem,hogy hol láttad a filmet?:) Köszi előre is.
Tegnap este én is megnéztem a filmet, gondoltam utána nézek Erzsébet gyilkolásainak. Szerintem is jó film, de könyörgöm elég gáz,h a film végén a srác beleesik a vadrózsabokorba és a játékban pedig meghal és a többi. Jah meg elvileg befalazták. Talán aki a filmet csinálta jobban odafigyelhetett vna.
Én dvd-n láttam.
hali…én már annyi helyen kerestem hogy grrrr…dunaujvba nincs egy tk ban sem.Valaki akinek megvan divx vagy akárhogy az vegyen má fel msn re mert KELL eza film!varju666@hotmail.com
Sziasztok!én épp az előbb fejeztem be a filmet…nekem naon tetszett…sztem iggen jó lett.
Csak kár h nincs ilyen játék.pedig nem lenne rossz…sőt
CSIKY mit tudsz arról a ,,játékról,,
aki valamit tud az irjon létszi az edicica17@freemail.hu-ra
előre is köszike.
Edina
sziasztok!
szeretnék segítséget kérni a 2008-as Bathory filmmel kapcsolatban.
ha vki tudja honnan lehet letölteeni magyar feliratot az kérem írjon az e-mail címemre….én eddig sehol nem találtam:S
előre is kösszönöm : Niké
Bathory (2008) DVDrip Xvid Rapidshare download
INFO
http://www.imdb.com/title/tt0469640/
Release Date: 10 July 2008
Source: DVD
Size: 1.54 GB
Genre: Drama | Fantasy | History
Video: DivX
Download Links
http://rapidshare.com/files/212033679/Bathory.part01.rar
http://rapidshare.com/files/212044601/Bathory.part02.rar
http://rapidshare.com/files/212063407/Bathory.part03.rar
http://rapidshare.com/files/212077062/Bathory.part04.rar
http://rapidshare.com/files/212332337/Bathory.part05.rar
http://rapidshare.com/files/212395248/Bathory.part06.rar
http://rapidshare.com/files/212399557/Bathory.part07.rar
http://rapidshare.com/files/212402412/Bathory.part08.rar
http://rapidshare.com/files/212404647/Bathory.part09.rar
http://rapidshare.com/files/212407623/Bathory.part10.rar
http://rapidshare.com/files/212409836/Bathory.part11.rar
http://rapidshare.com/files/212413147/Bathory.part12.rar
http://rapidshare.com/files/212415362/Bathory.part13.rar
http://rapidshare.com/files/212417616/Bathory.part14.rar
http://rapidshare.com/files/212419406/Bathory.part15.rar
http://rapidshare.com/files/212423199/Bathory.part16.rar
http://rapidshare.com/files/212424271/Bathory.part17.rar
A kegyetlen várúrnő úgy hitte, fiatal lányok vérével ő maga is megőrizheti fiatalságát – derül ki a Múlt-kor adásából.
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=22348
én láttam a filmet és tettszett nagyon és aki szeret félni annak nagyon iss ajánlom…
am én is láttam ezt a filmet de nem tom hogy kell regisztrálni a játékon
Sziasztok,
Nagyon érdekel a Báthory Erzsébet legenda. Keresem a Grófnő című 2008-as filmet, ha valakinek megvan, légyszi jelezzétek a mail címemen, és egy csere-berét vihetünk végbe, nekem is sok filmem van, egy postai csere-berére gondoltam… A Stay Alive c. film amúgy évek óta megvan, és tegnap este jutott eszembe, hogy ja, ezt még nem láttam a több száz filmemből, hát betettem, és hoppá, akkor jöttem rá, hogy B.E.-ről szól. Amúgy annyire nem voltam elájulva a filmtől. Nálam a Fűrész a nyerő. Sziasztok, Mónika.
Ja az e-mailom: bull.yorkie@citromail.hu
XD egyetértek, a fűrész 1 tényleg jobb. Szerintem se volt nagy szám a stay alive. és kurvasokmindent szarul mondtak Erzsébetről a filmben. Legalább utánanzéthettek volna, ha már filmet csinálnak róla. Hülye amerikaiak…(ez csak az én véleményem)
Kedves Niké!
Sikerült szerezned feliratot a Bathory-hoz?
Én 3.napi folyamatos keresgélés után kezdem feladni..:((
Igen, nekem is kellenének feliratok! Ha valakinek meglesz, másolja ide kérlek!
Az egész hazugság, Báthory Erzsébet koncepciós per áldozata volt. Ezt, mint leszármazottja (vagyunk ezzel így néhányan…), és mint történészhallgató, biztosan tudom. A cél a grófnő félreállítása volt, illetve a vagyon megszerzését sem lehet kizárni – a király is ezért szorgalmazta a dolgot. Köztudott, hogy a Nádasdy-Báthory vagyon meghaladta a királyét. 1670-71-ben azért csak sikerült a vagyon elkobzása a Habsburgoknak – azok után, hogy a Nádasdyak mi mindent tettek értük, nem volt túl szép…
Sziasztok! Igencsak érdekes végigolvasni, hogy mit is gondolnak ük-ük-üknagymamámról a mai emberek, akik már a számítógép világába születtek bele, és ésszel sem tudják felbecsülni, hogy abban az időben az embereknek jó nagyadag farináltság és ész kellett ahhoz, hogy hatalom és pénz legyen a kezükben. Nem úgy, mint ma(felveszed a hitelt egy hamis címre, stb…).
Ezen kérek mindenkit, hogy egy kicsit gondolkozzon el, és rájön, hogy bboy01 véleménye valós tényeken alapul.
Csáó:)
Szerintem aki ilyet csinál az bünhődjön!
Ilyenre nincs mentség!A BECSÜLET MINDENNÉL FONTOSABB!AKI RÉGEN SZEGÉNY VOLT IGAZ LENÉZTÉK,DE A BECSÜLETE MEGMARADT!ÉS NEM ANNYI PÉNZ ÉS AKKORA HATALOMVÁGY,HOGY EZT FELADJA!Akik megnézték a filmet és nem értik nézzék meg mégegyszer!MAJD MEGÉRTITEK!
TI HÁNY ÉVESEK VAGYTOK?MERT AMIKET IROGATTOK CSAK GYEREKÉSZHEZ LEHET MÉRNI!FOGALMATOK SINCS AZ EGÉSZRŐL!CSAK GONDOLJATOK AZOKNAK A LÁNYOKNAK A HELYÉBE MAGATOKAT AKIK OTT MEGHALTAK ÉS ŐK NEM TEHETTEK SEMMIRŐL CSAK VÉTLEN ÁLDOZATOK VOLTAK ÉS SAJNOS NEM CSAK FELNŐTTEK HANEM GYERMEKEK IS!HA NEM Ő AKKOR KI TETTE?!BIZTOS Ő A BŰNŐS!!!!!KI MÁS LENNE!A MÉSZÁRLÁSHOZ SZÜKSÉGES KÉSEK,AZ OLLÓ ÉS MIEGYMÁS,A NAPLÓJA A LÁNYOK NEVÉVEL!A RENGETEG VÉR,A LÁNYOK HOLTTESTE EZEK MIND BÁTHORY ERZSÉBET BŰNÖSSÉGÉT MUTATJÁK!
Nem pontosan értem,hogy h valakinek más a vélemény attól még miért gyerekes.
Én a témában írtam egy szakdolgozatomat és az eredeti források tanulmányozásával én úgy gondolom ,hogy az ügy fel lett nagyítva. Biztos vagyok benne ,hogy Báthory Erzsébet sokszor kínozta,ütlegelte szolgálóit (ami ebben a korban,nemesi házaknál teljesen “normálisnak” számított) ,de minden bizonyíték arra utal,hogy ezen kívül nem történt semmi más. Egyszerűen csak arrol van szó ,hogy a helyiek kitaláltak róla meséket ami szájról szájra terjedt,és mint egy népmesénél mindenki hozzá fűzött még valamit.Így lett Báthory Erzsébetből vámpír.
Sziasztok!
Báthory-hoz keresek feliratot,de sehol nem találok tudnátok segíteni?
Előre is köszönöm!!!
Hehh,hogy rá vagytok kattanva erre a témára,még jó hogy a leszármazottja vagyok!:D
Ja és ajánlom mindenkinek ezt az olvasmányt;
Nagy László – A rossz hírű Báthoryak (Kossuth Kiadó-1985)
Nincsenek bizonyítékok arra, hogy Erzsébet ilyen lett volna, azaz gonosz és szlovák lányokat kínzó. A magyar írói társadalom jóval 200 évvel ezelőtt kezdte lejegyzetelni ezeket a dolgokat a korabeli téveszmék miatt. Bizonyítékok vannak arra, milyen szerető anya és boldog asszony volt Erzsébet, Nádasdi Ferenc (az erős Fekete bég) mellett. A rossz hírre azért szolgált rá, mert ki akarták semmizni a férje halála után a közeli hozzátartozók, viszont politikai nézetből nem ítélhették el, mert akkor a család vagyona az országra száll (akkoriban is épp a Habsburgok), így olyan állváddal álltak elő ami csak kimondottan Erzsébetet juttatta börtönbe. Levelek és jegyzetek vannak a boldog életéről, s hogy szerette a gyerekeit, no meg túlfűtött képzelgéseket leíró,korabeli történelmi időpontokat is helytelenül kezelő jegyzetek, amik nem állták meg a helyüket már a 17 szd elején sem. Ezt használva ki a nyugati társadalom, a filmipar felkapta ezt a nevet és jegyzetelményeket (ami persze magyaroktól indult) filmeket készítve, s rányomva ránk a rossz megítélést. (óceániai népek sokasága csak Bárhory-t ismeri, meg Drakulát, mint magyart a mai napig.) 1980-ban még horror pornó is napvilágot látott (Paloma Picassó) Báthoryt alakító főszereplővel. Most nem a magyar nép kétes eredetéről van szó, hanem konkrétan egy olyan családról, leszármazottról, akik ősi tiszta vérű családból származtak, akik a jelen uralkodó mellett mindig harcoltak a magyar népért, s kihaltak bizonyítottan helytelen vádak miatt.
sziasztok! tudna nekem segíteni valaki?Nagyon tetszett a film,de szeretném a játékot kipróbálni,kíváncsi vagyok,hogy milyen :::
ha valaki tudná esetleg honnan tudnám ezt beszerezni,vagy segítene nekem nagyon megköszönném………
emailcímem:::
bosze_zsuzsanna@freemail.hu
köszi
tiszta nevetséges ez az egész nem volt egyátalán para
Aki a 2008-as Bathory filmhez keres feliratot, letöltheti: pl http://www.feliratok.hu, mert lefordítottam.
Acetate!
Köszi a Bathory magyar felirat elkészítését!!!!
így könnyebb a linkelés: http://feliratok.netne.net/index.php?action=letolt&datum=1245915846
Sziasztok! Meg van valakinek, a magyar felírat? Vagy honnan tudnám letőlteni? Köszönöm. dzsini@bbnet.hu
qwini: te csak nézel vagy látsz is? az előző két hozzászólást láttad??
Készűlt játék a stay alive-ról, de betiltották. Már nagyon nehezen lehet csak hozzá jutni, de nekem is kéne… A film amúgy nagyon ütős és a legjobb, hogy az alapja teljesen igaz és így még jobban kell a játék.
Amit Bathory tett az tény. Viszont néhány ember ezt átalakította…belemagyaráztak hülyeségeket, hogy nem is ő tette meg az egész nem is igaz. Viszont a nevek, a fegyverek az adatok nem hazudnak. Mint most is, akkoriban is voltak ilyen degenerált emberek és nem tudtak mit kezdeni a túl nagy hatalmukkal. Ez a gyilkolás most is megy csak nem ilyen formában. és a filmeket is feltúrbózzák ez igaz, de ha valaki felfogja és megérti amiről szól, könnyen rá lehet jönni, h nem kamu. Befalazták a nőt és ezt nem tették vna vele, ha nem tette vna meg ezeket a dolgokat. Azoknak a fiatal lányoknak az életét meg már senki sem adja vissza…Báthory mielőtt befalazták azt mondta visszatér és ez így is lesz.
Amiket Báthory tett azok tények. Valakinek túl véres volt a történet ezért találták ki, hogy nem is ő tette meg, hogy kamu az egész. Az adatok, a fegyverek nem hazudnak és akárki akármit állít a megölt lányok életét nem adja vissza senki. 17 évesen nem nagyon írhatok okosságokat, de az biztos hogy pontosan senkisem tudhatja hogy akkor mi játszódhatott le annak a nőnek a fejében, mikor hidegvérrel kivégezze azokat a fiatal lányokat. Biztos súlyos érzelmi és lelki bajai voltak, de ez még nem ok arra, hogy vérben úszkáljon. Jah és a vámpíros sztori meg nagyon gyenge, a vérüket itta, de semmi köze sincs a vámpírokhoz. Ha lenne akkor nem halt vna meg befalazva.
Amy, ennyire megy a szövegértő olvasás? Vagy szimplán segghülye vagy? Pont arról van szó, hogy koholmány volt az egész, hogy befeketítsék nevét egy hatalmi harc során.
Vagy szerinted a megégetett boszorkányok is bűnösek voltak, csak mert az inkvicízió úgy gondolta?
Idióta.
Az egy dolog,hogy azt írták “befalazták élve” és igen …befalazták élve! miért ennyire felfoghatatlan ez?ti tényleg nem értitek…Befalazták élve–> ez annyit jelent ,hogy bevitték egy szobába és befalazták az ajtót,ablakot és ott halt éhen…-.-”
Jah és igen… ez mind szép és jó, de ez nem mind azt jelenti ,hogy Bathory is tette ezt az egészet… ugyan is akkor is éltek rafinált emberek és mint olvasni is lehetett Erzsébeth hatalmi harcba keveredett, szóval nem csak neki kellett volna a trón, lehet ebbe betegedett bele és ez pont kapóra jótt annak a pasasnak és ráfogtak ilyen dolgokat amiket pont a pasas vagy valaki más követett el… egyszóval..áhh nah m1 aki megértette az megértette…aki nem..az meg egy tudatlan bunkó paraszt akinek az IQ ja a sárga földet veri.
Valójában 1610-ben tartóztatták le és röviddel ezután zárták be. A befalazást úgy kell érteni, hogy a szobája ajtaját megerősítették. Egy résen folyamatosan kapott ételt. Sőt, azt olvastam valahol, hogy egy pap is járt hozzá rendszeresen, akitől értesülhetett a “kinti” eseményekről. 1914 augusztusában halt csak meg.
Sziasztok! Én láttam a Stay Alive c. filmet, és akkor ismertem meg Báthory E.-t. Nekem nagyon megtetszett, a film is jó, és nagyon érdekel B.E. Erről megkérdeztem a töritanáromat is, de ő azt mondta hogy a tudósok nem túl régi kutatásai szerint, nem is csinált ilyeneket, vagy csak őrült volt. Hát én nem tudom miket hogyjek, de folytatom a keresgélést B.E. után. Aki tud valami érdekeset, amit nem irnak az oldalak, vagy csak nagyon ritkán, az irjon! -> szepike9241@citromail.hu
Szerintem valami igazság van a dologban. Én is a leszármazotja vagyok de , elhszem hogy csinált ilyesmit mondjuk, azt nem hoyg mindekit ő őlt meg azok közűl akiket mondanak, de azért én elhiszem hogy csinált ilyeneket, én is láttam a filmet barinőmmel néztem, nagyon jó bár azért vannak benne gaggyancs részek is. De azért aki nem ugyan azt a véleményt mondja mint a másik nem azt jelenti hogy az hülye és hogy az IQ-ja a sárga földet veri
A filmet aki még nem látta könnyedén meg tudja nézni a http://www.videoplayer.hu-n,annyi a lényeg hogy darabokban van,de a teljes film fent van!
hát én a videoplayer-en nem találtam =(
Én kicsit/nagyon brutális szörnyetegnek tartom Erzsébetet de valahol az is ott van hogy babonás volt(ebbe a hibába én is beleestem de nem fürdök vérben:-]XD:S)és lehet róla szó h elborult az elméje.nem tom,engem érdekelnek az ilyen”veszélyes”arisztokraták,de a magam részéről a legérdekesebbnek az orosz Romanov családot tartom..:)ha érdekel nézzétek meg a történetüket meg az Anaztázia c.mesét meg a Zoya c.filmet igazás lebilincselő
A teljes igazságot szerintem sosem fogjuk ismerni. De ha valaki veszi a fáradságot, hogy szakirodalomban is utána járjon Báthorynak, az közelebb lesz az igazsághoz, mint a sok stay alive féle filmek láttán.
Akit kicsit is érdekel a történelmi háttér is, annak ajánlok könyvet:
Szádeczky-Kardoss Irma: Báthory Erzsébet igazsága
Nagy László: A rossz hírű Báthoryak
+ Péter Katalin: Báthory Erzsébet. Ő sok nyomozás után közel 300 tanú vallomását kereste meg, akik közül összesen 7-en mondják azt, hogy nem tudnak semmiről, a többiek pedig a megölt lányok számát 39-600 közé teszik.
Többek között Péter Katalin azt is elmagyarázza, hogy miért nem csináltak nagy ügyet ebből az egészből akkoriban. Érdemes elolvasni.
Ha valaki tud valamit Vándor Kálmán: Báthory Ezsébet című könyvéről, domjon már egy ímélt ide: ditti666@citromail.hu , mert én már mindenhol kerestem, de sehol sincs.
Szerintem nagyon jó a film,a tájak csodálatosak,ezek után mondják a szlovákok,a románok,hogy mi volt régen az övék!
Szerintem nézzétek meg a Stay Alive című filmet…
Érdekes és pár dolgot megtudunk Báthory Erzsébetről..
Elég durva szerintem…
Nem sok a vlaóság-alapja,de egész jó kis film..
Szeretettel ajánlom MINDEKINEK.
(horror filmről van szó)
Báthory Erzsébet szerepel A világ leggonoszabb emberei c. könyvben,ahol a szerző, Miranda Twiss meg is jegyzi h a nő besározása politikai érdek volt,tehát azis lehet h nem csinált semmit.Ha mégis gyilkolt,nem azért mert vámpírvolt hanem mert azt hitte h a vér által megfiatalodik.Ja és Drakula sem volt vámpír csak 1 szadista hadúr.
Sziasztok,
Mint sokan előttem én is láttam a Stay Alive-ot, ami valjuk be elég idióta horror, de már ekkor elkezdte mozgatni a fantáziám Báthory Erzsébet legendája. Most hogy láttam a filmet (Báthory), ez méginkább kíváncsivá tett. Többen írták, hogy Báthory Erzsébet leszármazottai, ezt mégis honnan?
Szerintem ártatlan és az egész csak koholmány lehetett.
Érdekelne a fent említett könyvek olvasóinak véleménye.
Mindenestre több, mint érdekes a sztory!