HIV-fertőzés a moziban

Néhány hete egy párizsi moziban az egyik néző szúrást érzett, mikor leült a helyére. Felemelkedve meglátta, hogy az ülésből egy tű áll ki, mellette egy cetli: “Épp most lettél HIV-pozitív” A párizsi Egészségvédelmi Központ számos hasonló esetről kapott jelentéseket, más városokból is, sok esetben a tűk bankautomaták pénzkidobó nyílásaiból származtak. Az összes megvizsgált tű HIV-pozitívnak bizonyult, tehát nem egyszerűen rossz vicc volt. Vagy?




Kedves Mindenki!

Szánjatok néhány percet erre a levélre, melyet, ha hasznosnak tartjátok, továbbítsátok ismerőseiteknek. A leírt esetek a közelmúltban, Párizsban, ill. Delhiben történtek, de bárhol, bármikor megismétlődhetnek.
Néhány hete egy párizsi moziban az egyik néző szúrást érzett, mikor leült a helyére. Felemelkedve meglátta, hogy az ülésből egy tű áll ki, mellette egy cetli: “Épp most lettél HIV-pozitív” A párizsi Egészségvédelmi Központ számos hasonló esetről kapott jelentéseket, más városokból is, sok esetben a tűk bankautomaták pénzkidobó nyílásaiból származtak. Az összes megvizsgált tű HIV-pozitívnak bizonyult, tehát nem egyszerűen rossz vicc volt.
A Delhiben történt eset áldozata egy fiatal lány, aki szintén moziban fertőződött meg. A történetét orvosa tette közzé: a lány, aki menyasszony volt, pár hónappal későbbre kitűzött esküvővel, – elvitte hozzá a tűt és a cetlit, melyen ez állt: “Isten hozott az AIDS-esek nagy családjában”. A pozitív eredmény kimutatása után az orvos elmagyarázta a lány családjának, hogy a vírusnak 6 hónap kell, míg elég erős lesz ahhoz, hogy a szervezetet károsítsa, és hogy egy AIDS-es 5-6 évet is elélhet, a lány azonban 4 hónap múlva meghalt.
Ez a figyelmeztetés “kézről-kézre” jár, mindenkinek javasolják, hogy figyelmesen nézze meg az ülést nyilvános helyeken, legyen óvatos a bankautomatáknál. Kérlek, Te is továbbítsd, hogy minél többekben tudatosuljon ez a potenciális veszélyforrás. Csak néhány másodpercedbe kerül, és akár életeket is menthetsz vele! Gondolj arra, hány, sokkal kevésbé fontos e-mailt továbbítasz naponta! Szánj ennyi időt embertársadra!

Tisztelettel,

S.Dinesh Gopinath I.A.S.
A Chennai-i Egészségügyi Kutatóközpont igazgatója

A sztori más változatok szerint megtörtént már Bombayben, Melbourne-ben, Montrealban, Dallasban, Hawaii-on, Párizsban és a világ több pontján, de a Snopes.com szerint egyik helyről sem jelentettek hivatalosan ilyen támadást. Az egyik verzióban a dallasi rendőrségre hivatkozva hívták fel a figyelmet egy hasonló esetre, innentől kezdve a helyi hatóság emberei folyamatosan nyugtatgathatták az aggódó helyieket és az érdeklődő újságírókat.

A Snopes szerint a legenda félelmeinkre apellál: “reszkess, mert úgy is elkaphatod a halálos kórt, ha egyébként körültekintő és óvatos vagy!”. (Hasonló történet a HIV-vel fertőzött sperma és a gíroszszósz esete, valamint a telefonok illetve bankjegy-automaták pénzkidobó részébe helyezett fertőzött tű legendája.)

A Snopes szerint a színházakban, mozikban fecskendőkkel megtámadott áldozatok legendájának forrása egy ősrégi történet; az eredetiben a HIV-fertőzés helyett fiatal lányok morfiumos injekcióval való elrablása szerepelt.

A 90-es évek végén amerikai diszkókat is hírbe hoztak fecskendős támadásokkal, aminek következtében a közszájra vett bárok, mulatók forgalma jelentősen megcsappant. A rendőrség azonban ezek esetében sem talált bizonyítékokat.

A Snopes megjegyzi: tűszúrásos utcai akciókról ugyan gyakran hallani, ezek egyikénél sem mutattak ki HIV-fertőzöttséget. A később előállított támadók egyszerű ”heccként” értékelték véletlenszerű attakjaikat. Az amerikai közegészségügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) sem talált olyan esetet, amely során valaki így lett volna HIV-fertőzött.

Egy speciális esetben azonban valóban halálos kimenetele lett egy ilyen támadásnak. Az áldozat egy ausztrál börtönőr volt, akit egy HIV-fertőzött fogva tartott szúrt meg cellavizit közben. A sebet fertőtlenítették, de hiába. Ugyan egy HIV-fertőzött tűvel való szúrás következtében 1:200 az esélye annak, hogy a megtámadott elkapja a kórt, a börtönőr HIV-tesztje két hónap múlva mégis pozitív lett. Támadója 1991-ben, ő maga pedig 1997-ben halt meg. Ennek az esetnek, valamint HIV-fertőzöttnek mondott tűvel való fenyegetés hatására véghezvitt rablások következtében az ausztrál kormány szigorított törvényein. Míg korábban csak akkor lehetett a támadóra emberölést ráhúzni, ha az áldozat a szúrás után egy évvel meghalt, 1990 óta bizonyos helyeken a fertőzött fecskendős támadásért is járhat a 25 év.

Legendáról van tehát szó, melyet megpróbáltak hivatalosnak tűnő (de nem az) nevekkel és intézményekkel hitelesíteni. Remélhetőleg a sztorit hallva senkinek nem jut eszébe kipróbálni azt (lásd még ostension).

Pin Prick Attacks
Frequently Repeated Rumors about HIV Transmission
Welcome to the World of AIDS
More AIDS/HIV Sneak Attacks
AIDS Mary
Is Someone Sitting Here?



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

28 hozzászólás

  1. Jani szerint:

    az aids virusa csak testhőmérsékleten él fecskendőben egy idő után elpusztul…

  2. Vicek szerint:

    És mi van a magyarországi esetekkel?
    Hallottam, hogy egy a Nyugati pályaudvar közelében lévő disco – ban történtek ilyen “szúrásos” esetek.
    Ezek is csak a rivális szórakozóhelyek rémhírei lehetnek?
    3-4 éve hallottam, hogy egy srácot megszúrtak egy aids- es tűvel és az ügyeletes kórházban kapott valamilyen injekciót, ami megerősíti az immunrendszerét az esetleges fertőzés megelőzése érdekében….

  3. Hanga szerint:

    Én is hallotam ilyenekről, hogy BP több helyen is elfordult már ez az eset. Csak ott az emberek zsebébe rakták bele a tűket.

  4. Hanga szerint:

    Már mint álitólag

  5. Szacsi szerint:

    Diszkós dologról én is hallottam már. Ez a mozis/pénzautomatás nekem új…

    Amúgy heccnek túl durva lenne. Ki az, aki heccből embereket ölne? :-o Ráadásul nagy előkészület is kéne hozzá. És ahogy az előttem szóló is írta, a tűn az AIDS vírus jóformán azonnal elpusztul. (Ezért sem lehet elkapni a fertőzést pl. vécédeszka által.) :-) Simán elpusztul a vírus.

  6. Szacsi szerint:

    Ja, és lehetne még mondjuk olyan, hogy megszúrja magát valaki, és aztán rögtön megszúr másokat a tűvel. De akkor meg mik a cetlik? Akkor azoknak nem lenne értelme. :-o
    Meg ki az, aki diszkókba és mozikba járkálna egy halálos kórral, csak hogy másokat is megfertőzzön? :-o Aki elkapta az rendezgeti az életét, esetleg készülődik, és nem azzal foglalkozik, hogy másokat megfertőzzön ilyen módon. :-o

  7. yannfan szerint:

    Emberek, ez kamu, ne higgyetek már neki!!!Ez még egy alkalom arra, hogy elhitessék az emberrel, hogy rettegve járjon az utcán s ne menjen se moziba , se szórakozóhelyre…Attól még hogy 5en állítják, hogy ezt meg azt hallottak, az attól még nem feltétlenül igaz…SŐT
    :S :S :S

  8. Zsu szerint:

    Akár igaz, akár nem, semmiképp sem élhetünk rettegve.

  9. Doki szerint:

    Szevasztok! Sajnálom,hogy ezt írom, de a HIV még akár 2 hétig is virulens maradhat a testen kívül szobahőmérsékleten.Ezt olvassátok el és gondolkodjatok!!!
    http://www.communio.hu/meh/nyalaids.htm

  10. hent szerint:

    helló! Dokinak igaza van. Szacsinak üzenem, hogy a vécédeszka maximum a hőmérsékletében hasonlít a tűre. A vécédeszka által azért nem kapod el a fertőzést, mert nem jut be a szervezetedbe a vírus. illetve ez attól függ, mit csinálsz A VÉCÉDESZKÁVAL:D

  11. hivminusz szerint:

    a hiv vírus 10 perc alatt elpusztul a levegőn, aids- ben pedig nem halnak meg az emberek 4 hónap alatt. nagyjából 1 hónap, de minimum 2 hét kell, hogy a vírus egyáltalán kimutatható legyen a vérből, de ezután is sokáig (akár évekig) tünetmentes marad. a hiv vírus jelenléte a szervezetben még nem jelenti azt, hogy a beteg aids-es, az csak a betegség utolsó szakasza. jelenleg a hiv teljesen nem irtható ki a szervezetből, de gyógyszeres kezelés mellett a vírusszám olyan kicsire csökkenhet, hogy a fertőzőképesség is jelentősen csökken, így a hiv-vel élő betegek kezelés mellett akár 30 évig is élhetnek, nem pedig 4 hónapig.
    azt pedig végképp nem hinném, hogy magyarországon ilyen módon bárki visszaélne ezzel a betegséggel (matematikai esély persze van rá). közös tűhasználattal egyébként el lehet kapni a hiv fertőzést, ahogy ez elő is fordul például intravénás drogosok között , azonban a legtöbben magyarországon _szexuális_úton_ fertőződnek meg hiv vírussal, melynek oka a védekezés nélküli orális, anális vagy vaginális közösülés. a magyarországon regisztrált hiv fertőzöttek száma 1000 körül van, tényleges számukat ennek három-ötszörösére becslik.
    a vírussal való szándékos visszaélés kapcsán néhány hónapja tört ki egy botrány (a Judit esete), ami igen nagy teret kapott a médiában is. itt egy férfi szándékosan fertőzött meg hiv vírussal két vagy több nőt _szexuális_úton_, jelenlegi állás szerint a férfit bizonyítékok hiányában felmentették. ez az eset is, mint számos másik, elekerülhető lett volna _óvszer_használatával_.
    jómagam nem vagyok hiv pozitív, de úgy érzem, érdemes egy témának előbb utána nézni, mint hülyeségeket állítani. nem nehéz, a gugli az elsők között dobja ki ezt az oldalt: http://www.hivpozitiv.hu
    ott még több információt találtok a betegségről.

  12. Nevemteve szerint:

    dokikám, te hülye vagy.

  13. Nevemteve szerint:

    “SÖTÉT ERŐK” aha, hát persze.

  14. morion szerint:

    azt azért érdemes a pontosság kedvéért leírni, hogy egy vírus nem pusztul el, mivel nem élő szervezet, max virulens képességét veszítheti el.

  15. jabyga szerint:

    De képzeld el,a vírus is élőlény, de még csak prokarióta(asszem).

  16. Tücske szerint:

    Ja igen, és ráülnek az emberek egy cetlire ami csak a szúrás után válik láthatóvá, előtte senki nem veszi észre:D

  17. Csomorkány szerint:

    Velem még általánosban szórakoztak az osztálytársaim: rajzszöget tettek a székemre. Én nyugodtan üldögéltem, és nem értettem a döbbent pillantásokat. Utána kiderült, hogy a vágattal ültem rá. Ez is egy esély :-)

  18. jabyga szerint:

    De kedves osztálytársaid voltak!:) Amúgy Tücske ezen már énis gondolkodtam:)

  19. SzPeti91 szerint:

    Ezt az írást elég gyakran megkapom myVip-en körlevélben kérésem ellenére. De forrás soha sincs megjelölve, így nem tudom elfogadni hitelességét.

  20. Névtelen szerint:

    “A vírusok nagyon speciális, az élő és élettelen világ határán <> szervezetek. Önmagukban nem mutatnak életjelenségeket és az ásványi anyagokhoz hasonlóan kristályos állapotuk is lehet.”
    Ez egy gimnáziumi biológiakönyvből másoltam. Tehát a vírus NEM élőlény, és végképp nem prokarióta.

  21. Névtelen szerint:

    A között elvileg az “egyensúlyozó” szó szerepelt, nem tudom, hova tűnt.:)

  22. Névtelen szerint:

    Megint eltűnt. Tehát <>.:)))

  23. pushy szerint:

    A virus fertozokepes genetikai informacio. Se tobb, se kevesebb. Nem eloleny, annyi biztos, igy elpusztulni se tud, ld. morion. Ja, es nem szaporodik, ahogy sokan mondjak, hanem replikalodik.

  24. Madiya szerint:

    Kedves jabyga!
    Bocs, de tényleg hatalmas marhaságot írtál. A vírus nem élőlény, nem a határon mozog, még csak nem is sejt. A vírus csak egy RNS törekdék (olyan, mint a DNS, csak nem kettő, hanem egy szálból áll), amit egy fehérje burok vesz körül. Elméletek szerint már az élő szervezetek RNS-éből vagy DNS-éből keletkeztek különböző változatai.
    A prokarióta olyan egysejtűt jelent, aminek nincs membránnal (az olyasmi, ami a sejtet is határolja, sejthártya) körülhatárolt sejtmagja. A sejtmag elemei vegyesen úszkálnak a sejtplazmában. Leegyszerűsítve a baktériumok mindegyike prokarióta.

  25. Zafi szerint:

    A vírus fertőzőképessége a szabad levegőn megszűnik, a tűben viszont nem! A tű üreges, és a belsejében marad valamennyi fertőző folyadék ami aztán kifolyik és a tű a külsejével is tud fertőzni.

    Vannak emberek akiknek ez jelent örömöt és kielégülést, hogy ha már ők meghalnak hát más se éljen sokáig. Miért olyan elképzelhetetlen a szándékos károkozást?? Szerintem igenis van ilyen, és hiába tudja hogy aidses nem készülődik hiszen ma már majdnem addig élhet mint minenki más. Feltéve ha időben elkezdik a kezelést, amikor az immunrendszer még bírja. Akkor annyira lelassítható a folyamat, hogy akár az öregkor is elérhető. És gyermeket is vállalhatnak gyógyszeres terápia mellett.

  26. Zafi szerint:

    Nyállal és csókolózással elvileg lehetséges a fertőzés, a gyakorlatban viszont szinte nem fordul elő. A nyál a legkevésbé fertőzőképes testnedv és több litert kellene belőle lenyelni ahhoz hogy a gondot okozzon.

  27. aseneth szerint:

    Ld. Gary Alan Fine: “Welcome to the World of AIDS: Fantasies of Female Revenge” = Western Folklore 46 (July 1987) 192-197.

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link
  • Ufót véltek felfedezni egy NASA-felvételen - Az alábbi videóban látható felvételt a NASA Stereo-B űreszközén működő egyik teleszkóp készítette; ebből az ... - #link