Telefonos csalások

“A közelmúltban elkövetett két típusú telefonos csalássorozatról értesítettek bennünket, ezért kérem, hogy amennyiben bárki hasonlóval találkozik, az alábbiak szerint járjon el” – figyelmeztet egy körlevél.




“A közelmúltban elkövetett két típusú telefonos csalássorozatról értesítettek bennünket, ezért kérem, hogy amennyiben bárki hasonlóval találkozik, az alábbiak szerint járjon el.

Az első eset a hagyományos, vezetékes telefonokat érinti, amelynél egy automata géphang értesíti a hívást fogadó személyt, hogy egy egzotikus nyaralást nyert, amelynek minden költségét fizetik. Ezután megkérik, hogy nyomja meg a 9-es gombot a további részletekért. Ekkor egy emeltdíjas számra kapcsolnak, amelynek a percdíja 20 angol font. Ezt követően azonban már hiába szakítjuk meg a hívást azonnal, minimum 5 percet, azaz 100 fontot kiszámláznak. A hívás végén megkérnek, hogy billentyűzd be a postai irányítószámodat és a házszámodat és további két perc múlva tájékoztatnak, hogy mégsem te vagy a szerencsés nyertes. Ez alatt az idő alatt a hívás díja elérheti a 260 fontot.

Mivel a hívások eredete külföldi, a hatóságok és a telefontársaság nem sokat tehet ellene. Az egyetlen, amit tenni lehet az az, hogy AZONNAL MEG KELL SZAKÍTANI A HÍVÁST, AMINT ELŐRE FELVETT ÜZENET ARRÓL TÁJÉKOZTAT, HOGY NYERTÉL VALAMIT! Egyéb variációk is előfordulhatnak, ezért minden hasonló esetben így járjunk el!

A második eset a mobiltelefonokkal kapcsolatos. Nem fogadott hívásként a 0709 020 3840-es szám jelenik meg. Az utolsó négy szám változhat, de az első négy ugyanez marad. A szám visszahívása 50 font/percbe kerül.

Üdvözlettel:
(név, titulus, elérhetőségek törölve)”

A két trükk közül az első műszakilag kivitelezhetetlen, mivel lehetetlen a hívott számára forgalmat generálni, a második megoldható, azonban a körlevélben szereplő szám nem hívható Magyarországról – nyomozta ki az Origo. A portálnál megtudták: mobilos ügyfelek valóban láthatnak nem fogadott hívásként akár külföldi számokat is, azonban az, hogy egy ismeretlen, több mint tízjegyű számot valaki visszahív, csak a saját döntésén múlik. Az Origo szerint a levél eredetileg Angliában terjedt, majd több mint egy hete egyik hazai szállodánk biztonsági főnöke fordította le magyarra, majd küldte tovább.

A biztonsági főnök esete újabb intő példa arra, hogy a névvel, címmel, esetleg automatikus aláírással továbbított kamu figyelmeztető levelek rengeteg gondot okozhatnak a küldőnek. Korábban az urbanlegends-en írtunk már arról, hogy egy férfi fényképét és elérhetőségeit levelezője automatikusan egy forwardolt levél végére tette, azt a hatást keltve, mintha ő gyűjtene pénzt leukémiás gyermeke műtétjére. A kamu kérvény végigment az országon, a férfit pedig hosszú ideig zaklatták ez ügyben.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

11 hozzászólás

  1. Dark Archon szerint:

    Miért volna lehetetlen a hívott számára forgalmat generálni? Mi van az R-beszélgetésekkel? Mobilon is, ha külföldön levő mobilt hívsz, a hívott fizeti a különbözetet a határtól.

  2. Chi szerint:

    R beszélgetést a magyar telefontársaság kér, nem pedig egy gépi hang és nem úgy, hogy rögtön számláz. Akkor is a hívott dönt, hogy fizet-e…az emeltdíjas Rbeszélgetés meg szerintem nem is lehetséges

  3. sonja szerint:

    minden mobilszolgáltató benne van ebben a szemét buliba higgyétek el együtt szedik le a forintjainkat külföldi társaságokkal

  4. Kingusz szerint:

    Engem k.b. 1 hete hívott fel valaki a T-Mobile-tól, hogy a 15. születésnapuk alkalmából engem sorsolt ki a gép, és nyertem 1 millió forintot, amit 2-3 órán belül házhoz is hoznak. Csak annyit kell tennem hogy veszek 3db 3500 forint értékű feltöltőkártyát, bediktálom a kódot a kártyárol, ők azokat visszaigazolják, és ha mind a három jó, nyertem. De volt még egy bökkenő, ha kihozzák a pénz, fizetnem kell 35000 forintot kiszálláskor. De azt mondta a férfi a telefonban, ha nem akarok 35000-et fizetni akkor vegyek még egy feltöltőkártyát és annak is diktáljam be a kódját, ha azt is visszaigazolják akkor mostmár tényleg nyertem. Majd a végén az úriember csak annyit mondott : Rögtön kapcsolom a kolléganőmet. 1 óra alatt buktam 14000-et. Késöbb hallottam az ismerőseimtől hogy mikor én bediktálom a kódot azok feltöltik a saját kártyájukat a kód segítségével, ennyit megspórolva a konyhapénzből. A rendőrségre menni felesleges. Nekem ott azt mondták 20000 forint alatt csak szabálysértésnek számít, nem tudnak tenni semmit. Ha valakit egyszer felhívnak bármelyik szolgáltatótól hogy nyert, nehogy elhidje, mellesleg a férfi bemutatkozott, Kiss Ákos, Budapestről. Közben az is kiderült, hogy a T-Mobile még nincs is 10 éve se magyarországon. Így utólag visszagondolva, ha ott van elötte a számítógép, akkor ők azt is látják hogy kinek a nevén van a kártya. De ez a férfi azt mondta teljesen mindegy kinek a nevén van a kártya, az a lényeg ki vette fel. Én kis naív. Erre mondják hogy : Megfizetted a tanulópénzt. Ez van. Már nem tudok tenni semmit. Ugyhogy VIGYÁZZATOK!

  5. turu szerint:

    Aki ilyet bevesz, az h*lye.

  6. erzsi szerint:

    Engem is felhívtak a 06302952399 számrol hogy a Raifaisen banktól megnyertem 6000000 forintot, de vennem kell 2 darabb 5000 forintos feltöltő kártyát, és bediktálni a kódokat. Ezt meg is tettem, örültem a pénznek ugyanis az utolsó pénzemet adtam oda. bírósági útra terelem az ügyet ezért kérem azokat akiket íly módon megcsaltak írjonak. Ezt ennyibe nem fogom hagyni, ugyanis a ít ímobil szolgálatot is ezzel a cselekedettel degradálják.

  7. Steinbinder lászló szerint:

    Szeretném felhívni mindazok figyelmét akik regisztrálnak,vagy egy szót visszaküldenek a nagy nyeremény reményében sms-ben 17618 számra.
    Havonta több sms kapol 400+áfa lemondani se egyszerű.
    üdv:László

  8. fedesmajd szerint:

    Igen, ez a 17618-as szám sajna előttem is ismert. Pedig engem a nyereményes-sztorik hidegen hagynak, tisztában vok lehúzó mivoltukkal. DE. A neten 1ccer csak beugrott 1 korrektnek látszó oldal, mobil-háttérképek letöltését ajánlva. A képek jók, szellemesek voltak , úgyhogy lányomra gondolva rendeltem egyet (nyilván megadva telszámomat, majd egy ellenőrző smst vissza is igazolva). Azután a következő történt: heti 1 MMS jött, a tartalma megnyithatatlan, viszont alkalmanként 1800,- Ft-omba került a semmi. Lemondás, törlés lehetetlen Végül úgy tudtam tőlük megszabadulni, h a szolgáltatónál le kellett a mobilom teljes multimédiás forgalmát tiltatnom. Úgyhogy most nem MMS-ezek, ami baj, de legalább (ezzel) nem lop meg senki, most ettől szép az élet.

  9. elantra szerint:

    aki tud valamit írjon köszi sms kaptunk angliai számmal, hogy nyerünk 1.5 mill. fontot a kapcsolatot kell velük 7 napon belül felvenni az adams compani bankban van letétben a pénz. ez egy leoltás !!!!!! valamit akar de mit mert az biztos hogy nem pénzt ad .

  10. farmi szerint:

    Mr. Roland Mills-től jött egy sms, hogy nyertem 1450000 fontot. Adjam meg nevem, címem, telefonszámom. Adott e-mail címet és két telefonszámot is. Szerintetek??!!

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link
  • Napi szürreál: keresztrejtvényes összeesküvés - Az állami televízióban Miguel Pérez Pirela műsorvezető beszélt arról szerdán, hogy egy keresztrejtvényben az "asesinen", ... - #link
  • Csalás a legviccesebb óvszerreklám - Az átverésről tavaly májusban írt a Sophos bloggere: a videóra kattintva végigmegyünk egy procedúrán, amely ... - #link
  • Pacsival hekkelte meg a pisai turistafotókat - Egy román blogger high5-akciója Pisában - a Mashable által szemlézett videóban. Stiller Ákos korábbi galériája a ... - #link

Pinterest

Unter BerlinPhotos of New York tThe gas-mask family.
Banksy Creates New AYves KleinHow the Professor Wh
How Common Is Your BStunning Lightning SThis campaign of vin