“Réges régen, a tv hőskorában, esténként a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát kérték fel a mesemondásra.
– Szervusztok gyerekek! – köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. – Fecske anyó vagyok! – folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakállas figura folytatta – …és épp a tojásaimon ülök… – a korabeli kollegák szerint, ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót: – ….és a fészekből kilóg a szép villás farkam…”

A Magyar Televízió szóvivőjén keresztül utolértünk egy illetékest, aki azt állította: emlékszik az ominózus jelenetre, sőt látta is a felvételt. A köztévének 30 éve dolgozó szerkesztő, Fodor Imre az Urban Legends-nek megerősítette: az alaptörténet igaz, bár van néhány részlet, ami nem pontosan így történt.

A bemondónő helyére beugró kollégát Varga Józsefnek hívták, aki akkoriban a negyvenes éveiben járt, és egyáltalán nem volt „nagydarab, szakállas figura”, sőt: egy szikár, kopaszodó férfi volt, szakáll nélkül. Fodor szerint kissé „savanyú”, de nagyon népszerű munkatársa volt a tévének. A szerkesztő szerint a mese eleje a valóságban így hangzott: „Én vagyok a fecskemama, itt ülök a tojásaimon, füstös farkamat lóbálja a szél…”

Ettől a résztől kezdve Varga állítólag nem tudta folytatni a mesét, így a képernyőt elsötétítették.

Persze – akárcsak a lottós sztorinál – itt is jó lenne egy felvétel a teljes bizonyossághoz, de attól tartok, ez már túl régen volt ahhoz, hogy bármely archívumban meglegyen.

Illusztráció: fortepan.hu