Legenda fortepan.hu

2005. március 30. szerda | Szerző: marinov

19

A Lánchíd kőoroszlánjainak nyelve

A szóbeszéd szerint a „nyelv nélküli” oroszlánokat elkészítő szobrászon annyit gúnyolódtak, hogy végül öngyilkos lett. Mi igaz a legendából?


pestioroszlanA szobrokat készítő Marschalkó János dolgozott a kassai székesegyház, a Magyar Tudományos Akadémia, a Vigadó, a Rudasfürdő szobrain is, legismertebb műve mégis a Lánchíd számára készült négy oroszlán (1852) volt.

Az oroszlánok „fogyatékosságát” a legenda szerint egy vargainas fedezte fel. A szegény művész szégyenében még aznap beleugrott a Lánchídról a Dunába – s ezzel a szóbeszéd szerint ő lett a híd első öngyilkosa.

Tóth Béla anekdotagyűjtő szerint a mindentudó vargainas a legendák gyakori szereplője, de a lánchídi vargainast név szerint is ismerte a világ:

Frick Jakabnak hívták, s mikor 1897 novemberében Pinkóc túladunai faluban mint öreg ember meghalt, elsiratták az újságok. Fölfedezése: hogy az oroszlánoknak nincsen nyelve, gyorsan terjedt el. Egész Pest erről beszélt, s Marschalkó János szobrász sok gúny és csúfolódás tárgya lett. Egy darabig csak tűrte, míg aztán egy este, mikor megint bosszantották, nagy haragosan azt mondja: ’No, hát fogadjunk ötszáz forintba, hogy mikor az oroszlán úgy tartja a száját, mint az én kőoroszlánjaim, nem is látszhatik a nyelve, mert mélyen lenn fekszik’. A fogadás megtörtént, és Marschalkó elvitte a barátait egy menazsériába, mely az István téren ütött tanyát, s ott aztán bebizonyította, hogy neki van igaza. Az ötszáz forintot a művész jótékony célra adta” – írja Tóth Béla a Pesti Hírlap 1897. november 28-ai számára hivatkozva.

Tóth megemlíti: az öreg művész, bár bántotta, hogy mindig évődnek vele az oroszlánnyelvek miatt, mégsem lett öngyilkos – „az aggok szép csendes halálával, végelgyengülésben múlt ki a világból”.

budaioroszlanTóth megjegyzi azt is: képeken, szobrokon, épületeken mulatságos hibákat keresni, nem volt újkeletű dolog a 19. században sem. „A folklór mindenütt emleget templomokat, amelyeknek elfeledtek ajtót vagy ablakot csinálni. Örökké megújuló anekdota hőse a szerencsétlen piktor, aki császároknak és királyoknak cudar szórakozottságában a jobb oldalára festi a kardot, s aztán szégyenében elemészti magát. De a nép malíciája olykor igazi hibákra is bukkan. Így az 1891-ben leleplezett bécsi Radetzky-szobron már első nap észrevették, hogy a marsall nem ülhet a nyergében biztosan, mert a művész a ló hasa alá elfeledt terhelőt csinálni. E mulatságos hibát aztán később ki is javították”.

A Tóth Béla által leírtak illusztrálására íme egy pesti és egy budai oroszlán a Lánchídról. A budai oroszlán (lásd balra) első fogait vagy lecsiszolták, vagy letörték – így alulról is jól látható a fogak mögött meghúzódó nyelvféle.

Forrás:
TÓTH BÉLA: MENDEMONDÁK – A VILÁGTÖRTÉNET FURCSASÁGAI
Magyar életrajzi lexikon – Marschalkó János

Nyitó fotó: fortepan.hu

Spermás gírosz
Hangosabbak-e a reklámok?

Hírlevél + Facebook + Médiaajánlat:


19 hozzászólás ehhez: A Lánchíd kőoroszlánjainak nyelve

  1. Gala mondja:

    Nem tudom pontosan, mennyi volt az 1800-as években a szép kor, és az átlagéletkor, de gyanítom, hogy nem 90+ évig éltek akkor sem az öregek, és a majdnem 60 év szép kornak számított. Tudtommal a férfi átlagéletkor most sem nagyobb, csak a nyugdíjkorhatár. :)

  2. marinov mondja:

    Szvoren Edina feldolgozta a legendát a Duna-legendárium pályázatán:

    A boldogtalan férfiak Pinkócon laktak. Apánk legalábbis ott lakott. Még csak 27 vagy 29 éves volt, amikor a pinkóci házhoz egy harmadik szobát tapasztott, hogy ne kelljen édesanyám savanyú ábrázatát néznie. Ajtót vágott az új szoba falába, ablakot nyitott a függönye mögé. Mindössze kétszer vagy háromszor jártam ebben a temetődombra néző kis szobában, ahol kukoricaszaga volt az ágyneműnek, a függönynek, a ruháknak. Mivel apámék ellágyulásai a kárász ívási idejére estek, minden testvérem lánynak született. Ezért vagy másért, apám mindenesetre megcsömörlött a családjától, és 31 vagy 33 évesen a pesti rokonokhoz szökött. A szobáját üresen hagytuk.
    Sosem érdeklődtünk felőle a pestieknél. Anyám évente egyszer márványarccal fogadta a pártütő rokonokat. Ha apámra terelődött a szó, horvátra váltott, vagy a vendégek kötényére locsolta a Nova Gora-i vajrizlinget. Anyám unokatestvéreinek vesszőparipája az volt, hogy apámra ütöttünk mind a négyen. Nem tudom, mit akartak ezzel mondani. (Úgy álltunk a tükör előtt, mint Krisztus urunk sebe előtt az a Tamás.) Az arcunk savanyú – nem keserű, mint Frick Jakabé, az apánké. Két napnál többet sosem maradtak Pinkócon ezek a pestiek. Isten velük.
    Bedugtuk a fülünket, becsuktuk a szemünket, néha mégis elértek minket szóbeszédek. Még a járási lap is megírta apám 54-es esetét. Felváltva szégyelltük, és voltunk rá büszkék. Az újságot a pinkóci szatócs rakta elénk, aki az egyik húgomnak udvarolt. Vannak történetek, amik a boldogtalanok boldogságáról szólnak.
    Miután apám Pestre szökött, egy ismerős vargának dolgozott évekig. (Anyám egy horvát szóval jelezte, miféle nő volt a varga felesége. Csendre intettem, ha belebeszélt.) Mikor apánk megunta az inaskodást vagy a varga feleségét, kijárta, hogy fölvegyék a Nádor-fogadóba kóstolónak. Azt hitte, az ételek minőségét kell véleményeznie, pedig feljebbvalói csak az arcát figyelték, elkékül, elsárgul-e. Nem kékült, nem sárgult. A Nádorból hamar kirúgták, de bordó szelvényes bársony munkaruháját megtarthatta magának. Idegesen, sóváran járta a várost, nézte a szobrokat; a rakpart fölött épülő házakat, a Lloyd-palota túlzásait. Egy cimborájának bevallotta, hogy laposra kopott Duna-kővel szeretné bezúzni a tőzsde üvegezett teraszát. Maga sem tudja, miért. Mialatt a Diana-fürdő rácsán kibukó gőzben a lábszárát melengette, minden porlepte arcú munkásba belekötött. Az építőmesterekkel kikezdett, hogy ne felülről: oldalról öntsék a homokot. Apánk valaki másnak hitte magát, mint akinek született. Anyánk anyja pedig horvátul mondta meg, mi vár arra, aki úgy épít hegyet, hogy maga körül árkot ás.
    Apánk szerzett valahonnan egy rézgombos sétapálcát. Ezzel mutogatott az építkezési gödrökbe, ezzel kergette el a koldusokat, ezzel kocogtatta meg egy sugaras mintázatú tölgykapu idomtalanra sikeredett kilincsét. Szenvedélyévé vált, hogy az épületeken hibát keressen. A Felduna-soron napjában négyszer ment végig, hogy zsörtölődhessen valamin. Portyáin a Kemnitzer-ház két kontyát, az indóházat, a Stein-féle épület tornyait csepülte. A lovasszobrokon azt vette szemügyre, rossz oldalra került-e a kard hüvelye. Hátha. Az Angelusz-tanya ablakait olyan sűrűn vágták a homlokzatba, hogy minden kicsapott spaletta a szomszéd ablakából vont el húsz centi napot. De ez talán csak az álma volt. Apánknak akkor volt jó napja, ha a dél-pesti rézhámor alkatrészei a levegőbe repültek, és a lengőkalapács három szerb munkást megnyomorított. Apánkról gúnyrajzot is találtunk ebben a járási lapban. A gyalogjáró szegélyére veti a lábát, és egy hintó mélyén reszkető földesúr orra előtt hadonászik a rézgombos sétabottal. Anyánk azt mondta, nem is hasonlít apánkra, Frick Jakabra, de mi fölismertük az orrtőnél induló két keserű ráncot. Anyánk kiszaggatta a képet egy bicskával, és mikor azt hitte, nem látjuk, a párnacihába rejtette.
    Frick Jakab irigyelte azokat, akik jelen lehettek, mikor a pesti híd lánca nyűgözés közben elszabadult. Az állványzatról emberek hullottak a folyóba, maga a gróf is, az a híres. Apánk életének legnagyobb eseménye az volt, hogy végül éppen ennek a hídnak találta meg a gyenge pontját. 36 vagy 38 esztendős lehetett akkoriban. Nem sajnálta a két krajcár hídpénzt, addig járt föl és alá Pest meg Buda közt, míg ki nem fürkészte, hogy a hídfőkön dalmahodó négy kőoroszlánnak, úgymond, nem faragott nyelvet a szobrász. Nincsen az oroszlánnak nyelve, kérem alássan! Ez több, mint gróf a vízben, ez több, mint egy idomtalan kilincs! Az oroszlánok mély szemgödrében puskagolyó-tekintet, sörényüket mintha a Duna vize csapzotta volna meg.
    Apánk értett hozzá, hogyan irányítsa magára a hídon andalgók figyelmét. Létrát hozatott a partról. Rézgombos botját egy megnyerő külsejű hölgyre bízta: archúsa, mint a kuglóf. (Anyánk nemcsak sírt, nevetett.) Az oroszlán szájából veréb röppent ki hirtelen, akár egy hamis kacaj. Apánk fölkapaszkodott, hogy kezével tapogassa ki a nyelv hűlt helyét. Közönsége egyre nőtt. A bámészkodók adófizetői mivoltukban megsértve bólogattak. Nem erre adtak pénzt. Apánk megvizsgálta mind a négy oroszlánszájat, de nyelvet egyikben sem talált. Skandalum, mondogatták a létra körül. Kráváll, fogalmazott a járási lap. Volt a tömegben, aki megfordult az István téri menazsériában, s látott már élő fenevadat. Az nem ilyen. Mikor Frick Jakab megingott a létra tetején, az oroszlán fogsorában kellett megfogódzania. Két kőfog letört. Sebaj. Apánk diadalmasan mászott le a létráról, az övénél is sárgább fogakat észrevétlenül a Dunába rúgta. Leporolta zsinórokkal szelvényezett bordó ruháját. Néhány polgár összeverte a tenyerét. A pesti oldalról érkezők a szobrász nevét ismerték, a tabániak a megbízásait. Most a fejüket rázták, mint a hídavató-bokrétákat. Mikor beszélgetésre került sor, apánk azt találta mondani, hogy főcukrászként tevékenykedik az Angol királynőben. Nyomatékosítandó a mondottakat, sétapálcájával a járókő legfényesebb pontjára bökött. Aztán elbúcsúzott.
    Hamar elterjedt, hogy baj van a híddal. Egész Pest beszélte, hogy a szobrász ezúttal melléfogott. Marschalkó építész nem méltó rá, hogy a kassai székesegyházon dolgozzék. Marschalkótól meg kell a bizalmat vonni, úgy bizony. Abcúg, Marschalkó. A vérmesebbek csak kinevették.
    Apánk ugyanakkor bizalmas viszonyba került a kuglófarcú hölggyel. A hölgy az Aréna úton lakott – sugaras mintázatú tölgykapu mögött –, és férje volt. Apánk továbbra sem kapott munkát, de azért ruhát cserélt. Kukoricaszagúnak képzeltük ezt is. Épp illettek lábára a férj cipői. Mindig akadt valaki, aki meghívja apánkat színházba, uzsonnára, lófuttatásra. Elterjedt, hogy vargainas, pedig ő ott a hídon mást hazudott. Nem tudni, boldog volt-e azokban az időkben. Földutakon mindenesetre nem járt: hallani akarta az új cipők kopogását. A tudósítás azzal végződött, hogy a hírneves szobrász még az év végén keresztülvetette magát a híd kovácsolt korlátján, annyit gúnyolták az oroszlánok miatt. Apánk, Frick Jakab egy szörnyeteg.
    Anyánk anyja meghalt. 65 vagy 67 éves volt akkor. A szatócs nőül vette húgomat, és se szó, se beszéd, a Pinkán túlra költözött. Mit mondjak, ívás idején. Apánk szobájából elvitték a kukoricaszagot. Anyánk időről időre kihajtogatta az újságkivágást, és elmerengett a gúnyrajz fölött. Mikor a hatvanas évek végén két pártában maradt húgommal Pestre rándultunk, első utunk a pártütő rokonokhoz vezetett. Márványarccal kanalaztuk a madártejet. Vendéglátóink a Nova Gora-i vajrizlingbe mártották rózsaszín nyelvüket. Isten velünk. Gyerünk a hídhoz. Megfizettük a hídpénzt. Megtudakoltuk egy körszakállas férfiútól, a folyó mely partján található Buda. Kalapált a szívünk, ahogy a dél-pesti rézhámor sem kalapálhatott. Megtaláltuk. Lábujjhegyre álltunk. Látod? Az egyik budai oroszlánnak hiányzik két alsó foga. Látom. Szerettük volna az oroszlánt megérinteni, de túl magasan feküdt. Lábikránk elfáradt a pipiskedésben. Egyik húgom sírva fakadt. Már indultunk volna haza, mikor az oroszlánszájból kiröppent egy veréb. Tett egy kört, és rápiszkított a gyöngyvirágmintás napernyőmre.

    Forrás: http://www.litera.hu/hirek/szajvereb

  3. Ignác bácsi mondja:

    Én szerintem sem igaz az öngyilkosság!

  4. Kompót mondja:

    A kőoroszlánoknak tényleg van nyelve, és nem igaz az öngyilkosságról szóló legenda sem. De vannak még egyéb érdekességek is a Lánchídról..én találtam egy nagyon érdekes cikket, hátha mást is érdekel..:) http://www.concordforditoiroda.hu/hid-ami-osszekot/

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Back to Top ↑

Ezt olvastad már?
remote

Hangosabbak-e a reklámok?

A hangtechnikusok a reklámoknál mindig felerősítik a hangerőt, gondolnánk. Valójában azonban más technikával érik el ezt a hatást.

Close