Német államfő négerezése

A legenda szerint Heinrich Lübke volt német államfő 1962-ben így köszöntötte libériai vendéglátóit: „Hölgyeim, Uraim, Négerek!” Mi az igaz mindebből?




A Lübkének tulajdonított mondatok a közelmúltban újra reflektorfénybe kerültek, miután a Metro újság egy igazgatója beszédében e szavakkal próbálta érzékeltetni a németek gyenge szónoki képességeit. Később e viccnek szánt megszólítás miatt távoznia kellett a cégtől.

A Lübkének tulajdonított mondatok hitelességét illetően a mai napig nincs egyetértés. A német Die Zeit legendákkal foglalkozó rovatának szerkesztője minden illetékessel beszélt az ügyben, bizonyító erejű felvételt vagy dokumentumot azonban nem sikerült találnia.

Csupán egy hasonló esetet, amely akár alá is támaszthatja a négerezéses legendát – Lübke állítólag egy madagaszkári látogatás során így köszöntötte államelnök kollégáját és annak feleségét: „Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Antananarivo Asszony!” (Antananarivo Madagaszkár fővárosa.) Majd hozzátette: „Az emberek egyszer már csak megtanulnak tisztának lenni”.

Martin Baer filmrendező azonban óva int attól, hogy Lübkét rasszistának tituláljuk. Szerinte Lübke afrikai útjaival éppen hogy az akkor függetlenségük felé törekvő államok erőfeszítéseit akarta segíteni, még akkor is, ha ez néha olyan jókívánságokban jelentkezett, mint az Európában paternalistának tűnő „További fejlődést kívánok Önöknek, ott lent!” mondat.

Lübke und die Neger



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

1 hozzászólás

  1. Szacsi szerint:

    Bezzeg New Orleans fekete polgármesterének erősen fehér-ellenes és rasszista beszédét valahogy nem említi a sajtó. :-o

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Baráti kör

Linkszüret

  • Ezzel a kocsival éljük túl a maja világvégét? - A világvége paródia azt ígéri a nézőknek, hogy ha Chevy Silverado kocsit vásárolunk és hajtunk, ... - #link
  • A repülő könyvek legendája - - Így készült az animáció - A könyvvel párhuzamosan megjelent táblagépes alkalmazás - #link
  • Megölték Chuck Norrist - de csak a Facebookon - Természetesen megint csak kérdőívek kitöltésére akarnak rávenni minket csalók, és a nagy számok törvényei alapján ... - #link
  • Megint nem az Anonymous fenyegeti a Facebookot - A Megaupload fájlmegosztó oldal bezárása óta bosszúhadjáratot folytató Anonymous nem vállal magára mindent, amivel meggyanúsítják ... - #link
  • Vízre vár a csatornakrokodil - A játékban - melynek alaptörténetét tavalyelőtt már itt is elemeztem - az egyik odalent élő ... - #link