Majdnem a német lett az Egyesült Államok hivatalos nyelve?

A legenda szerint amikor az Egyesült Államokban eldöntötték, mi legyen a hivatalos nyelv, akkor mindössze két szavazat döntött az angol mellett a német ellenében.




Az Egyesült Államokban minden elnökválasztás finisében megjelennek olyan valósnak mondott, ám többségében hamis vagy csúsztatott történelmi példák, melyek azt próbálják alátámasztani, mennyire fontos akár egyetlen embernek a szavazata egy választás során. E körbe tartozik a fenti példa is.

A sokat, sokféleképpen, sok céllal idézett történet nem igaz, bár némi valóságalapja van. A legenda keletkezése 1794-re vezethető vissza, amikor a virginiai németajkú amerikaiak egy csoportjának petíciója nyomán felmerült, hogy az angolon kívül németül is megjelenjenek a törvények. Nem helyette tehát, hanem mellette.

A képviselőházi bizottság elé utalt indítvány megvitatására 1795. január 13-án került sor. Érdemi döntés nem született, a jelenlévők csupán arról határoztak, elnapolják-e a kérdés vitáját egy későbbi időpontra. Végül 42-41 arányban az az álláspont diadalmaskodott, hogy nincs szükség újratárgyalásra, s ezzel gyakorlatilag megölték az előterjesztést. Itt tehát újabb csúsztatás érhető tetten: a szavazás nem arról szólt, elfogadják-e az előterjesztést, csupán arról, tárgyaljanak-e róla egyáltalán.

És hogy még egyet csavarjunk a sztorin: az Egyesült Államokban szövetségi szinten nincs is hivatalos nyelv, az egyes tagállamokban önállóan dönthetnek a kérdésről.



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

4 hozzászólás

  1. Chic szerint:

    És a legenda innen is tudott tovább fejlődni: én már úgy hallottam nemrég, hogy amikor szavazás volt arról, melyik nyelv legyen a világnyelv (sic!), akkor a német csak egy szavazattal maradt le erről az előkelő státuszról.
    Az illető egyébként úgy véli, hogy tiszta hülyeség angolt tanulni, a magyar sokkal jobb lenne világnyelvnek, hiszen nyelvészek is elismerik, hogy minden nyelv közül a leglogikusabb.

  2. Sagodi B szerint:

    Az egyik államban pedig nem az “angol” a hivatalos nyelv, hanem az “amerikai” :) bár lehet, hogy ez is csak egy hoax :)

  3. fa szerint:

    viszont az vicces, hogy wisconsinban a legnagyobb kisebbség a maga több mint 40 százalékával a NÉMET!

    The six largest ancestry groups in Wisconsin are: German (42.6%), Irish (10.9%), Polish (9.3%), Norwegian (8.5%), English (6.5%), and Italian (6.1%). (forrás: wikipedia)

  4. [...] Korábban: Majdnem a német lett az Egyesült Államok hivatalos nyelve? Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről! Megosztások: , function iwiwshare_click() {u=location.href;t=document.title;window.open('http://iwiw.hu/pages/share/share.jsp?u='+encodeURIComponent(u)+'&t='+encodeURIComponent(t),'iwiwshare','toolbar=0,status=0,location=1, width=650,height=600,scrollbars=1');return false;}Megosztom az iWiW-en Kapcsolódó anyagok: Szalagcímek kontra valóság. Hogyan torzít a média?Az amerikaiak rettegnek attól, hogy megölik őket, pedig ennek igen kicsi az esélye. Félelmükről rész…Újra elmaradt a Camping-világvégeElőször május 21-ére jósolta a világpusztító földrengést, majd október 21-ére korrigált. Most újra e…Molnár Ferenc beszól mindenkinekUgyanúgy, ahogy a két világháború között minden jó vicc szerzőjének Karinthyt tartották, a múlt száz…Visszaéltek-e a népszámlálási adatokkal?A közhiedelemmel ellentétben nem az 1941-es népszámlálás adatai, hanem elsősorban más nyilvántartáso…Kitalált középkor: mi nem stimmel?Heribert Illig nagy vihart kavart könyvének recenziója a Rubicon történész, jogász, csillagász és ré… [...]

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link
  • Napi szürreál: keresztrejtvényes összeesküvés - Az állami televízióban Miguel Pérez Pirela műsorvezető beszélt arról szerdán, hogy egy keresztrejtvényben az "asesinen", ... - #link
  • Csalás a legviccesebb óvszerreklám - Az átverésről tavaly májusban írt a Sophos bloggere: a videóra kattintva végigmegyünk egy procedúrán, amely ... - #link
  • Pacsival hekkelte meg a pisai turistafotókat - Egy román blogger high5-akciója Pisában - a Mashable által szemlézett videóban. Stiller Ákos korábbi galériája a ... - #link

Pinterest

Unter BerlinPhotos of New York tThe gas-mask family.
Banksy Creates New AYves KleinHow the Professor Wh
How Common Is Your BStunning Lightning SThis campaign of vin