Az Oracle vezetője és a diplomás lúzerek

Az Oracle vezetője frissen végzett hallgatókat aláz, majd lerángatják a színpadról. Van, aki még elhiszi?




Lawrence Ellison, az Oracle cég vezetője mondta el a következő beszédet a Yale Egyetem végzőseinek. Nem tudta befejezni, mert lerángatták a színpadról:
“Ha előre tekintek, nem látok fényes jövőt, nem látok ezernyi kiemelkedő ipari vezetőt. Most fel vannak zaklatva. Ez természetes. Mégis, hogy jövök én, Larry Ellison, aki kibukott az egyetemről ahhoz, hogy ilyen módon ítélkezzem a nemzet egyik legnagyobb presztízsű egyeteme végzősei előtt? Megmondom.
Mert én, Lawrence Ellison, a bolygó második leggazdagabb embere, kibuktam az egyetemről, és maguk nem. Mert Bill Gates, a bolygó leggazdagabb embere kibukott az egyetemről és maguk nem. Mert Paul Allen, a harmadik leggazdagabb ember, kibukott az egyetemről, és maguk nem. És azért mert Michael Dell, aki jelenleg a kilencedik helyen áll, is kibukott. És erősen tör felfelé.
Most nagyon fel vannak zaklatva. De ez természetes. Hadd bátorítsam önöket azzal, hogy nem hiába szerezték meg keserves munkával a diplomájukat. Nem hiába töltöttek el 5 évet itt azzal, hogy jó munka morált tanuljanak, kapcsolatokat fejlesszenek ki, és egy életre megismerkedjenek a terápia szóval. Mindez nagyon jó. Kell is majd a jó munkabírás. Kellenek is majd maguknak a kapcsolatok, és bizony, kell is majd a terápia. Mert maguk nem buktak ki, és sosem lesznek a világ 10 leggazdagabb embere között. És bele kell törődniük egy patetikus, évi 200 ezer dolláros állásba, ahol is a fizetési csekküket egy volt évfolyamtársuk írja majd alá, aki két éve kibukott.
Most azon méláznak, hogy van-e még remény? Nincs. Maguk már végeztek. Már beépített sisakot viselnek. Most azokhoz szólok, akik még nem végeztek: ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni. Pakoljanak össze! Menjenek el! Ne jöjjenek vissza! Valósítsák meg álmaikat! Mert bizton mondhatom, hogy az a beépített sisak úgy fogja lehúzni magukat, mint most ezek a biztonsági őrök engem …”

A fenti beszéd sohasem hangzott el, az Andrew Marlatt, a SatireWire magazin szerzőjének szellemi terméke.

Az eredeti, fentinél kicsit hosszabb szöveg elolvasható itt:
ELLISON TO GRADS: DIPLOMAS ARE FOR LOSERS
SatireWire DISCLAIMER



Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!





Megosztások: , Megosztom az iWiW-en



Kapcsolódó anyagok:

7 hozzászólás

  1. kokeny szerint:

    A ‘pathetic’ szó nem patetikust jelent, hanem “szánalmas”-t magyarul! Ég és föld a különbség!

  2. DJS szerint:

    A szöveg azért ütős, mert mégis igaz. Tényleg gyakori, hogy a nagyon tehetséges diákok abbahagyják az egyetemet, aztán esetleg sohasem fejezik be. Bill Gates is így járt, meg Dell is, és rengeteg díszdoktor van még, akinek nincsen rendes diplomája. Mikszáth jogot hallgatott, de nem diplomázott le. Einsteinről is beszélik, hogy kicsapták, ami állítólag szintén tévedés, de sokkal korábbi ennél a cikknél. Azt is tudjuk, hogy rengeteg tehetséges ember van, aki el tudta volna végezni az egyetemet, ha másképp alakul, de végül nem tette.

  3. ET szerint:

    Mint tudjuk, nem az a lényeg, hogyigaz-e, hanem, hogy igaz lehetne-e?
    És igen. ;)

  4. Danesz szerint:

    Lolz!
    Azért az egyetemről kibukott emberek zöme nem lesz a világ leggazdagabb embere:P

  5. Janoss szerint:

    Ajánlom a “Peter elv” c.könyvet a téma iránt érdeklődő publikumnak. A szerzők nevét nem írom le,mert lusta vagyok a kötetet levenni a polcról, fejből meg nem tudom.
    A tanulmány alapján valószínűsítem, hogy Bill Gates meg a hozzá hasonlók nem butaságuk miatt buktak ki az egyetemről (ha egyáltalán kibuktak), hanem szuperkompetenciájuk sarkallta őket erre: azaz tehetségük kifejtésére és sikerek elérésére kiléptek a rendszerből.
    A Peter-elvet először “Murphy törvénykönyvében” láttam, akkor csak vicces mondásnak tartottam. Később rájöttem, hogy egy egész könyvről van szó, ami szintén vicces, de azért elég komoly.

  6. [...] történet, más szereplőkkel: – Gabriel Garcia Marquez búcsúlevele – Az Oracle vezetőjének alázó beszéde Megosztások: , function iwiwshare_click() [...]

  7. nemecsek szerint:

    Ki a csuda akar a világ leggazdagabb embere lenni? Ide nekem azt a 200 000 dolláros állást, a lázálmok kergetésével meg foglalkozzanak a kibukottak.

Szólj hozzá


Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Baráti kör

Linkszüret

  • Átverés a postaládába rejtett traffipax - "Most fotóztam, ez nem a Magyar Posta, hanem a Magyar Rendőrség. Akiknek még nem esett ... - #link
  • Ilyenek vagyunk, amikor pózolunk - (via) - #link
  • Napi szürreál: keresztrejtvényes összeesküvés - Az állami televízióban Miguel Pérez Pirela műsorvezető beszélt arról szerdán, hogy egy keresztrejtvényben az "asesinen", ... - #link
  • Csalás a legviccesebb óvszerreklám - Az átverésről tavaly májusban írt a Sophos bloggere: a videóra kattintva végigmegyünk egy procedúrán, amely ... - #link
  • Pacsival hekkelte meg a pisai turistafotókat - Egy román blogger high5-akciója Pisában - a Mashable által szemlézett videóban. Stiller Ákos korábbi galériája a ... - #link

Pinterest

Unter BerlinPhotos of New York tThe gas-mask family.
Banksy Creates New AYves KleinHow the Professor Wh
How Common Is Your BStunning Lightning SThis campaign of vin